Chapter 10

Sziasztok!

Itt az új, remélem tetszik majd nektek. Komolyan. Köszönök mindent, értek ez alatt mindent. Egy tetszik-et, egy kommentet, vagy egy rendszeres olvasót!
Jó olvasást!

- But now you’re unhappy.
- And?
- That doesn’t seem fair.
- Hasn’t anyone ever told you? Life isn’t fair.

     - Te rácsaptad az ajtót? - kiabálta, de meg sem várva a válaszom már az ajtó felé rohant.
Megvontam a vállam, és visszafordultam a tv-hez. Hallottam anyám ideges kacagását, és halk magyarázkodását.
Ezt nem hagyhatom ki.
Levettem a hangerőt, és erősen füleltem.
     - Elnézést Mr. Somerhalder, nem tudom mi ütött a lányomba. Biztos az agyrázkódás.
     - Biztosan - helyeselt negédes hangon a vámpír, majd egy pillanatra beállt a csend. - Megtenné nekem  Susan, hogy felmegy a szobájába átöltözik, aztán megkeresi Claret?  Ó, és semmi Mr. Somerhalderezés. Ian. Örültem Susan.
Megfagytam. Nagyon rossz érzésem támadt. Magamban azért szurkoltam, hogy ez ne a megigézős hanghordozása legyen. Aztán meghallottam anyám lépéseit a lépcsőn. Ledobtam a távirányítót a kanapéra, felpattantam, és máris a konyha felé vettem az irányt.
Egy suhanó árny, és a falnak csapódtam. Szinte villogott a kék szempár.
     - Hmm, ugye tudod, hogy ez nem volt a legokosabb dolog - nézett a szemembe, miközben minden ellenkezésem ellenére egy kézzel felfeszítette a kezeim a fejem fölé, másikkal pedig oldalra fordította a fejem.
A félelem egy hullámban söpört végig a testemen, a fejem teljesen kiürült. Nem lehet, hogy újra ez történjen. Aztán megéreztem a száját a nyakamon. Lassan fel-le húzta végig a nyakamon az ajkait, miközben néhol enyhén beszívta a bőröm.
A lábammal próbáltam elrúgni magamtól, de már az első próbálkozásom kudarcba fojtotta. Szétfeszítette a lábam, és a sajátjaival támasztotta ki.
Felnéztem a kezemre, próbáltam erőt küldeni feléjük valami jedi trükkel, de nem szállt meg az adrenalin löket. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó, Hayli kacagását, és Jack mély hangját hallottam meg. Rögtön fellélegeztem, egy pillanattal később már éreztem is, ahogy Ian eltűnik, és anya is már a bejárat felé tartott.
Minden erőm elszállt, a megkönnyebbülés, és a boldogság eufóriájában csúsztam le a földre a fal mentén.
Ilyen szerencsém nem lehet.
     - Szia Katie! - Pillantott be Jack az ajtón. Kába tekintettel emeltem meg a fejem, két tenyerem közül, amelyeket a térdemen támasztottam meg. Még remegtem az előbbiektől.
     - Szia - mondtam, majd megpróbáltam felállni. Jack egyből előttem termett, és egy laza mozdulattal felhúzott. Éreztem benne az erőt.
Halk puffanással landoltam a mellkasán, de ő meg sem tántorodott. Felnéztem az arcára, miközben ő még mindig a kezem fogta. Nem értem eddig mért nem adtam be neki a derekam. Talán attól féltem, hogy úgy járok, mint a többi csaja? Maximum két hónap, és én padlón leszek, míg ő már a következővel kavar. Végig nézett az arcomon, majd a tekintete megállapodott az enyémen. Egy előre logó tincset gyengéden hátratűrt a fülem mögé, miközben az én szívverésem újból felgyorsult.
Jack gyengéden elmosolyodott, majd elengedte a kezem, ami magunk mellé hullott.
     - Hallottuk nagy vacsora lesz. Meghívtak, ugye nem baj, hogy jöttem?
Elkaptam a tekintetem, és óvatosan hátrébb léptem egyet.
     - Honnan hallottátok? És ki hívott meg kit? - Néztem rá újból, de immár már kevésbé intim közelségből. Valamennyire kitisztult a fejem.
Jack zavart arccal nézett rám, mintha más válaszra számított volna.
     - Haylit hívta fel az egyik pasi haverja, hogy ma itt lesz valami nagy vacsora, jöjjünk el, nagy meglepetés vár - vont vállat - Azt mondta, hogy hozzon el egy pár embert, nem lesz gáz.
     - Hát én nem tudok nagy cuccról. Anyám csak egy személyre számított, az is egy hólyag, de mindenképpen maradjatok - mosolyogtam rá, hogy újra visszalopjam a vidámságot a szemébe, pár pillanatig  az előbb nagyon elveszettnek tűnt.
  - Megbocsátasz? Felmegyek átöltözöm. Nem akartam részt venni a nagy “partin”, - rajzoltam macskakörmöt a levegőbe - de ha ti itt vagytok, mindjárt máshogy néz ki a dolog - kacsintottam rá, majd a lépcső felé futottam.
Már mindenki lent volt, a konyha felé tülekedtek az emberek. Anya új ruhában, húgom, és Hayli csillogó tekintettel nézte a “filmsztárt”, aki pedig rám vetett egy dühtől szikrázó pillantást.
Amint beléptem a szobába elkezdtem gondolkodni. Már megint fehér foltok vannak a tudásom terén. Ki hívta meg Haylit?
Aztán a következő percben már azon gondolkodtam honnan szerezhetnék vervaint. Ha a sorozatban hat, ki kell próbálnom. Veszíteni valóm nincs.
Levettem a pulcsim, és újra éreztem a hűvös levegőt. Az ablak. Tudhattam volna. Hisz mindig nyitva. Elé léptem és becsukni készültem, amikor Stefan jelent meg az ablakomban.  Hátraugrottam, és a szívemhez kaptam a kezem.
     - Te nem vagy normális - lihegtem neki, mintha lefutottam volna a maratont.
Bocsánatkérően elmosolyodott, majd beugrott.
     - Bocsáss meg, nem akartam - suttogta, az íróasztalhoz ment, elvett egy lapot, és egy tollat, és elkezdett írni. Értetlenül figyeltem minden mozdulatát, percekig csak a toll sercegését hallottam, aztán átnyújtotta a lapot.

