Kedd reggel helyett most délután lett belőle, remélem nem sok kíváncsi, aggódó, és nem értő kommentárt kapok majd. :D
Nincs is több hozzáfűzni valóm!
Jó olvasást!
U.i.: Hibákért most is elnézést! :)
Ja, és a cím, meg a rész, amit ezzel közölni akarok, semmilyen kapcsolatban nem áll az alkonyattal,eszembe sem jutott, csak most, hogy írom ezt a bejegyzést. :D
Éjféli nap
/Midnight sun/
/Damon/
Na, ez volt az a pillanat, amikor valami elszakadt bennem. Stefan, és az állandó „jó” hírei, Klaus, a tömeggyilkosokká avanzsált városlakók, és az őrült nőszemély, aki… aki, az isten verje meg, meg fog halni.
- Nem – suttogtam, és felpattantam.
Katie, nem azt mondta, hogy látta kint Klaust? Egy pillanat alatt feltéptem az ajtót, ás magam mögött hagyva a haldokló lányt kiléptem az esőbe.
- Rosszul néz ki, nem?
- Menj a pokolba – üvöltöttem, és megfordultam.
- Attól még nem lesz jobban – nevetett.
Tudtam, ha neki mennék nem lesz esélyem, és most nekem az kell. Esély.
- Hogyan tudom meggyógyítani?
- Sehogy?
Végeztem. A szemem ellepte a vörös köd, szemfogaim megnyúltak.
- Mi az, hogy sehogy? – kaptam el a nyakát, és sziszegtem az arcába.
- Ugye, tudod, hogy ezzel semmit nem érsz el, és hogy csak az idődet vesztegeted?
Dühösen meredtem rá, alig bírtam benntartani az erőt, amit a fájdalom, és a kétségbeesés hajszolt bennem.
Tudtam. Hogy a francba ne tudtam volna?!
Üvölteni akartam, mintha attól bármi jobb lenne.
- Te akartál keménykedni Salvatore. Te hitted azt, hogy egy kis mentőakcióval csak úgy elmehettek. Esélyt kínáltam.
- A testét akartad.
- Ne mond, hogy te nem kívántad – vigyorgott undorítóan az arcomba. Taszítottam rajta, mire elesett, de a következő percben újra felállt. – Szereted, igaz?
- Nem – vágtam rá, és hátat fordítottam.
Egy hatalmas sikoly rázta meg a teret. Oldalra kaptam a fejem, és abban a pillanatban, mintha valami megváltozott volna.
Mintha tér, idő, és személy kapcsolat, egy egyszerű mozdulattól felborult volna, és most egymástól távol ütköznek az éterben.
A város elhallgatott, a fáklyák kihunytak, és az eső elállt. Egyetlen pillanat volt az egész, de én mintha az egész életem láttam volna magam előtt.
- És egy szív megszűnt dobogni – nevetett az ég felé.
Gondolkodás nélkül a lakás irányába vetettem magam.
Az nem lehet. Katie él. Élnie kell!
Egyetlen mozdulattal löktem oldalra Elenát, mit sem törődve fájdalmas sikolyával, vagy Stefan felpattanó testével, csak a szipogó Bonnie, és kis test érdekelt az ölében.
- Meghalt Damon. Meghalt.
/ Bonnie /
Ezt a két szót tudtam csak kiejteni a számon. Annyi mindent megpróbáltam. Minden varázslat, minden erő, ami valaha a birtokomban volt, ami segített mindenben, most cserbenhagyott, egy csettintésre semmivé vált, és használhatatlan lett. Talán csak a sors keze, vagy a természet csúf fintora, hogy a leginkább szükséges helyzetben szűnik meg minden, ami segíthetne.
Nem tudtam energiát adni, nem tudtam elvenni valaki életerejét, hogy átadjam neki, egyszerűen semmi sem ment.
Mindent elrontottunk valahol régen, amikor azt hittük megoldjuk, mert ez egy film. Amikor csak Katie magabiztos arcára pillantottunk és azt hittük, neki semmi baja nem eshet. Amikor Damont néztem, aki mindenkivel szembeszállt, ha a lányról volt szó.
- Sa…sajnálom – suttogtam, és Damon felé dőltem.
A mellkasának ütődtem, de észre sem vette. A könnyek súlyosan szánkáztak végig az arcomon, megnedvesítve az ingét.
A férfi mereven bámulta a lányt, teljesen megfagyva, mindenét elveszítve. Kezét végigsimította Katie arcán, haján, megállt a mellkasán, és a szívére helyezte a tenyerét.
Tudtam, mit vár, mindenki azt várta.
- Mi történt? –ült fel Elena döbbent arccal.
/ E/3 /
A sötétség pillanatok alatt oszlott el Mystic Falls felől. A felhők átlátszóvá váltak, a lámpák kihunytak és a nap égető világossága ragyogta be az egész várost.
Az esőcseppek helyett immár könnyek mosták az emberek szemét, mikor az óra pontosan éjjel fél tizenkettőt mutatott.
Értetlenül meredtek az éjjeli nap felé, miközben maguk mellé dobták a kezükben tartott karót, és fáklyát.
