Reggel hűvös érintésre keltem. Nehezen felnyitottam ólom nehéz szemhéjam, de nem volt senki a szobában, egyedül a hűvös szellő simogatta a függönyt, körbe szaladva a szobában.
Tavaszhoz képest elég hűvös volt. Túlságosan is. Felkeltem és fél éber állapotban visszazártam az ablakot a helyére. Rápillantottam az órára, még csak 5:30 volt.
Semmi értelme, hogy felkeljek.
Ha túl hamar kelek mindig korábban leszek fáradt, ráadásul nyomott is vagyok. Visszazuhantam a puha ágyamba magamra húzva a takaróm, és pihentem. Nem tudtam visszaaludni. Valamit álmodtam, de nem emlékeztem semmire, csak érzések kavarogtak bennem. Kellemetlen érzés keltett hatalmába, ha az álomra gondoltam. De mi volt az?
-Ne…hagyd aludni. Nem jó, ha tudja. Majd vigyázunk rá.
- De ha baja esik, az a te hibád lesz. Mindannyiunk halálát okozhatod.
-Oké. Nyugi. Hagyd aludni. Ne! Ne menj be!Áh..
- Héé, Katie kelj már fel! Hallod? Katieeeeeee! Kelj fel!
- Hagyjál!- üvöltöttem ki a dörömbölő húgomra, aztán átfordultam a másik oldalamra.
Hirtelen belém hasított a tudat.
- Úristen!
- Ne most világosodj meg! Tíz perced van. Hayli már lenn vár.
- Oké, öt perc –kiabáltam, de meg sem várva a választ rohantam a fürdőbe, hogy rende szedjem magam.
El sem hiszem, hogy vissza tudtam emlékezni. Ennek a napnak jónak kell lennie.
Mosolyogva futottam le, gyorsan kikaptam Hayli kezéből a táskám, beledobtam a reggelim, puszit nyomtam a húgom arcára és már kinn is voltunk.
- Na mi van, jó napod van csaj?- vigyorgott az arcomba. Sütött róla, hogy mondanivalója van.
- El kell mesélnem valamit. Meghallgatod, vagy akarod kezdeni?
Kitört belőle.
- Ian Somerhalder itt fog forgatni. Itt! Érted? Úristen! Tegnap láttam a tv-ben. Mindenhol sikítozó lányok voltak, amikor bejelentették, és…
- Ne tagadd, hogy te is felsikoltottál – mondtam mindentudó arccal. Szinte láttam magam előtt a jelenetet.
- Nem tagadom – rázta meg a fejét - Akkor benne vagy?
- Miben? Várj, én kihagytam egy részt?
- Hát, ha itt forgat nyilván kimegyünk, nem?
- Hát öö…de?!
- Igen! Köszi, köszi, köszi - ugrott a nyakamba, miközben összepuszilgatott.
- Ne, Hayli, hagyd már abba.
- Jövök neked egy csokival.
- Sokkal többel jössz te nekem egy csokinál – ugrattam. – Most már én jövök?
- Természetesen.
- Ugye, már meséltem, hogy mostanában állandóan nyitva van az ablakom, ha hazaérek, vagy reggelre mikor felébredek, és senki nem járt bent, vagy tagadja - húztam el a szám –mert az is lehetséges. De reggelig biztos nem jár benn senki.
- Szépen kifejtetted, de közbeszúrom, hogy nem, nem mondtad.
- Hát akkor most. Szóval, ma reggel is így történt, de arra keltem fél hatkor, hogy mintha megsimogatta volna valaki az arcom. Fura érzés volt. Nyitva volt az ablak, úgyhogy becsuktam és visszafeküdtem, aztán újraálmodtam azt, amit éjjel is. Két fiú beszélgetett. Rólam beszéltek. Hogy nem szabad valamit megtudnom, meg hogy majd megvédenek. Nem értem. Ha a tudatalattim, ahogy tanultuk, akkor szerinted ez most mit jelent?
Hayli elhúzta a száját és maga elé meredt. Összeráncolt szemöldökkel gondolkozott. Próbált úgy tenni, mintha ötlete se lenne, de ismerem már. Mindig van valami elfogadható válasza.
