Nem akarja, pedig van

Szóval van új fejezet, csak hol megjeleníti, hol nem, így lehet, hogy most ez sem lesz látható, de mi van, ha mégis?! :D

Szóval a lényeg az, hogy van friss, és lessétek majd! :)

Csók néktek, és Jó éjt!

Chapter 60

Sziasztok Tündérek!


Úúúristen, elértük a hatvanadik fejezetet?! o.O
El sem hiszem. :D
Komolyan mikor elkezdtem... hát én, nem tudom... :D Semmit sem reméltem. Hetek múltán mikor megjött az első komment...:D
A régi szép idők.
És nektek köszönhetem, hogy megszületett ő is, mint Hatvanadik, szóval kíváncsian várom a véleményeket! :)


Csók néktek, és szép napot!

Know the other person

/Ismerni a másikat/

Borzalmas álmok gyötörtek, amik túlságosan is valósnak hatottak. Percekig abban a hitben voltam, hogy fent vagyok, és hogy valóban megélem azokat a borzalmakat.

Aztán félálomban egy meleg tenyér simult az arcomra, és pedig reflexből odakaptam, és megszorítottam. Az adott bizonyosságot arról, hogy az előbbiek csak az esztelen tudatom alattomos húzásai, gondolatai voltak, a kialvatlanságtól, stressztől, és feszültségtől. Tudtam, hogy csak álmodtam, féltem visszaaludni, de képtelen voltam fent maradni. Nem engedtem el a kezet, és azt fogva hagytam, hogy magába szippantson az örvény.

Kifeszítve feküdtem egy fadarabon, talán ágy volt, és körülöttem férfiak nevettek, és kiszolgáltatott testem néztük, csillogó szemekkel. Rettegtem, mégis tartottam magam, és álltam a pillantásokat.

Aztán belépett egy nő, gyönyörű arccal, hosszú göndör hajzuhataggal, és minden józanságomat elveszítve remegett meg a testem a félelemtől.

Megpofozott, aztán sorsomra hagyott, hagyta, hogy a férfiak azt tegyenek velem amit akarnak.

Amit akarnak, és nem csak kínoztak.

Sikolyaim elnyelték a falak, ők voltak az egyetlen tanúi a fájdalmamnak, meg aláztatásomnak.

Annak, hogy megfogadtam, nem halok meg addig, míg meg nem bűnhődnek egytől egyig mindannyian.

Hirtelen riadtam fel, felpattant szemekkel néztem körbe, aztán visszahanyatlottam, és felsóhajtottam.

Csak álom volt.

-          Jól vagy? – ült le az ágyam mellé az álombeli lány.

Gyors mozdulattal felugrottam, és a falhoz futottam. Remegő testtel néztem körbe kijárat után kutatva.

Úgy éreztem képes arra, amire tegnap Damon. Ha olyan gyors, semmi esélyem, főleg hogy az ajtó, éppen a háta mögött volt.

-          Mi a baj? – nézett rám aggódó tekintettel.

-          Veled álmodtam. Megkínoztál. Férfiak közé vetettél, akik szintén. Te megvertél.

-          Álmodtad? – mosolygott bágyadtan. – Nem én voltam az Katie, de ez egy hosszú történet. Ha ettél, belekezdek – pacskolta meg maga mellett az ágyat.

Akaratlanul is az ajtó felé rebbent a tekintetem, aztán kiengedtem a benntartott levegőt. Betegesen félek.

Lassan visszaaraszoltam az ágyhoz, és betakaróztam.

-          Elena Gilbert – nyújtotta felém mosolyogva a kezét.

-          Katie. Katie Lonsey.

-          Tudom – kacagott fel, és valahogy megnyugtatott a nevetése. – Na lejössz enni, vagy itt akarsz?

-          Hol vagyok?

-          Mystic Fallsban.

-          Nem hallottam még róla.

-          Kis város – vont vállat.

-          Ki ez a Damon?

-          Bántott – ráncolta össze a szemöldökét, és láttam, hogy ökölbe szorul a keze.

-          Nem, nem, dehogy – ráztam meg a fejem, aztán hirtelen eszembe jutottak a képek. – Fényképek?

-          Te láttad őket?

-          Különben honnan tudnám? Igen, mikor először magamhoz tértem.

-          Az érdekel ki volt rajta?

-          Igen, és hogy én hogyan kerültem oda. Én nem ismerem, és nem vagyok olyan lány. Komolyan.

-          Tudom – nevetett fel. – A férfi Tyler volt, ő is lent van. És, nos az is bele tartozik a történetbe, hogy hogyan kerültél oda. Reggeli? – nyújtotta a kezét miközben ő már fel is állt.

-          Adsz ruhát? – pislogtam rá.

