Chapter 14

Sziasztok!

Túl sok lesz már a jóból, nem? :D Megint új fejezetet hoztam. Remélem sok "tetszik"-et kapok, és ha kommentár küldése gombra nem is, de erre rákattintotok. :)
Köszönöm az előző kritikát Killa23-nak, és az előző fejezethez hozzá is írtam egy kicsit.:) Aki, még azt nem olvasta, az most kijavítva teheti meg. Köszönöm nektek, hogy olvastok, és ehhez Jó szórakozást!
Csók

- I just wanna love somebody.
- Love Who?
- Not you. Sorry.
- You have no choice

Ziláltan, izzadságtól csatakosan ébredtem fel az éjszaka közepén. Az ablak felé pillantottam. Zárva volt, és egy apró árny vetődött be rajta a szőnyegemre.
Nem akartam tudni.
Kitakaróztam, mert nagyon melegem volt, de az még csak eszembe sem jutott, hogy kinyissam az ablakot. Visszahanyatlottam az ágyra, és lehunytam a szemem. Damon jelent meg, ahogy felém hajolt vágytól ködös tekintettel.
Megráztam a fejem, és oldalra fordultam.
A szája érintése a bőrömön, ahogy beleremegek, megkívánom, szinte fizikai fájdalmat okoz, hogy nem csókol meg. Rám mosolyog, és belecsókol a szám sarkába.
Hogy jobb volt-e? Kimondhatatlanul.
Mindenem elöntötte a vágy, pedig csak visszaemlékeztem az álmomra, a vágyaimra.
Fel akartam sikítani, elviselhetetlen volt a vonzalom, inkább hasra dobtam magam, és beleharaptam a párnámba.
Ez nem lehetséges. Nem történhet meg velem.
Az órára néztem, még csak éjjel fél egy volt. Felnéztem a plafonra, és elképzeltem, hogy apa most hall ott fent.
     - Díjaznám, ha csinálnál valamit, vagy segítenél, mert ez így nem jó.
Felsóhajtottam és felültem az ágy szélére. Előre, hátra lóbáltam a lábam, lehajtott, szórakozott fejjel figyeltem, ahogy körbe-körbe jár, aztán egymásnak ütköznek. Valahol olvastam, hogy  a jobb lábammal köröznöm kell, míg az egyik kezemmel hatost rajzolnom a levegőbe, mire a körbejáró végtagom ellentétes irányba fog mozogni. És láss csodát. Á, nagyon fáradt vagyok.
Egy kattogás szerű hang ütötte meg a fülem, mire hátrakaptam a fejem, az ablak irányába.
Tudni akarom én egyáltalán, hogy mi ez? A kíváncsiság gyilkos dolog. Mi történik azzal, aki kinyitja az ajtót a horror filmben? Meghal. És mért? Csak mert kíváncsi volt. Én nem fogom kinyitni azt az ajtót, vagy esetemben ablakot.
De, tegyük fel, hogy attól, hogy odamegyek, és megnézem mi az, még nem halok meg. Elvben.
Lábujjhegyre emelkedve osontam az ablakhoz úgy, hogy a legkevesebb árnyékot vessem az ablak felé. Egy alak állt lent, kaviccsal dobálva az ablakom.
Elmosolyodtam, ahogy felismertem az alakot.
Kitártam az ablakom, és kihajoltam.
     - Mit keresel itt? - Suttogtam le.
     - Téged! Gyere le. Fantasztikus az idő.
     - Bolond vagy - nevettem.
     - Na jössz?
Nevetve becsuktam az ablakot, és gyorsan magamra kaptam egy farmert, meg egy pulcsit. Összefogtam a hajam, és elrendeztem az ágyat úgy, hogy úgy tűnjön, mintha aludnék. Nem lehet tudni, mikor jövök haza. Ekkor botlottam bele a nyakláncokba, amik a párnám alatt voltak. Egy pillanat erejéig néztem őket, majd visszaborítottam a párnát rájuk.
Ráharaptam a számra, és újból a plafon fele néztem.
     - Köszönöm - suttogtam, majd kiléptem az ajtómon, le a földszintre, és ki a tiszta, csillagos éjszakába.
Jack elém futott felkapott, és nevetve körbeforgott velem.
Mikor letett egy hosszú pillanatig a szemébe néztem, majd egy szenvedélyes csókkal próbáltam mindent elmondani. Magához ölelt, miközben én szorosan a nyaka köré fontam a karjaim. Lassan elhúzódott.
     - Gyere, van egy meglepetésem - és már húzott is maga után.
Egyre sötétebb utcákon mentünk át, egy pillanatra összerezzentem, de Jack közelsége megnyugtatott, erőt sugárzott.
Nem eshet bajom, ő megvéd - gondoltam magamban, és ő mintha megérezte volna hátranézett rám, mire egy széles mosollyal válaszoltam, és futottam is előre. Végig maga után húzott. Egy erdőhöz értünk, ahol viszont lassítanunk kellett, mert alig láttunk valamit, állandóan beleakadtunk a gyökerekbe, indákba.
Éjjelhez képest meglehetősen hangos volt az erdő. Mintha most élt volna igazán. Állatok által ütött apró zajok vettek minket körül, valahol a távolban egy bagoly huhogott. Felejthetetlen érzés volt, ami csak még jobban fokozta a boldogságom, és az izgatottságom, hogy vajon mit is rejteget előlem Jack.
Jack. El sem hiszem, hogy egy ilyen fiú az enyém. Általában csak filmekben, könyvekben történik ilyen csoda.
Megálltunk. Egy tisztás terült elénk, aminek a szélén valami fényesen világított. Erőlködve próbáltam kivenni mi lehet az, de semmit nem láttam. Oldalra néztem, találkozott a pillantásom Jack izgatott tekintetével. Le sem tagadhatta volna.
     - Az ott már a meglepetés - mutatott előre, és a másik kezével megszorította az enyémet.
Boldog csókot nyomtam az arcára, és megindultam át a tisztáson, szemem a fénylő pontokon tartva.
Mikor elém tárult a látvány elállt a lélegzetem, és megdermedtem a léptemben.
Egy sátor állt előttem, amit gyertyák, és lámpások vettek körbe, némely színesen világította meg a kis “lakást“.
     - Ez gyönyörű - mosolyogtam Jack-re, majd félrelibbentettem a sátor bejáratát tekerő ponyvát, és beléptem.
Belülről még szebb volt.
Sárga rózsaszirmok voltak szétszórva, középen kis tálcán étel. A legszebb a kinti fények színe volt, ahogy szűrten bejutott a sátorba.
     - Te mindig ilyen romantikus vagy?  Vagy ez valami csábítási trükk?
     - Miket nem hiszel te rólam? - nevetett és pezsgőt töltött nekem, amit nem tudom honnan szedett elő.
     - Nagyon tetszik, köszönöm - csókoltam meg a poharak felett.