- Lehet, hogy Jake tényleg el akar hívni randizni, de valamelyik csaj el akarja neked kotyogni, és Jake haverjai pedig visszatartják őt, hogy ne tudd meg előbb a tervezetnél.
- Húú - ámultam el, talán erre illik a „leesett az álla” kifejezés – ez nekem az eszembe sem jutott. De tudod mennyi ennek az esélye? Jake utál. Vagy nem utál, csak haragszik, de nagyon.
Mivel érettségi előtt vagyunk, ezért mostanában hosszú a suli. Fakultációk vannak, és mi nem lóghatunk el. Nem tudtam koncentrál a mai nap folyamán. Mindig elkalandoztam, valami teljesen más témában. Az általános fejtegetés ma az álmomra irányult. Oké, hogy valamire emlékszem, de szerintem az álom legnagyobb része felszívódott. Teljesen. Mint később megtudtam a nagy találkozás Iannel ma lesz, szóval ez volt a nap második felének a témája. A fél osztály teljesen rá volt kattanva, semmi másról nem beszéltek, csak hogy: „Ú, milyen jó lenne, ha Ian odajönne hozzám, rám mosolyogna, és elhívna vacsorázni.”
Na persze. Nagy a valószínűsége. Voltak azért normális, reális elképzelések: „Lenne vele egy közös fényképem. Autógrammot kapnék.”
Győzködtem a lányokat arról, hogy semmi esély vacsorára, és még lehet, hogy képre sem, mert forgatni jön, dolgozni, ilyenkor meg nem igazán tolerálják a csitriket, de lehurrogtak.
A padom felé fordultam, de előtte még vetettem egy pillantást Haylire, aki a „mag” volt az Ian bandában. „Sajnálom” pillantást vetett rám, mire megráztam a fejem, nem kell, hogy kijöjjön onnan, maradjon csak beszélgetni. Így talán még meg is úszom a ma esti kiruccanást.
Előre fordultam és vártam a szünet végét, hogy végre csönd legyen, és valami lefoglaljon újból. Nem akartam az álmon gondolkodni. Ekkor hallottam meg a fiúk beszélgetését.
- Nem Tim, komolyan. Rengeteg farkast látnak mostanában az erdőben.
- Én mindennap ott vagyok és semmi. Semmit nem látok madarakon és őzeken kívül. Még hogy farkas…- hördült fel Davy, és elfordult a többiektől.
- Este jönnek csak elő. De nem minden este.
- Jaj haver, csak azt ne mond, hogy teliholdkor – lökte meg Rob a beszélőt.
- De igen. Szerintem csak akkor – mondta halál komolyan. Ha nem lett volna hülyeség lehet, hogy még el is hittem volna.
- Jó reggelt! – sétált be Mrs. Johnson. És ezzel vége is volt az összes beszélgetésnek, tervezésnek, függőben maradt minden terv, minden abbamaradt szó a levegőben lógott.
- Akkor a mai felelő…
Végem. Van ennél lejjebb a pad alatt?
- Bocsi, hogy nem beszélgettem veled, de annyira úgy tűnt, mintha máshol járnál. Meg hát nem is igazán szóltál hozzá a témához - szólalt meg Hayli hazafele menet. Már sétáltunk egy ideje, de valahogy nem éreztem szükségét, hogy megszólaljak, tudtam, hogy vétkesnek érzi magát, és úgysem bírja sokáig. Magamban vigyorogtam.
- Nem gáz.
Hitetlenkedve nézett rám. Elnevettem magam.
- Komolyan. Szóval mit terveztetek lányokkal estére? - próbáltam elterelni a szót.
- Hát veled leszek. Megbeszéltük, nem?
- De csak azt hittem,
- Nincs semmi de – szólt közbe, majd megragadta a kezem, elkezdett futni, és maga után húzott. – Nincs időnk. Korábban lesz itt, mint mondtam a lányoknak. Azt is tudom, hogy hol.
- Te hihetetlen vagy – kacagtam rajta, ami nem volt jó ötlet. Olyan gyorsan futott, hogy alig kaptam levegőt.
- Tudom – villantott rám egy mosolyt, majd tovább rohantunk.
Húsz perccel később egy elhagyott raktárépületnél voltunk, de a hely teljesen üres volt. A előtte lévő placcon sem volt semmi, az épület pedig roskadozott a portól. Kis túlzással.