Percek alatt magamra kaptam a frissen szerzett ruhákat, majd Elena mögött maradva lesétáltunk az emeletről egy hatalmas hallba. Ment a TV, de senki nem nézte, mindenki csak szótlanul állt, és bámult maga elé.

Egy férfi volt, aki semmi perc alatt felkapta a fejét Elena érkeztére, és egyből elé suhant.

Belém fagyott a levegő, és hátrahőköltem.

Ő is?

-          Reggelizni jöttünk – mondta Elena a férfinak, aki aztán egyből a háta mögé lesett megpillantva engem.

Széles vigyor ült ki az arcára, és óvatosan meghajolt. Kezébe vette az enyémet, és apró csókot lehelt rá.

-          Stefan Salvatore.

Meglepődöttségemben még félni sem tudtam, egyszerűen csak elmotyogtam egy Katie-t, és lesütöttem a szemem.

Valaki felhorkant előttem, én pedig egyből kikukucskáltam, és ha tippelnem kell, sem vesztettem volna.

Damon lassan indult meg felénk, majd Elena előtt pár lépésnyire megállt, és rám emelte azokat a kék szemeket, amik az első pillanatban elvarázsoltak.

Percekig álltunk így, míg a Gilbert lány megunta, és kihúzta magát.

-          Igen, Damon?

-          Semmi – vigyorgott, és arrébb állt.

-          Gyerekes vagy – fortyogott a lány, és ellépdelt mellette egy új szoba irányába.

Ahogy elmentem Damon mellett, belekapott a karomba, a fülemhez hajolt, és halkan belesuttogott.

-          Később meglátogatlak – száját suhantamban még végighúzta az arcomon, helyén pedig felperzselődött a bőröm.

Hatalmas reggelivel vártak, nekem viszont még mindig csak ugrált a nyomrom, és Damon szavain rágódtam, hogy vajon most félnem kell, és el sem hagyva Elena társaságát totyogjak utána, vagy bízzak a férfiban, és nyugodtan mászkálhassak itt, amíg haza nem visznek.

Stefan aranyos volt, mindenben a rendelkezésemre állt, úgy éreztem, talán ő is kiállna a másik ellen.

A másik… Hisz akkor ők testvérek.

-          Damon az idősebb – mondta egy pohárból szürcsölve valamit, mintha olvasna a gondolataimban.

Felpillantottam rá, és lenyeltem  a számban lévő falatot. Eltoltam magam elöl a tányért, és összekulcsolt kezekkel, kemény tekintettel meredtem rá.

-          Mi vagy te?

-          Ezt hogy érted? – vonta fel a szemöldökét Stefan.

-          Te is úgy játszod az eszed, mint a bátyád? Ez most családi? Hány apától vagytok ilyen hülyék?

-          Vegyél vissza – lépett be a konyhába Damon.

-          Akkor válaszokat akarok. Kezdhetnétek, mondjuk ennek a kérdésnek a megválaszolásával, aztán azzal, hogy mikor visztek haza.

-          Vámpír. Vámpírok vagyunk – sóhajtott Damon, és belekortyolt Stefan poharába, hogy aztán lerogyhasson a velem szemben lévő székre.

Felnevettem, erőltetett hisztérikus nevetéssel, aztán újra az arcukat néztem.

-          Oké, most komolyan. Azt hittem tudunk normálisan beszélni, de akár a rendőrséget is hívhatom. Szóval? Hagyjuk egymás röhögtetését, oké? Ilyet én is tudok mondani.

-          Miért, milyen válaszra számítottál?

-          Nem tudom. Érthetőre. Elfogadhatóra.

-          Radioaktív pókok? Génmanipuláció? – sorolta unott fejjel Damon, egy naranccsal babrálva.

-          Elfogadhatóra? A szuper-sebességre? – lépett be egy szőke, szép arcú lány. – Ja, Caroline – mosolyodott el, majd ő is leült.

-          Most komolyan? Vámpírok? – vontam fel hitetlenkedve a szemöldököm. – Az kizárt – ráztam meg a fejem, és két tenyerembe temettem a kezem az asztalra könyökölve.

Egy pohár csúszott két kitámasztott kezem alá. Fekete bögre volt, benne valami meleg folyadékkal, és hamarosan megcsapott a vas jellegzetes szaga.

Felpillantottam Stefanra, majd újra a bögrére.

Beleszagoltam és a szag csak erősödött. Vitamint szed? Vagy vasat? Vérszegény.

Óvatosat kortyoltam a pohárba, de a következő pillanatban felpattantam, és köhögve köpködtem a löttyöt a számból, csak ott ne érezzem.

-          Ez vér, baszki! – kiáltottam fel, amint szóhoz jutottam.

-          Erről magyaráztam – mosolygott visszafogottan Stefan, miközben Damon majd beleszakadt a röhögésbe a háta mögött. – Barom – dobtam neki egy konyharuhát, ezzel csak fokozva a röhögését.