Órákon keresztül beszélgettünk, szinte mindenről. Előző szerelmekről, gyermekkori szerelmekről, egymásról miket hittünk. Sokat nevettem, imádtam, hogy mindig megtudott nevettetni. Jack lassan elnyúlt a sátorban, én pedig a mellkasára feküdtem, és hallgattam ütemes légzését. A gyermekkoromról beszéltem, hogy milyen idiótaságokat csináltam. Miközben az én kezem a mellkasán nyugodott, ő a hajamat simogatta, játszott vele, amit imádok. Hihetetlen, de ha a hajammal foglalkoznak én abba is képes vagyok beleborzongani, annyira jó. Nekem ez a gyengém. Lassan elálmosodtam, és éreztem ahogy Jack légzése is lassul. Szorosan átölelt, állát a fejemen támasztotta.
Elnehezült a szemhéjam, és egy világos erdőben találtam magam.
Megráztam magam, és gyorsan felültem.
     - Mi a baj? - Simított végig a hátamon Jack.
Hátranéztem rá, ahogy felkönyökölve, kócos hajjal kutatja az arcom.
     - Semmi csak egy rossz álom - simogattam meg az arcát.
     - Akkor gyere vissza aludni.
Megráztam a fejem.
     - Nem akarok.
Felült, mélyen a szemembe nézett, és két keze fogta az arcom. Lágyan megcsókolt, elnyújtva azt addig, ameddig csak lehetett. Lehúzott magára, szorosan magára vont.
     - Ez csúnya volt - nevettem rá, miközben lassan megint visszafeküdtem a mellkasára.
     - De működött.
Hallottam a diadalittas hangján, hogy önelégülten mosolyog, mire csak lassan érzékien végighúztam két ujjam a mellkasától kezdve egészen a lágyékáig.
     - Hé, ez nem vicces - kapta el a kezem. - Nem tudom mit csinálok veled, ha ezt még egyszer megcsinálod.
Hátradöntöttem a fejem, úgy néztem fel rá.
     - Nekem lenne pár ötletem.
     - Fejezd be! Komolyan - nevetett, és lefogta mindkét kezem.
Mikor megint lecsillapodott a légzése, a nyugodt szívverése újra álomba ringatott.

     - Nem, én nem akarok itt lenni! - Kiabáltam körbe forogva, ijedt arccal kutatva Damon után. - Engedj el! Kérlek!
     - Valamit elkezdtünk, és nem fejeztük be - szólt emlékeztetőleg, és máris a fánál találtam magam lefogott karokkal.
     - Engedj! - Vergődtem  karjaiban, de ő mit sem törődve vele csókolgatta a nyakam.
Kirázott tőle a hideg, és most nem a gyönyörtől. Rosszul voltam tőle. Nem akartam, hogy hozzám érjen, csak tűnjön el az életemből. - Jack! - Üvöltöttem szinte sírva. - Jack!
     - Nem hall téged szuka! - Markolta meg a nyakam, majd nagyot taszított rajtam, és a földre lökött.
Felhorzsoltam az arcom, földes lettem mindenhol, és megéreztem a vér ízét a számban. Elharaptam a nyelvem. Feltoltam magam a kezemmel, leszedtem az arcomról a növényeket, amik rátapadtak, és Damon felé fordultam.
     - Hagyj elmenni!
Felnevetett, egy mozdulattal előttem termett, és a nyakamnál fogva felemet a földről.
A kezéhez kaptam, de a kaparásom nem ért semmit. Nem lazított a szorításon a nyakam körül, nem kaptam levegőt.
     - Annyit játszom veled, amennyit csak akarok. Itt nem véd meg senki. Itt senki vagy.
Tehetetlenül vergődtem a levegőben, még mindig a kezét próbáltam lefeszegetni a nyakamról, vajmi sikerrel.
Damon szemét néztem, amiben irgalom cseppnyi szikráját sem láttam. Elvakult düh, és valami érthetetlen csillogást láttam benne. Talán éhség? Gyilkolás vágy?
     - Segítség - próbáltam kiáltani az utolsó erőmmel, de a semmibe suttogtam.
Kezdtem fekete-fehér foltokat látni, amikor egy hang jelent meg a semmiből.
     - Engedd el Damon! Ne légy hülye! Ha megölöd, mind meghalunk.
Ezt már hallottam Ezt tudtuk. Stefan ez most nem elég.