Chapter 9

Sziasztok!

Nézzétek el nekem, ha van benne hiba, nem volt erőm átolvasni, holnap ígérem megteszem.:) Remélem tetszik majd nektek, és élvezitek az olvasását. Nem lett túl izgalmas, inkább átvezető jellegű, meg egy kicsit rövidke is.
Köszönöm nektek!:)
Csók!

“They are right to keep their distance from us. We are still dangerous.”

     - Megbolondultál Kat? Őrült vagy? Mit a francot hittél?
     - Hogy egy új játékszered - jött a válasz, amely még sugallni akarta az erőt, de a szégyentől elhalkult.
     -  Ha most meghalt volna, mind halottak lennénk. Jobb lenne ha mostantól gondolkoznál is - morogta egy férfi hang.
Hangokra ébredtem, de aztán belém nyílalt a fájdalom, és onnantól nem érdekeltek a hangok. Próbáltam mozogni, segítségért kiabálni, de mintha a testem nem is az enyém lett volna. Belül őrjöngtem, hánytam-vetettem magam, de egy külső szemlélő csak egy csendesen alvó lányt látott volna. A szemem sem tudtam kinyitni.
     - Nagyon rosszul van. Érzed? Fent van, és szenved.
     - Jól van Damon,oké. Éltemben most először elszámítottam magam. Sajnálom. Csak segíts rajta.
Erőltetett kacajt hallottam, egy kis ropogást, majd a számba valami meleg nedv csurgott.
     - Csak te számítasz, ugye Kat? Szánalmas vagy. Honnan tudtál róla? Mért jöttél el a forgatásról?
Elmúlt a fájdalom. Az a folyadék tehette, de ilyen gyorsan ható gyógyszer nincs.
Mindegy. A fájdalom elmúlt. Nyugodtan pihenhetek.
     - Nem mindegy, Damon? Megmentetted, bocsánatot kértem, hagyj!
Halk puffanást hallottam, majd halk beszédet. Nagyon kellett fülelnem, hogy értsem mit sziszeg a férfi.
     - Nem mindegy. Mert ha átváltozik, akkor nekünk annyi. Mennyivel egyszerűbben tudják majd úgy megölni, hm? Van sejtésed? Két percet nem élhettél volna akkor tovább. Tőle függünk Kat, úgyhogy jobb lenne, ha átgondolnád.
Damon. Damon van itt. Mit akar? Mért engem véd? Csak hogy idegesítse Katherinet, mint mindig, mert utálja? Vagy komolyan aggódik miattam…
Aludni akarok.
     - Apropó, ha már itt tartunk, honnan van a gyűrű? Ricktől loptad? - emelte fel a lány a kezem.
Gyűrű? Milyen gyűrű?
     - Mi közöd hozzá? - szinte láttam, hogy vállat von, és félvállról néz Katherinere. - Ha az nem lett volna rajta…
     - Akkor most hallott lennél, bla bla bla - utánozta hangját kitűnően. - Jaj, Damon mikor lettél ennyire…hm… Stefan? Komolyan. Túl sokat vagy az öcséddel.
     - Takarodj! Menj innen! - emelte feljebb a hangját a férfi. Alig volt hangosabb, de a hanghordozása komoly volt, tiszteletet parancsoló.
A sötétség, egy örvény elnyelte a sötét kacajt.



Valaki az ölébe vett, aztán a város fényeit láttam, egy hajléktalant, aki a földön aludt.
Akár meg is fagyhat. Mért nem megy valahova aludni? Egy hajléktalanszállóra? Segíteni akartam, de még magamról sem tudtam, hogy hol vagyok, egyáltalán kivel.
Egy újabb villanás. A nap fényesen süt be az ablakomon. Oldalra fordultam, bántja a szemem a napfény.
Valaki mellbe szúrt egy késsel. A zihálásomra ébredtem. Kinyitottam a szemem, sötét volt. Az óra hajnali három órát mutatott. Álmos vagyok.
…egy véres kéz, ahogy a számra tapad. Szívom a vért. Kívánom. Átváltoztam.