-          Tessék – nyújtott felém Elena egy üvegpoharat narancslével.

Pillanatok alatt lehúztam az egészet, majd újat kértem, de ahányszor csak belegondoltam, hogy vért kortyoltam, elkapott a rosszullét, megborzongtam, és újabb fertőtlenítőt akartam inni.

-          Na, most már elhiszed?

-          Azt hiszem, hogy mind bolondok vagytok, hogy vámpíroknak hiszitek magatokat, csak azért mert vért isztok. Vagy annak képzelitek magatokat, és csak ezért isztok vért? Beteges.

-          Csak megverem még ma – állt fel Damon, hogy aztán egy szempillantás alatt előttem teremjen.

Kék szeme villogott majd eltorzult, vörös lett, az arca furcsán elcsúfult, és kimeresztette szemfogait.

Hogy megelőzzek egy hatalmas sikítást a szám elé kaptam a kezem, és akaratlanul beleharaptam.

Nem féltem, csak megijedtem. Hihetetlen volt, de elképzelni sem tudtam, hogy akkor ott Damon bántson.

Lassan elvettem az egyik kezem a szám elől, és végigsimítottam vele az arcán. A torzulás lassan eltűnt, szeme újra a régi lett, minden mintha meg sem történt volna.

Aztán elkapta a kezem, és az arca elé húzta, hogy jobban megnézhesse.

-          Vérzik – jelentette ki higgadtan, majd a szemembe nézett.

-          Biztosan mikor ráharaptam. Nem éreztem ennyire erősnek.

-          Persze, hogy nem, hisz annyi adrenalin van a véredben, ami egy mamutnak is elég lenne – morgott, majd végighúzta a nyelvét a seben.

Elkaptam a kezem, és láttam, ahogy a szemem előtt húzódik össze a seb, áll el a vérzés.

-          Nem lehet… - suttogtam, és lerogytam a székre.

-          Na, jól van? – hallottam meg egy új női hangot, de nem törődtem vele, csak néztem a kezem.

Feldolgozhatatlan.

-          Tuti, megjött a boszi is – Damon csípős hangjára felkaptam a fejem.

-          Boszi? – suttogtam megtörten, mire apró bólintást kaptam a barna bőrű lánytól. – Azt hiszem, ki kell mennem.

Szorosan tartva a kezem ballagtam ki a nappaliba, és telepedtem le a kanapéra, pontosan a tévé elé.

Talán ez majd eltereli a gondolataim.

-          Ian Somerhalder egy időre visszavonult, és mostanában nem fogjuk látni a Vámpírnaplók sztárját. Nina Dobrev, és Paul Wesley, a két másik főszereplő teljes mértékben meg vannak arról győződve, hogy ez csak egy kisebb kihagyás, és semmi féleképpen nem az általa formált Damon Salvatore végét jelenti. Bár azt nem tagadták, lehet, hogy késni fog a forgatás, így egy későbbi időpontban kezdik vetíteni a harmadik évadot.

-          Hogy mi? – sikkantottam fel érthetetlenül, és a képernyőre meredtem, ahol az iménti, még konyhában ülő három embert láttam, teljesen más nevekkel feliratozva. – Az általa formált… - gondolkoztam magamban.

-          Mi történt? – szaladt ki Stefan, mögötte a többi okos tojással.

-          Miért mutatkoztatok be az általatok sorozatokban játszott karakter nevével? Mi a büdös franc folyik itt? – álltam eléjük.

-          Azt hiszem meg kell ejtenünk azt a bizonyos beszélgetést most – sóhajtott fel Stefan, és leült mellém.

-          Mi egy sorozat szereplői vagyunk, de a saját életünket játsszuk. Az igazi nevünk az, ahogyan bemutatkoztunk, és mivel a saját életünket játsszuk, ott is így hívnak minket. Viszont a való életben nem tudhatják, hogy vámpírok vagyunk, így vannak álneveink. Azokat ők használják.

-          És én ezt már mind tudtam egyszer? Miért felejtettem el? – esett előre a vállam.

-          Ez kiderül a következő részből – simogatta meg a hátam Elena. – Azt hiszem le kéne fürödnöd.

-          Én is – nyeltem egyet, és felálltam.

Elena kerített nekem új ruhákat, kevésbé véreseket, mint ami most volt rajtam, és törülközőt, majd megmutatta merre is kell keresnem a fürdőt. Úgy éreztem magam, mint, aki ott sincs. Csak próbáltam feldolgozni mindent, próbáltam elhinni azt, amit mondtak.

Semmi okuk nem volt hazudni, de ezt honnan tudhatnám? Honnan tudhatnám, hogy nem csak valami hülye játék? Hogy valaki előugrik egy szekrény mögül, hogy: Ez itt a kész átverés!

