Chapter 4

Az otthon illata, és már maga a szó is nyugtatólak hatott rám. Az már viszont nem annyira, amikor anya kopogás nélkül rontott be a szobámba. Ismertem már jól az arckifejezését, ahogy a haragtól, az idegességtől apró ráncok szaladtak össze a két szemöldöke között. Ahogy belépett a lendülete csökkent, az első lépés után megtorpant, legörbülő szájjal nézett körbe a zsúfoltan rendetlen szobámban. Megadóan felsóhajtott, és rám emelte gesztenyebarna szemeit.

-         Ezen sürgősen változtatnod kell. De lesz rá időd bőven.

-         De anya!

-         Mi de?

-         Kimaradt egy rész – néztem rá, felpróbálva a boci szemeim.

-         A védőbeszéd lehetőségét akarod?

Megtörten bólintottam. Ebből győztesként már nem kerülök ki.

-         Oké – egyezet bele, de a ráncok újra megjelentek az orra fölött. – Három kérdés, három válasz, 1 percet kapsz.

-         Mi ez a Legyen Ön is Milliomos?

-         Kell vagy nem?

-         Jól van, mondd!

-         Szóval, mi a fenéért mentetek oda? Mit képzeltél? Az életben is olyan helyes?

-         Anya! - csattantam föl.

-         60-59-58…

-         Hayli nagy rajongója a filmnek, bocs sorozatnak, és mikor megtudta, hogy itt forgatnak… hát, ha valamelyik kedvenc sztáromról derült volna ki ez, én is elmentem volna. Én vagyok a legjobb barátnője, még szép, hogy támogatom, és bár még erősen bennem élt a múltkori büntetés emléke, – néztem rá szúrós szemekkel – elmentem vele. Pedig nem nagyon szeretem ezt a csávót, elég nagyképűnek tűnik.

-         12-11-10

-         És amúgy nem tudom, hogy olyan helyes-e, mert nem láttam tőle sok filmet, meg a sorozatot is csak részletekben, de azt hiszem igen, megfelel a filmekben látottaknak. Helyes – rántottam meg nemtörődöm módon a vállam. Nem igazán izgatott a hapsi.

-         Oké. Lejárt az időd. Szép tőled, hogy ennyire támogatod a barátnőd, és hogy lásd használt a beszédet a 2 hetet csökkentem 3 napra, oké? De ez alatt tedd rendbe a szobád, vagy megkapod a két hetet – kacsintott rám kisimult arccal, majd eltűnt az ajtó mögött.

Visszahanyatlottam az ágyamra, és újra kihajtogattam a gombóccá gyűrt papírt.

Már mért hagynám, hogy bármi megharapjon? Mi vagyok én?

Áh, minél többet gondolkozom ezen, annál kevesebbet értek. Ekkor eszembe jutott valami. Bepótolom a lemaradásom. Felültem és a laptopomért nyúltam. Csak imádkozni tudtam, hogy be legyen lent kapcsolva a router, és legyen fenn is net. Volt. Rákerestem a Vampire Diaries címszó alatt futó összes videóra és lassan meg is találtam az első évad első részét. Addig kerestem, amíg olyan oldalt nem találtam, hol az összes meg van, hogy ne kelljen egyesével keresgélnem őket.

Mikor meg lett, letettem az ágyam elejébe, hátradőltem, az ágytámlának támaszkodtam, és elindítottam a sorozatot. Az elején kicsit kiábrándultam, nem hittem, hogy ennyire hajazni fog a Twilightra. Stefan egyből megfogott, ahogy Elena is a szépségével, együtt voltak jók.

Sehol egy Ian. Magamban örültem, egészen addig, amíg meg nem jelent a következő részekben. Itt már minden Alkonyatos vonása eltűnt, talán a készítők is rájöttek jobban járnak, ha azt hagyják ott, ahol van.

Teltek a részek, Damon karaktere egyre jobban megfogott, szinte magába szippantott, a hatása alá kerültem. Tudtam, hogy egy seggfej, megöli az embereket, és valószínűleg ha a mi világunkban élne, én sem lennék kivétel, egy pillanat alatt kitépné a szívem. Elgondolkodtam, hogy vajon hány lány gondolkozik el ugyanezen?! Damon itt élne a mi világunkban, de mennyi az esélye, hogy bárki megfogná, és nem csak itt öldökölne? Hisz ő, mint a későbbi részek alatt kiderült, Elenába szerelmes, senki nem lesz olyan, mint ő.

Álmosan rágcsáltam a ropit, amit felcsentem. Véget ért az első évad. Az órára pillantottam, ami azt hiszem hazudni próbált nekem. Nem lehet hajnali 5. Az lehetetlen. Hisz…óó, akkor én már több mint 16 órája nézem a sorozatot.

Na, mindegy. Ha már itt vagyunk. Rákattintottam a második évadra is. Közben, amíg még betöltött megnéztem az e-mailjeim. A legtöbb semmi érdekeset nem tartogatott, mind a kukában találta magát. Egy azonban valamiért felkeltette az érdeklődésem.

Tárgy: Születésnap

Szöveg:

 Kedves Katie,

Tudom, hogy a jövőben lesz a születésnapod, így szeretnék neked adni valamit. Bár nem ismersz, most mégis, így látatlanban életed egyik legjobb ajándékát adom neked. Kívánj valamit, írd az alábbi mezőbe, és ígérem teljesülni fog. A jelszavam: Nincs lehetetlen!

Tartsd észben, és ne feledd: A születésnapi kívánságod talán valóra válik.

Üdv, Madame Krishts

Jót mosolyogtam, majd lejjebb görgettem az egeret. Ott volt a mező.

Kívánság: …………………………….