     - Katie! Hahó. Ébredj! Jól vagy, Kincsem?
Lassan megfordultam, és kinyitottam a szemem. Anya mosolygó arcát pillantottam meg, ahogy az arcomat vizsgálja a szemével.
     - Szia - nyögtem karcos, elfúló hangon.
     - Szia - simított végig az arcomon. - Jól vagy? Nem fáj semmid?
     - Én…- megpróbáltam az alkaromra támaszkodni, és úgy oldalra fordulni, de a kezem kicsavarodott alattam, gyengén összezuhant. - Azt hiszem egy kicsit gyenge vagyok.
Kinéztem az ablakon. Nyitva volt, langyos tavaszi szellő játszott a függönnyel.
     - Anya, ma milyen nap van?
     - Szerda. Átaludtatd az összes napot. A kórházban azt mondták biztos a sokktól, meg a nyugtatóktól.
     - Sokk? - szaladt fel a szemöldököm.
     - Legurultál a lépcsőn,nem? Gondolom, hogy megijedtél mikor érezted, hogy elveszted az egyensúlyod, és elkezdesz lefelé gurulni. Na meg az, hogy Ian Somerhalder vitt be téged - csillant fel a szeme, míg az enyém összeszűkült.
     - Hogy mi?
     - Na igen. Szép, hogy el sem mondod, hogy személyen ismered, sőt barátok vagytok.
Akaratlanul is az ablak felé pillantottam, ahol megláttam egy madarat a fán, ahogy mély, fekete szembogarával engem figyel.
Felhorkantam.
     - Ja. Hát, nem nagy ügy. Barátoknak azért nem mondanám magunkat, de ismerem. Ja.
     - Ma délután átjön. Csak miattad. Le is mondta a forgatást. Meg is hívtam vacsorára, és igent mondott. Úristen Katie! Hát itt eszik - sikkantott fel anyám, félőrült állapotában. - Pofátlanság lenne autógrammot kérni? - nézett rám őszinte kétségbeeséssel.
Felnyögtem, és a fejemre húztam a takarót.
Ez nem lehet igaz.

Mikor úgy éreztem, egy pohár narancslé, és süti után, hogy van elég erőm a felálláshoz, kibotorkáltam a fürdőmbe, és rendbe szedtem magam. Az első furcsaság, ami feltűnt az a hatalmas gyűrű volt az ujjamon. Pontosan mint a sorozatban -, gondoltam magamban, majd lehúztam, és a tükör elé raktam. A többi borzalom csak ezután következett. A testem szörnyen nézett ki. Mintha tényleg leestem volna a lépcsőről, bár el tudom képzelni Damonről, hogy a teljes hatás érdekében, amikor be voltam nyugtatózva, lehempergetett a lépcső tetejéről.
Fájdalmas sziszegések közepette sikerült egy röpke másfél óra alatt elkészülnöm, és szalonképesen lemenni a nappaliba. A szemem óvatlanul is a szekrényt pásztázta, valami nyom után kutatva, hogy itt szombaton igencsak súlyos bántalmazások történtek, de persze semmi.
Mért is ne csinálta volna tökéletesen. A konyhába sántikáltam mezítláb, és leültem az egyik székre egy pohár narancslé társaságában.
Szórakozottan forgattam az újonnan szerzett gyűrűt az ujjamon, amikor megszólalt a csengő. Felsóhajtottam.
     - Anya! - üvöltöttem el magam, de semmi reakció, csak halk káromkodások,és lábdobogás hallatszott fentről.
Anya ide-oda cikázott, gondolom a fürdő és szekrénye között.
Unott fejjel megfogtam a narancslevem, az ajtóhoz mentem, tágra nyitottam, megpillantottam, egy lendülettel visszacsaptam az ajtót, ásítottam egyet, majd bementem a nappaliba, és bekapcsoltam a tv-t.
     - Ki volt az? - toppant be anya teljes harci díszben. Végigmértem, majd lassan, megfontolt szavakkal csak ennyit mondtam:
     - Ian.