Kábultan vetkőztem le, miközben a vámpír szót rágtam át magamban, újra és újra ízlelgetve magamban.

Lehetetlen.

A forró víz egyből megindult, kellemesen felhevítve a bőröm. Üveges szemmel meredtem a zuhanykabin párás üvegére, észre sem vettem, hogy a víz forrósága már lassan égeti a testem.

Egy koppanást hallottam a hátam mögül, mire felrebbentem, és hátraperdültem. A leesett szappan habozva adta meg magát a víznek. Megkönnyebbülten hajoltam le érte, hogy visszategyem a helyére.

Lejjebb csavartam a meleg vizet, és visszafordultam, hogy tovább élvezzem a permetet, amikor egy testbe ütközött az arcom.

Hangos sikoly hagyta el a szám, de egy kéz megakadályozta, hogy még több szakadjon fel.

-          Mondtam, hogy meglátogatlak, nem? – vigyorgott.

-          Meztelen vagyok – suttogtam, és ránéztem az arcára.

-          Tudom, gyönyörű vagy – simított végig a hátamon, amibe újfent beleremegett a testem.

-          Menj ki – leheltem halkan, szinte majdnem elalélva. Tudtam ha nem küldöm ki hülyeséget csinálok.

-          Hogy mit mondtál? – kérdezte mosolyogva, majd lágyan belecsókolt a nyakamba.

Érzéki sóhaj hagyta el a szám, és bágyadtan dőltem a mellkasának.

-          Hogy… hogy… - motyogtam, de elvonta a figyelmem a kalandozó ajka, amivel lassan szántotta végig az arcom, fájdalmas időhúzással megkörnyékezve a szám.

-          Igen?

Óvatosan súrolta csak az enyémet, én mégis úgy kaptam utána, mintha muszáj volna.

Szorosan a testéhez tapadtam, bebocsátást engedtem kutató nyelvének, kalandozó kezének, megadva minden gyönyörű sóhajt, amit kipréselt belőlem érzéki érintéseivel.

A víz mintha már egy tőlünk kívülálló érintés lett volna, a meleg vizet majdnem elzártam, így a hűs víz adta meg a kellemes felüdülést felhevült testemnek.

-          Na? – suttogta a számba izzó hangon, majd a következő pillanatban megéreztem az ujját. Belebizseregtem az érintésbe

-          Ne, kérlek, ne csináld…

-          Tudom, hogy akarod, hogy elég őrült vagy hozzá. És hidd el, ma éjjel nem fogok megálljt parancsolni magamnak.

Még halványan érzékeltem, ahogy kiszakadok a vízcsobogás alól, aztán már csak a puha ágy érzése adta tudtomra rég nem a fürdőben vagyunk.

A szája mindvégig az enyémre tapadt, szinte biztos voltam benne, hogy a fulladás okozza ma a vesztem, és abban is, hogyha eljön az a pillanat, nem én fogom elhúzni az ajkam.

Átöleltem a hátát, a dereka köré fontam a lábam, soha nem akartam elengedni, érezni akartam.

Lefelé barangoló kezemmel hamar meggyőződtem róla, hogy rajta sincs ruha, ami csak fokozta vágyaim.

Halkan felmordult, letépte magáról a kezem, és a fejem fölé szorította.

-          Megőrjítesz!

Elmosolyodtam, és felemeltem a fejem, hogy halvány csókot adjak a szájára.

-          Reméltem is, Damon Salvatore.

Chapter 59

Sziasztok!


Kicsit rövid, de megígértem, hoztam, remélem majd elnyeri a tetszéseteket.
Nem túl tartalmas szegény, és akinek még mindig vannak fehér foltjai, írjon nyugodtan, majd magyarázom. :D


Éééés, annyira boldog voltam mikor a három napos bicikli túráról, csekély 150 km, hazajöttem, és megláttam, hogy van hét kommentárom, vagyis hat, mert egy dupla, de úúúúúú, de boldog voltam. :D
Talán nem is volt még ilyen sok, nagyon hálás vagyok, jól estek, köszönöm szépen! :)
Szeretlek titeket, és akkor a következő fejezetnél találkozunk! :)
Csók nektek!

U.i.: Hibákért elnézést!

The nothing is the new

/A semmi az új/

/Elena/

-          Tényleg? Semmire? Meg sem ismert? Hozd haza!

-          Klaus? – tátogta felém némán Stefan, mire egyből rákérdeztem a telefonba.

-          Egyből? Kat? Induljatok!

Összecsuktam a telefont, és felsóhajtva, kissé megkönnyebbülve huppantam le az ágyam szélére.

-          Na? – szólalt meg több perces hallgatás után Bonnie.

Igaz. Stefan hallotta az egész beszélgetést, ellenben Bonnienak dunsztja sem volt semmiről.

Lassan emeltem rá a tekintetem, és közben azon gondolkoztam, hogy honnan is kezdjem el az egészet.