Egyetlen ki szoba volt csak, ahol nem a néma csend uralkodott. Bonnie szipogva dőlt a falnak, Elena hitetlenkedve rázta a fejét az iménti érthetetlen történet végett, és Damon mereven bámulta a megdermedt szívű lány élettelen testét.
Egyetlen könnycsepp hagyta el a szemét, és azt is örök életre a lány bőrébe égetve, akarta, hogy soha, senki ne lássa, csak ő.
- Valaminek kell lennie – szólalt meg Stefan a sarokból gyászosan csendes hangon.
Damon egy könnyed mozdulattal felkapta a Katie-t, és elindult vele ki az ajtón. A lány feje enyhén hátrabukott, a karjai kétoldalt lógtak, haja vízesésként omlott le a férfi könyökénél.
Amint felbukkantak az ajtóban az ott kétoldalt álló emberek egyszerre némultak el, és hajtották le a fejüket. Szétnyílt a tömeg abban a pillanatban, amikor Damon megtette az első lépést előre. Haladtával a nap is lassan nyugodott le, végül a sor végére érve az alkonyodó nap sugaraiban felemelte a halott lányt a feje felé.
- Meghalt. A lány, akiért küzdenetek kellett volna, meghalt. Odalett a reményünk, és a gyilkos még mindig él. Klaus él, és még a városban van, amíg a nap fent van. Nem szabadulhat innen. Azonnal keressétek meg, hagy kapja meg a méltó büntetését.
Szavai nyomán olyan erőt engedett szabadjára, ami mindenkit leigázott, mindenkit a saját akarata alá rendelt. Kicsendült belőle a nyers erő, fájdalom, és reményvesztettség, mégis kemény volt, tiszteletet parancsoló.
Az emberek, vérfarkasok, vámpírok, felharsanva kezdte neki a hajtóvadászatnak, egyedül hárman maradtak ott a tömegből.
- Katherine – mondta elhalkulva Damon lassan leeresztve a lányt.
Stefan egy pillanat alatt mellette termett, kivette a kezéből Katie-t.
- Vidd haza. Otthon találkozunk – adta ki az utasítást, majd Elena hasonmására meredt, és laza léptekkel elindult felé. – Mit keresel itt?
- Csak nem vége lett?
- Takarodj!
Damon megremegett a visszafogott haragtól, és indulattól, hangját mégis visszafogta. Katherine vigyora viszont egyre szélesebb lett.
- Úgy látszik, még nem végeztünk egymással, Damon. Még van egy kör. És talán ez durvább lesz.
- Takarodj innen – emelte fel a fejét a férfi, hogy pontosan Katherine szemében tudjon nézni.
A szeme szinte lángra lobbant, a harag tüze égett benne. A nap még lejjebb csúszott a horizonton jelezve az idő múlását.
- Még találkozunk Damon! Még találkozunk – csicseregte, majd egy másodperc alatt eltűnt az üres térről, magad mögött hagyva három másik embert.
/ Tyler /
Egyetlen szemmozdulatomba került, hogy felmérjem az előző órák pusztítását. Stefan karjában élettelenül lógó női testet, az éjjeli napsütést, Elena, és Bonnie kisírt arcát néztem, és mindent tudtam. Pillanatok lett mindenki felpattant a kanapéról, hogy Katie-t le tudjuk fektetni. Hihetetlennek tűnt, hogy nem él. Gyönyörű volt, sápadt, és mintha csak békésen aludna, el sem tudtam róla képzelni, hogy nincs többé, és az egésznek vége. Hogy az egész harc a fajok között egy csettintésre semmiivé vált, hogy a sok áldozat semmit sem ért.
- Hogy történt? Hisz Stefan még úgy ment el innen, hogy Klausszal megalkudott – értetlenkedtem, és végignéztem Katie testén. Nem volt rajta semmilyen sérülés.
- Mi öltük meg – suttogta Bonnie összetörten, és a könnyek újra utat találtak maguknak.
Keservesen zokogott, egyetlen szót sem tudott szólni, de ez igaz volt a szobában lévő összes emberre. Teljesen le voltunk taglózva, mintha csak egy rossz álomban lennénk. Enyhe szédülés fogott el, le kellett ülnöm, nem válogatva a helyek között, némán zuhantam le a padlóra.
Percek teltek el szavak nélkül, a könnyek árultak el mindent, és a tehetetlenség roppantott össze minket. Végül Bonnie volt az, aki bár szipogva, de képes volt szavakba önteni a múltat.
- Rosszul volt, már órák óta. Semmi sem maradt meg benne, és minden Loren hibája volt. Ő boszorkány volt, és a vére mérgezett. Lassan kezdődtek a rosszullétei, de később egyik pillanatról a másikra rosszabbodtak, és végül semmi nem maradt meg a szervezetében. Megölt egy embert, mert éhes volt. Aztán már csak hányni tudott. Végül Damon próbálkozott a vérével…
- De az megöli – kiáltott fel Caroline, majd hirtelen elnémult.
- Már tudjuk – lehelte halkan Bonnie Katie-re pillantva.
- Hol van Klaus? – kérdezte Alarick a sarokból.
Azt sem tudtam, hogy itt van.
- Keresik – lépett be az ajtón Damon. – Valami változás?
- Miért mit vártál, hogy felébred? Hogy ez a Hófehérke?! Nem Damon, nincs változás. A picsába is, Katie, meghalt.