- Biztos vagy benne, hogy itt lesznek 1 órán belül? Nem úgy tűnik, mintha itt forgatni akarnának.
- Hátul vannak, hallod? – fülelt csöndben. És tényleg hallani lehetett beszélgetést, halk hangokat.
- Hogy jutunk oda?
- Gyere utánam!
Elől ment, én meg utána, mint valami jó kiskutya. Talált egy kis átjárót, inkább lyuknak nevezném, ahol átjutottunk a hátsó részbe. Azt hittem, hogy az is vagy ilyen düledező raktár, vagy egy sima terület. Lehet, hogy az volt, de most egy komplett erdőt építettek oda, kis házat, emberemelő mini daruk voltak ott, minden kellék, ami csak kellhet a forgatáshoz.
Mi hatalmas dobozok mögött rejtőzködtünk, ami eltakart minket, senki nem láthatott meg.
- Azta – hűlt el Hayli.
- Igen…- úgy néztem körbe, tátott szájjal, mintha, nem is tudom, mintha a királynővel találkoznék.
És akkor a barátnőm megpillantotta őt. Érzetem, hogy meglátta, mert az a keze, ami az én csuklómat fogta, most úgy szorította minden izmával, mintha az élete múlna rajta.
- Áú, Hayli engedj el! Engedd már el! –ráztam a kezem, de észre sem vette. Őt bámulta. Személyesen Ian Somerhalder. – Hayli az isten szerelmére, engedj már el – húztam a kezem teljes erőből, erre már észrevette magát, és elengedte a kezem. Nem számítottam rá, hogy megadja magát, így a lendület még bennem volt, elszabadult kezemmel lesöpörtem pár könnyű dobozt, és ami előttünk volt, az is megmozdult. Ezek szerint üres dobozok voltak. Jó kis helyet választottunk.
- Ki van ott? - hallottunk meg egy férfihangot, mire ott kint minden elcsendesedett.
- Ajaj…- suttogta halkan Hayli, teljesen kipirulva.
- Nagy bajban vagyunk Hayli. Nagyon nagyban.
- Jöjjön elő!
Hayli felállt és húzott engem is, megint megragadva a csuklóm.
- Ne! Hayli, engem otthon kinyírnak.
- Nincs más választásunk- suttogta.
- Persze, de csak azért, mert Mr. Somerhalder kint vár. Felejtsd már el!
- Jó, akkor kimegyek egyedül, te pedig osonj ki. De csendben.
- Nem hallja? Hívom a rendőrséget, ha nem jön.
- Köszönöm – tátogtam némán távozó barátnőm után.
Kicsit még hallani akartam a beszélgetésből, hogy biztos lehessek benne, Haylinek nem esik baja. Nem megy börtönbe.
- Ki maga, és hogy kerül ide?
- Itteni lakos vagyok, Hayli Loren és maga szerint mit keresek itt? Hogy kerültem ide?
- Ne szemtelenkedjen kisasszony. Nagy bajban lesz.
Ó, Hayli, te bolond, minek van ilyen nagy szád?
- Börtönbe küld?
- Dehogy – mondta a férfi. Mintha mosolyogna. – A szüleit hívom, ha jól viselkedik, és szépen hazamegy. Egyedül van?
- Igen.
- Jól van. Mondd a számot.
Itt volt a legjobb pillanat, hogy lelépjek. Neki semmi baja nem lesz, és ha szerencsém van nekem sem. Lassan megfordultam, hogy visszasompolyogjak oda, ahonnan jöttünk. Épp megtettem az első lépéseket, amikor megéreztem egy tenyeret a vállamon.
Ajaj.
Megpróbáltam lerázni magamról, de nem engedett. Mérgesen hátrafordultam, de leesett az állam. Megint…
- Kukucs!- vigyorgott rám egy szívdöglesztő mosollyal, és világító kék szempár az én barna szemeimbe fúródott.
Na ez a fejezet már kifejezetten tetszett! :D ahogy látom Katie a főszereplő, szóval egy képet tegyél ki róóóla *.* kérlek! Egyébként az előzőhöz elfelejtettem írni, de természetesen nem gond, hogy kiettél, nagyon örülök neki, és egyértelmű, hogy én is kiraklak az oldalamra. :)
VálaszTörlésPusz :))