-          Miután feltámasztottuk Klaust, és elmentek Damonnel, meg lett Katie, és Kat. Volt velük egy boszorkány, akit Katherine szintén egy volt szívességgel tartott sakkban. Már elkezdték a rituálét, amikor Klaus megérkezett, úgy fordított vissza mindent, és hát lett egy kis járulékos veszteség, de valójában nem tudjuk, hogy valóban az-e, vagy Klaus egy ócska játéka.

-          De mi az? – meredt rám Bonnie, és hallottam a hangján mennyire ideges és feszült.

-          Elvesztette az emlékeit. Törlődött a memóriája sokáig visszamenőleg – bökte ki Stefan még mielőtt megszólalhattam volna.

-          Akkor a megismerkedésetek is, ha jól sejtem, a titkotokkal, a titkokkal együtt, igaz?

-          Pontosan – sóhajtottam.

-          És a többiek?

-          Mind meghaltak.

-          Mind? – szökött fel Bonnie szemöldöke, és pontosan értettem, hogy miért.

Soha senki nem nézte volna ki Damonből, hogy képes lesz végezni Katherine-nel az ő kapcsolatuk után. Noha mondta, hogy szívből gyűlöli, az igazság mégiscsak távol volt ettől a kijelentéstől. Legalábbis mi ezt hittük.

Ezek szerint tévesen.

-          Meghalt Kat, a boszorkány, és Klaus is.

-          Klaus? Hogyan?- tátotta el a száját az éppen belépő Caroline.

-          Hosszú. Ha hazaérnek megbeszéljük –legyintettem, és végigdőltem az ágyon.

Ha hazaérnek-, gondoltam magamban, és tudtam Stefan ugyanezen rágódik lehunyt szeme mögött.

/Katie/

A férfi, mint később kiderült Damon, idegesen masszírozta az orrnyergét miközben egy Elena nevű lánnyal telefonált. Csak néhány szófoszlányt csíptem el, de nagyon úgy tűnt, hogy ismernek engem, és féltenek.

A szorongás még nem múlt el teljesen. Az első percben, ahogy magamhoz tértem az ámulatból, amit Damon látványa nyújtott, megláttam magam körül három hullát, és képek tömkelegét, amint egy olyan férfival szeretkezem, akit sosem láttam.

Magamat átölelve járkáltam fel, s alá a hűvös szobában, gyakran kipillantva a hatalmas teliholdra az égen.

Percek múltán a férfi letette a telefont, és felém fordult.

-          Na most mit csináljak veled? – mosolygott megtörten.

Vállat vontam, és megszeppent arccal, hatalmas szemekkel néztem rá.

-          Hazavihetnél.

-          Nem jó ötlet – rázta a fejét, majd újra előkapta a telefonját, és tárcsázni kezdett.

Kamiont, és egy limuzint rendelt a házhoz, sürgős kéréssel.

Rossz előérzetem támadt. Ha nem akar hazavinni, akkor valami titkolni valója van, és én pedig nem vagyok biztonságban. A szüleim annyi mindennel tömték a fejem éveken át, hogy ne ülj be idegen kocsijába, még ha a leghelyesebb férfi is az, hogy ne menjek sötétedés után sehova egyedül, és főként ne bízzak meg idegen férfiakban, akik megtagadják a hazavitel kérését.

Amíg Damon telefonált, hátat fordított nekem, én pedig éreztem, hogy itt van az ideje, hogy meglógjak.

Lassan kislisszoltam mögötte, gyorsan, minden hangosabb megnyilvánulást kerülve, és futólépésben közelítettem meg az ajtót.

Villámgyorsan feltéptem, és rohanni kezdtem a legvilágosabb pont felé, amit láttam, de Damon egy pillanat alatt előttem termett, mire én satuféket nyomtam, aminek következtében elvesztettem az egyensúlyom, és Damon felé dőltem.

-          Te ugyanolyan ostoba maradtál, mint voltál – sziszegte, miközben elkapott, majd egy durva mozdulattal talpra is állított.

-          Vegyél vissza az arcodból, sosem voltam ostoba. És mit képzelsz magadról? Engedj el!

-          Oké –emelte maga elé a kezét. – És hova mész?

-          Haza.

-          Merre? – fonta össze maga előtt a karját.

Tanácstalanul körbenéztem, majd felsóhajtottam, és megadva magam előreejtettem a vállam.

-          Nem tudom.

-          Okos kislány.

-          Nem. Akkor lennék okos, ha tudnám, hogy merre menjek, vagy legalább azt, hogy most mit csináljak, hogy bízhatok-e benned.

-          Bízhatsz – vont vállat nemes egyszerűséggel, mire fájdalmas kacaj hagyta el az ajkam.

-          Ennyire könnyű lenne?