Elgondolkoztam, majd azt írtam, amit úgyis lehetetlen teljesíteni, merő képtelenség, és amúgy is, ez csak egy SPAM.

Kívánság: Megismerni Damon Salvatoret.

Reggel arra keltem, hogy nem érzem a bal kezem, a takaróm a fejem alatt nedves, a ropik szerte-szét hevernek a földön, és borzalmasan hideg van.

-         Aúú… - nyöszörögtem, miközben rájöttem, hogy a lábaimat sem érzem, és a fejem alatti nedvesség a nyálam. A bal kezem a testem alatt volt, teljesen elzsibbadt. A laptopom lemerülve állt az ágy végében.

Feltoltam magam ülő helyzetbe, majd egyik kezemet az éjjeli szekrényre téve, másikat az ágyon megtámasztva próbálta felállni. Addig minden jól ment, amíg támasztottam magam. Amint mindkét támasz eltűnt összeestem, mint egy rongybaba.

Megbénultam? Egy este alatt?

A földön fekve végig gondoltam, hogy mitől bénulhattam meg. Ahogy végigpörgettem az eseményeket megvilágosodtam, hogy a lábamon ülve aludtam el, valami furcsa pózban, úgyhogy onnan is eltűnt a vérem. Nem volt vérkeringésem sem a kezemben, sem a lábamban.

Mintegy megerősítésként a lábam elkezdett rángatózni, és úgy éreztem, mintha 10.000 tűvel szurkálnák a lábam, majd pár másodperc múlva már a karomat is.

Az imént még élettelen lábam, most magától kelt életre, felpattantam és sikítva ugráltam le és fel, futkostam üvöltve az szobámban, hogy elmúljon végre ez a borzalmas érzés.

Clare nyitott be a szobámba, ijedtségtől tág pupillákkal.

-         Mi a fene bajod van? Megvesztél? És mért van ilyen hideg? – lépett be, hogy eltáncoljon előlem, és bezárja az ablakom.

-         Neked kéne tudnod – mondtam fájdalomtól eltorzult arccal. – Te nyitogatod minden áldott délután.

-         Én? – kérdezte meglepődve. – Már mért tenném? Ha bejövök is már le van harapva a fejem. Na, elmondod mi bajod?- bökött felém a fejével.

-         Azt hiszem elaludtam mindenem – sziszegtem összeszorított szájjal, hogy ne engedjek feltörni egy készülő sikítást. – A lábam, legfőképp – ugráltam tovább.

-         Hát akkor további jó szórakozást – mondta, és azzal kiment a szobából.

-         Köszi Clare. Kösz… tényleg. De ha nem te nyitogatod az ablakom, akkor ki?

Hiába tettem fel a kérdéseket, nem kaptam rájuk választ. Pedig volt belőlük elég. Kezdetnek volt egy nagyobb problémám. Közelebb kerültem a Damon Salvatore rajongói klubhoz, mint bármikor hittem volna. Valamiért megfogott.

Remélem nem fog ma keresni Hayli, nagyon nem volna hozzá kedvem, hogy újra átrágjam magam a tegnap történteken.

-         Katie, Hayli keres. Felküldöm – szólt fel anya.

Ennyi volt a „nem találkozás”-ról.

-         Szia!- dugta be a fejét, majd betessékelve magát a szobámba, az ágyhoz ugrált és bekapcsolta a Tv-t. - Ezt látnod kell!

Bár még mindig bizsergett a lábam, oda mentem és nagy nehezen, lábrángatózás közepette leültem mellé az ágyba.

Csinos, fiatal bemondónő tűnt fel a képernyőn. A tegnapi forgatás helyszínén voltak. Haylire pillantottam, de ő csak a szemével mutatta, nézzem.

-         Tegnap véget is ért a titkos forgatás, ami mint később kiderült nem is volt olyan titkos – mosolygott  a kamerába – De a stáb marad, beleértve a főszereplőket, Ian Somerhaldert, Nina Dobrevet és Paul Wesleyt. Forrásaink szerint 2 héten keresztül fognak még városunkban tartózkodni. Jennifer Hitchert hallották Danvilleből.

-         Mi volt az elején? – néztem Haylire, mire hirtelen lesütötte a szemét.

-         Semmi különös, csak reméld, hogy senki ismerős nem nézte – nevetett erőltetetten.

-         Hayli Loren!

-         Jól van, jól van. Én vagyok benne, amint a rendezővel beszélek, tudod, amikor kimentem, helyetted is, míg te Iannel dumcsiztál- nézett rám szúrós tekintettel.

-         Ne hidd, hogy leányálom volt – forgattam a szemem.

-         Nehogy megsajnáljalak- döntött fel az ágyon.

Nevetve nyúltunk el. Örültem, hogy végre nincs fájdalom, és örültem, hogy nem kerültünk nagy bajba.

-         Amúgy mennyi az idő? – ültem fel.

-         Olyan délután 2 körül lehet. Sokáig voltál fent?

-         Eléggé.

-         Hé, egy madár van a párkányodon – mutatott az ablakom irányába.

Ugyanaz a madár volt, amelyik néhány napja szállt a párkányomra. Valami volt a csőrében.

Lassan odamentem, hogy ne ijesszem el, kinyitottam az ablakot, és a madár még mindig nem repült el. Megnéztem magamnak. Gyönyörű volt. Mint a sorozatban. Igen. Mint a Vampire Diariesban.

-         Hayli, nem ilyen van a vámpíros cuccban is? Nem úgy néz ki ez a madár, mint az?

-         De. Tényleg hasonlít- tette a fejét a vállamra. - Mi az a csőrében?

-         Levél. Szerintem egy papírdarab.

A madár mintha erre várt volna, lerakta a levelet az ablakban és elrepült. Hosszú másodpercekig csak meredtem utána, aztán a levélre néztem.