Damon hall minket. Mindent hall. Én hívtam fel Haylit, hogy jöjjön át, féltem mit fog tenni Damon, ha csak a családod van itt. Jack jó erőben van, nem árt ha veletek van. Én nem lehetek itt végig, mert Katherine felbukkant, és újból Elenával akar szórakozni, de figyelek, oké? Ne félj! A párnád alá raktam pár nyakláncot, és egy karkötőt. Mind vervainnel van töltve, add a szeretteidnek. Neked nem kell. Tettem simán csak növényt  is, azt az italokba törd bele, így nem tud titeket senki megigézni.

Sajnálom, hogy így alakult most az életed, ígérem mindent megértesz majd.

Felnéztem, és Stefan kutató tekintettel nézett rám. Bólintottam, mire némán a “ mennem kell” szavakat formálta, majd el is tűnt.
Átöltöztem, felkaptam egy fekete nadrágot, és egy sötétlila hosszított fölsőt. Az ágyhoz mentem, félredobtam a párnát, és szemügyre vettem az egyik nyakláncot. Gyönyörű volt.  Felvettem a kezembe, de ahogy hozzáért a bőrömhöz megégette, sikítva dobtam el a láncot, és a kezemre meredtem. Mintha tűz égette volna a tenyerem. Felhólyagosodott, ezért gyorsan víz alá tettem. Nagyon fájt, a hideg víztől csak még rosszabb lett. Bekötöztem egy géz darabbal, amit a fürdőszobaszekrényben találtam, és visszamentem az ágyamhoz.
Arrébb lökdöstem a nyakláncot, aztán visszatettem párnát a helyére.
Majd később kesztyűvel is megpróbálom. Nem volt már időm, hallottam, ahogy anya a nevemet kiáltozza.
Rögzítettem a kötést, majd visszaindultam a tökéletesnek ígérkező vacsorához.