-          Ennyire az. Ismerlek, bízhatsz bennem. Én vagyok az utolsó ember, akinek érdeke lenne, hogy megsérülj.

-          Szóval csak érdekből védenél? – fordultam felé teljes testtel.

Most először láttam megilletődöttséget az arcán, mindössze egyetlen pillanatra, de ez is elegendő volt egy őszinte mosolyra az arcomon.

De ez mindössze pár másodpercig tartott, mert azután újra a szobában találtam magam.

Damon az arcomtól pár centire állt meg, égő szemekkel vizslatva az arcom.

-          Mit hiszel ki vagyok én?

-          Egy idegen, aki… Ezt hogy csináltad? – kapkodtam levegő után.

-          Mit? – fordította enyhén oldalra a fejét

-          Egyetlen másodperc sem volt, míg kintről behoztál. Felkaptál, mintha egy pihe lettem volna.

Éreztem, ahogy a pulzusom az egekig pörög, ahogy egyre gyorsabban kapkodok levegőért, hogy a közelsége megőrjít, az illata megbódít.

Lassan hajolt az arcom felé, de túl hamar megálljt parancsolt magának, és épp hogy súrolva az arcomat a kezével végigsimított rajta, le egészen a nyakamig.

-          Nem akarod te még azt tudni… - suttogta halkan a fülembe, mire megborzongtam, és azt akartam, a pillanat sose érjen véget.

Nem gondolkodtam, nem tudtam gondolkodni, mintha fehér köd szállt volna az agyamra. Megremegett a szám, ahogy szólásra nyitottam, és utólag belegondolva, el sem hiszem, hogy kimondtam.

-          Meg akarlak csókolni.

-          Miért nem teszed? – suttogta szinte bele a számba.

-          Félek – válaszoltam hallhatatlanul.

-          A legjobb párosítás – mosolygott, majd újra végigsimított az arcomon, és a derekamra fektette a kezét.

Egy gyors mozdulattal a testéhez rántott, és egyik kezét lassan húzta végig a hátam vonalán.

Újabb borzongás futott végig rajtam, mire lehunytam a szemem, és átadtam magam a férfinak. A bizalmamat adtam neki.

-          Nekem ennyi pont elég – suttogta mély hangon, majd egy lassú, égető csókot nyomott az arcomra, és elengedett.

A csöngetésre rezzentem fel, ami mintha megrázta volna az egész házat. Felrebbent a szempillám, és körbekémleltem. Senki nem volt a szobában.

Leeresztettem, és az ágyhoz sétáltam, ahol lerogyva adtam meg magam a kimerültségnek.

*Az ott fent a képen egy nefelejcs virág, így jön a fejezethez. :)

Chapter 58

Sziasztok!


Na a fos idő ellenére mi megpróbálkozunk ezzel a bicikli túrával, aztán alakul, ahogy alakul.
Hoztam frisset, mert igen. :D
Nem rizsázok, nagyon köszönöm mindenkinek a kommentárokat.
Arra jöttem rá, hogy én az elején hónapokig nem kaptam kommentárt a történetemért, aztán jöttettek, egyre többen írtak pár sort, és akkor nagyon jól esett, teljesen el voltam ájulva. Aztán megszokottá vált az egy két komment, később a három, négy, és minél többet kaptam, annál többet akartam.
Borzalmas mennyire telhetetlenek az emberek, és higgyétek el nem direkt, csak valahogy vágyom az elismerésre, a véleményekre, sajnálom, ha a kiborulások amik voltak önzőnek, és kapzsinak hatottak, nem akartam, csak ha fogyott a szokott kommentár szám, mi tagadás, fájt.


Csak onnan jött most, hogy ugye nyár van, ti is nyaraltok, és kevesebb kommentárt kapok, de nem várok többet, mert már ígyis sokkal több támogatást kaptam tőletek, mint amit valaha el tudtam volna képzelni.


Hisz béna kis írásom van, de enyím, és nagyon örülök, hogy vannak olvasóim. :D


Na jól van, megyek már, csak még Katának annyit, hogy dehogy haragszom, hogy nem írtál, de borzasztóan örültem a  kommentárodnak, annak, hogy megtudtam mindig elolvastál, szóval köszönöm, és hurrá Killának, aki második helyezést ért el, egy kritika író versenyen, és nagyon ügyes vagy, mert sokáig vezettél is! :)


Gratula!

Éééés még Orchidée-nek is nagyon nagy Gratuláció egy pályázat második helyezéséért! :)

Fejezet!!!! :)

Csók, és hibákért, sorry! :)

Memories

/Emlékképek/

 

Nem akartam elhinni. Miért Tyler? Hogy került ide? Mit művel Kat? Tönkre fog tenni, beleőrülök.

Tyler, miért hagyta magát?

A nyögéseim betöltötték az üres teret, az egész erdőt, éreztem, ahogy egyre forróbb lesz minden, hogy már nem bírom, és akármennyire nem én vagyok, az én testem az, amit most a kielégülés felé hajszolnak. Az én testem az, amit eltölt a mámoros remegés, majd amiben minden izom megfeszül, hogy aztán megadja magát a gyönyörnek, és megkönnyebbülve omoljon az erős férfi karok védelmező tartásába.

A földön feküdtem, mikor magamhoz tértem. Furcsán egyedül éreztem magam, mintha valami hiányzott volna. Felültem, és körbekémleltem. Emlékeztem az estére, emlékeztem Tylerre. De miért csináltam?

Katherine…

„Hol vagy?”

Kongott az ürességtől, és a hallgatástól a belsőm.

Felálltam, és abban a pillanatban egyszerre kigyulladt körülöttem egy csomó gyertya. Körbe vettek, rést sem hagyva maguk mellett sorakoztak, olyan érzést nyújtva, mintha sosem akarnának kiengedni.

„Katherine, elég a játékból!”

Tettem egy lépést előre, és semmi nem történt. Bátorságot merítve léptem még egyet, így átlépve az egyik gyertyán, de amint kijjebb ért a lábam, mint a kör, egy erő visszarántott, és lenyomott a földre.

-          A francba! – sziszegtem, és újból felálltam, de ezúttal nem léptem többet, tudtam, hogy esélytelen harcolnék.

Léptek zaját hallottam, ahogy megnyikordul a parketta a bal oldalról, odakaptam a fejem, és azt a lányt láttam bejönni, aki kint fényképezőgéppel indult meg felénk.

-          Szia Kathelin!

-          Katie – néztem a szemébe, miközben ő lassú, ráérős mozdulatokkal araszolt felém.

-          Brooke vagyok.

-          Boszorkány – jelentettem ki.

Felugrott a szemöldöke, és egy pillanatra megtorpant.

-          Ezt honnan veszed?

-          Gyertyák – böktem oldalra a fejemmel.

-          Nem volt nehéz – vont vállat, és lerakott elém egy könyvet.

Pár percig csak lapozott, és magában dudorászott, én pedig mindvégig a szabadulásom tervein gondolkodtam, és mértem fel minden lehetőséget.

-          Kath?

-          Hm? – pillantott fel szórakozottan.

-          Kath hol van?

-          Benned, még egy kicsit, csak elhallgattattam.

-          Mi? Hogyan?

Akaratlanul is felé kaptam, és előbbre hajoltam, így viszont megint átértem a gyertya fölött, ami egy újabb földhöz vágást eredményezett.

-          Hé, óvatosabban! Nyugi!

-          Jól van, bocs, hogy ki akarok szabadulni… - morogtam miközben újra feltápászkodtam.

-          Jól vagy? – emelte felém a kezét, de én elkaptam a sajátom. – Most mi van? – sóhajtott fel.

-          Nem igazán szoktam hozzá, hogy ha valaki meg akar ölni, akkor érdeklődve nyújtsa felém a kezét.

-          Akkor bocs… - emelte fel védekezőn maga elé a kezét, és visszaguggolt a könyv elé.

Dúdolva lapozgatott, engem pedig hirtelen régi emlékek rohantak meg.

-          Ismerem ezt a dalt – néztem rá hitetlenkedve.

Lassan nézett fel rám, a felismerés hirtelen suhant át az arcán.

Lágyan kezdte a dalt, a hangja gyönyörűen betöltötte a teret, én pedig lágyan ringatóztam a dalra, ami melegen körülölelt, és melengetett.

-          Magyar népdal – suttogtam magam elé bambulva miután végigénekelte tökéletes magyarsággal a Tavaszi szelet.

Furcsálló tekintettel nézte az arcom, mire váll rántva elmosolyodtam.

-          Budapest, sok, sok éve.

A múltba révedtem, ahol láttam magunkat, a családomat együtt, boldogan, egy új élet reményében fürdőzve. Elmosolyodtam a képen, és kimerengtem az ablakon.

Telihold volt, és a felismerés késként hasított belém.

-          Nem! – kiáltottam fel, és egy újabb reflexszerű mozdulattal ki akartam lépni a fényes börtönből.

-          De, és már elkezdődik. Sajnálom – nézett rám őszinte tekintettel.

-          Tyler miért feküdt le Katherine-nel? – tartottam még fel, láttam, hogy indulni akar.

Lassan visszafordult, és lehajolt.

-          Minden férfi egyforma, és egy kis plusz varázslat, máris kész a hadművelet.

-          Hadművelet? – szaladt fel a hangom, de nem méltatott válaszra.

Kiment a szobából, és pár perc múlva visszatért Kat testével.