Már mindenki leült az asztalhoz, a szokásos helyem üresen várt, így gyorsan le is huppantam, és próbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe. Kerültem Jack és Damon tekintetét egyaránt.
     - És mi újság az iskolával Jack?
     - Ha minden jól halad, megkapom a sportösztöndíjam.
     - Gratulálok! Megérdemled, fantasztikus sportoló vagy - mosolygott rá biztatóan anya, miközben lerakta elénk a leveses tálat.
     - Mit sportolsz?- kérdezte szórakozottan Damon.
     - Amerikai foci - válaszolt Jack. Kihallottam a hangjából a kihívás kiáltást.
     - Hm, én is játszottam. Majd talán játszhatnánk.
Erre már felkaptam a fejem, és egyenesen Damonre néztem. Damon és Jack egymással szemezve erősen bocsátották ki magukból a tesztoszteront. Felhorkantam, és Damonre néztem.
     - Elég lesz a kakasviadalból, szerintem együnk.
Hayli csöndben ült egész végig, voltak kétségeim afelől, hogy Damon igézése nem hagyott- e benne valami nyomott.
Gusztustalan egy vacsora volt. A fiúk túl sokszor akartak egymásnak ugrani, egész végig éreztem a feszültséget köztük, a pillantásommal próbáltam visszafogni őket, de vagy nem vették a lapot, vagy nem is érdekeltem őket.
Anya majdhogynem flörtölt Damonnel, aki rá is tett mindig egy lapáttal. Kacsintott, végighordozta a tekintetét rajta, ráérősen megállva a dekoltázsánál, fentebb pedig a szájánál. Szerencsére előttem ült, úgyhogy mindig megkapta a kiérdemelt bokán rúgását.
A további bájcsevejtől hányingerem lett, inkább felajánlottam, hogy behozom a desszertet.
Mikor kiértem a konyhába hallottam, hogy mögöttem halk léptekkel közeledik valaki, felsóhajtottam mikor megláttam, hogy Jack az.
Az asztal felé fordultam, és elkezdtem a kezembe rakosgatni a desszertes tányérokat.
      - Finom a vacsora - jegyezte meg Jack mögülem, ahogy áthajolt felettem, hogy ő is felkapjon pár tányért.
Egy pillanatra megállt a szívem a közelsége miatt.
     - Ja, a vacsora tényleg jó - válaszoltam fáradt hangon, miközben próbáltam megütni egy könnyed, csevegő stílust.
Nem volt már hely a kezemben, így megfordultam, hogy kivigyem őket. Majdnem Jackre borítottam mindent, nem számítottam rá, hogy ilyen közel áll a hozzám, neki ütköztem.
     - Hoppá - mosolyogtam fel rá, és próbáltam kitérni mellette, de egy lépést sem tett oldalra. Újra felnéztem, és láttam ahogy felém közeledik az arca.
- Jó választás, klassz csaj - hallottuk meg Damon hangját, mire mindketten szétrebbentünk.
Utálatos tekintettel mértem végig miközben elmentem mellette, de ő csak vigyorgott, és visszasétált az asztalhoz.
Már csak a desszerten kell túl esnem. Már csak a desszerten. Könyörgöm, csöndben együk meg.
     - És hol van a férjed Susan? - törte meg a csendet Damon, mire egy pillanat alatt megfagyott a levegő.
Anya lenyelte a falatot, majd a férfi felé fordult. Clare-re néztem, aki pedig rám, majd mindketten feszült figyelemmel néztük anyát. Nyelni sem mertem. Ez mindig kényes kérdés volt itthon. Tulajdonképpen nem volt kérdés.
     - A férjem, Katie apja meghalt. Állattámadásban. Farkasok tépték szét a testét, még Katie születése előtt.
Nagy nehezen lenyeltem a falatot, az asztalra meredtem, de éreztem, ahogy Damon tekintete engem pásztáz.