-          Kezdjük, mielőtt megbánom – mondta halkan, inkább magának, mint nekem, majd belekezdett a kántálásba. - Est autem praeter duos discerpens animarum post alterum in pulverem et cineres.

Idegesen járkáltam fel, és le a kis körben, minden erőmmel a kiszabadulásom mi voltján töprengve, de semmi. Nem volt a kezemben semmi használható.

Lehajoltam, és megfogtam a gyertyát, azzal a tervvel, hogy lassan felemelem, és megdobom vele Brooke-ot.

De a gyertya ott maradt, a szavak tovább ömlöttek a szájából, én pedig egyre jobban kétségbe voltam esve, ötlet nélkül, összeugrott gyomorral, remegő végtagokkal ide-oda kapkodtam a pillantásom.

-          Unum corpus, unus spiritus, nec subsidiarietatis moriuntur, sic Katie pereant boni post mala, malum Katherine – motyogta lecsukott szemmel.

Hirtelen estem össze, mintha csak kihúztak volna alólam egy szőnyeget. Hanyatt vágódtam a földön, és láttam, ahogy a gyertyák nagyobb lángon égnek.

Már nem számoltam a másodperceket, nem érdekelt, hogy beszél-e még a boszorkány, amikor meghallottam egy másik hangot az ajtóban.

-          Lorem ipsum dolor sit amet veneficia, ex maledicto, cum moriens reducebat Nullam pretium permanserunt vivere solo Katie.
Get tenebris omnia magica nihil mali in eo non cadunt in finem exitus.

A szöveg gyors volt, és monoton, a haraggal, és édes mámorral kevert arckifejést néztem Klauson, miközben két sikítás is egyszerre hangzott fel.

Oda akartam nézni, de teljesen lekötött Damon jelenléte. Mintha csak egy látomás lett volna, egy gyönyörű megmenekülés jelképe. A szemét végig az én szememen tartotta, tekintete tele volt haraggal, félelemmel, és féltéssel.

Megment. Újra.

Brooke még felállt, közém, és Damon közé állt, a könyvből pedig előhúzott egy borítékot, de éppen akkor újabb sikoly hagyta el a torkát, és összeesett.

A boríték lassan hullott ki a kezéből, a benne lévő tartalom pedig minden irányba szétszórva ordította az arcomba, hogy hazug.

Megrökönyödve néztem végig a képeken, amin meztelenül, Tyler ölelve, csókolva, húzom magamhoz, ahogy átadom neki a testem, ahogy a gyönyörtől elalélva pihegek a mellkasán.

Ezt nem hiszem el…

Ez… ez nem én vagyok. De a vak is láthatja, hogy a képeken pontosan én csókolom meg a vérfarkast. Hogy én mosolygok bele a csókokba.

Ez volt hát a bosszú…

Damonre révedt ijedt tekintetem, aki faarccal bámulta a földön szétszóródott bizonyítékokat. Lassan sétált oda az egyikhez, és a kezébe vette. Másodpercekig némán tanulmányozta majd, rám emelte csalódott tekintetét.

Nekem a másodpercek is óráknak tűntek, de ha kihagyhatom azt a szívbemarkoló pillanatot, amit a pillantásával okozott, akkor akár órákig is nézhette volna őket.

Éreztem, ahogy befacsarodik a szívem, ahogy kicsordul egy apró könnycsepp, és végigszántja az arcom. Nem okozhatok neki fájdalmat.

Most mégis itt állt előttem teljesen megsemmisülve, becsapva, és nem mondhattam, hogy az nem én vagyok.

-          Sajnálom – tátogtam némán, könny áztatta arccal, de addigra elkapta a tekintetét, és karót döfött Katherine testébe, Brooke és Klaus szívébe.

Klausnak feleszmélni sem volt ideje, olyan villámgyorsan történt minden.

Aztán egy pillanat alatt megfordult a világ.

-          Menjünk – mondta, és felém nyújtotta a kezét.

Megragadtam, és amikor felrántott a mellkasának ütközve elnevettem magam.

-          Mi olyan vicces? Ilyenkor sokkos állapotban szoktál lenni – morogta a férfi egykedvűen. - Amúgy meg szívesen, megint.

-          Mit? – pislogtam rá, és melegen elmosolyodtam. Eszméletlen jól nézett ki ez az idegen. – És ki vagy te?

*Első szöveg jelentése: Szakadjon szét most ez a két lélek, élje túl egy, legyen a másik por, és hamu. Egy test, egy lélek, nincs több másodlagosság, haljon, hát Katie, pusztuljon el a jó, élje túl a rossz, a gonosz Katherine.

Második szöveg: Pusztuljon a gonosz varázslat, tűnjön az átok, éljen a haldokló, pusztuljon a gonosz. Haljon a vámpír, és a boszorkány, éljen az ember, Katie. Legyen vége a varázslatnak, legyen minden a régi, éljen, akinek élnie kell.