Chapter 21 " Indulatok"

Haliii!:)

Nem tudom mit fűzhetnék hozzá. Nem haladtunk előre, de kell, hogy jobban megértsük a jellemeket. Jó olvasást!

„Black eyes, wild with their fierce craving for my death, watched for the moment when my protector’s attention would be diverted. The moment when I would surely die.”

 

 

Az autóban, és a repülős utunk második részében is a csendes duzzogás taktikáját választottam, mivel előbbinél csak szimplán utáltam, addig utóbbinál elaludtam.  Damon sem erőltette a beszélgetést, bár szerintem nem csak miattam. Az arcát egy hatalmas napszemüveg mögé rejtette, amíg kocsival mentünk, majd a reptéren, ahonnan átszálltunk a Los Angeles-i járatra, hat darab biztonsági őr állt, és várt ránk.

-          Ez most komoly? – akadtam ki a látványukra.

-          Nem mindenki úgy fogad engem, mint te, Katie.

Ebben a percben nagyon összetörtnek látszott. Láttam rajta, hogy nem bánja, hogy a rajongók autógrammot kérnek tőle, vagy, hogy csak simán rajongók, és ezáltal természetesen a 14 és 50 év közötti nők szerelmesek belé, hanem az, hogy majdnem teljesen elveszítette önmagát, azt, aki valaha volt, amikor nem kergették az utcán. De akkor is seggfej volt mindig, amikor a közelemben volt, szóval annyira azért nem sajnáltam meg.

-          De így hogy a fenében fogunk eljutni a repülőig?

-          Látsz te itt egyetlen rajongót is? – forgatta a szemét, miközben magára húzta a fekete bőrkabátját.

-          Nem, de beparáztatsz. Hat gorilla várja, hogy kiszállj, és elkísérjen a repülőig. Ezután mit gondoljak? Tudod mit? Én komolyan megvárlak itt – ütögettem meg a helyet magam mellett az ülésen. – Kényelmes, meleg, és egy kocsiban a reptéren biztos nem fog senki keresni.

-          Jaj, ne szórakozz már. Félsz néhány csitritől?

-          Igen – bólintottam komolyan. – Már csak az kéne, hogy még össze is hozzanak veled, mert együtt láttak minket.

Erre abbahagyta a nagy öltözködési akcióját, amivel a saját idegességét is leplezni próbálta, és a szemembe nézett.

-          Márpedig ez elkerülhetetlen. És ha magadtól nem jössz, Joe nagyon szívesen felkap, és elvisz a repülőig – bökött a fejével a gorillák felé. Ne tudtam melyik Joe, de nem is akartam.

-          Na jó – sóhajtottam legyőzötten. - De akkor szükségem van egy ennél hatszor nagyobb napszemüvegre, és egy parókára.

-          Mi vagy te, Hannah Montana? – nevetett, és nyúlt az ajtó felé.

-          Ne, Damon komolyan – kaptam a keze után, és erősen megszorítottam. Szinte görcsösen markoltam a karját az idegességtől. -  Én ezt nem… - sütöttem le a szemem, és elfordultam tőle.

-          Akkor sem viselkedtél ilyen hülye picsa módjára, amikor a földbe döngöltelek, amikor métereket csúsztál még miattam a földön, amikor majdnem megfojtottalak, amikor eltörtem a nyakad. Tessék – dobta az ölembe a napszemüvegének a párját, aztán nyitotta is az ajtót.

Remegő kézzel vettem fel, és felkaptam a kapucnit is a fejemre. Még jó, hogy ezt a felsőt vettem fel. Meg kell mondjam nem nagyon nyugtatott meg, még jó, hogy nem is vártam többet. Ha csak belegondolok, hogy a vakuk vakító középpontjában állok, elkapott a remegés, a gyomrom golflabda nagyságúvá zsugorodott, és elöntött a forróság. Tényleg maradnom kéne a kocsiban. Most egyedül vagyok, ha gyorsan lenyomom a zárat, akkor nem tudják kinyitni az ajtót.

Amint elérkezett a pillanata, hogy lenyomjam, megjelent a semmiből egy hatalmas férfi, és kitárta az ajtót. Megszeppenve pislogtam fel rá. Rám pillantott, majd újra felemelte a fejét, és átnézett a kocsin, a megbízója után kutatva. Gondolom.

-          Maga Joe? – kérdeztem, de a hangom a felismerhetetlenségig vékony volt.

Aprót bólintott, amivel alátámasztotta a félelmem. Feladtam. Csak túlélem valahogy, nem igaz?

-          Ugye nem kap fel, és visz el a repülőig, ha ellenkezem? – néztem rá boci szemekkel, amit akár láthatott is volna, ha nincs rajtam az az ormótlan napszemüveg. Kikászálódtam a kocsiból, majd elindultam a reptér bejárata felé, megkerülve a kocsit.

Joe nem akart válaszolni. Szorosabbra húztam magam körül a pulóverem, úgy baktattam Damon felé, aki széles vigyorral az arcán várt engem. Mikor odaértem szorosan átkarolt, én pedig teljesen hozzápréseltem magam, belefúrva az arcom a mellkasába. Ameddig itt lehetek biztonságos. Csak ne engedjen el. De az a vigyor.

-          Komolyan mondom, ha nem törlöd le ezt a bájgúnár mosolyt az arcodról, én fogom – súgtam fel neki, ahogy az ellenőrző kapu felé sétáltunk.

-          Nem mondom, hogy nézz fel, de ha mégis megteszed, és még egy ilyen beszólást megengedsz magadnak, ne tudd meg, hogy milyen megalázásban lesz részed – sziszegte vissza.

Tudta, hogyha mondja, fel fogok nézni, és én is tudtam. Nem kellett volna. Pont azt láttam most a két szép szememmel, amit már egyszer a lelki szemeim előtt. Semmi könnyebbség, egyből a mélyvízbe.

A mi sávunk kordonnal volt elválasztva, mert a két oldalán vakuk villogtak, és pár másodperc múlva úgy látszik minden tini lány megtudta a facebookon, hogy Ian Somerharder LA-be tart, ugyanis olyan frekvencián hangzott fel egyszerre a kitörő sikítás, amilyet emberi fül nem is tud befogadni.  A biztonsági őreink próbáltak mindenkit ott tartani, ahol lenniük kell, de hatan több száz ellen…

Én már imádkoztam, amikor Damon hangja szelte ketté a sikítást, és egy pillanat alatt csönd lett a teremben.

-          Sziasztok! Köszönöm, hogy itt vagytok, mindig öröm veletek találkozni. Most rohannom kell, de szeretlek titeket, és nézzétek a Vámpírnaplókat. Szeretlek titeket – integetett, miközben tovább sétált az átjáró felé, de amint abbahagyta a beszédet, és a lányok befejezték a szétfolyást a szavaitól, és felfogták a mondatai értelmét, újra sikítottak, még erőszakosabbak lettek, mert  1.) mi az, hogy elmegy, nem is adott aláírást, 2.) nem harapta meg egyiket sem, akik kérték, 3.) ne menjen el ezzel a géppel, majd az ő apja elviszi őt, neki magángépe van  4.) ki ez a csaj, akit ennyire ölelget, nem Ninával jár?

Ezek, és ezekhez hasonló kiabálásokat hallottam minden irányból, persze túlnyomó többségében a szeretlek Ian szerepelt, még olyan elvetemült is volt, aki táblát hozott, majd kérte, hogy vegye el feleségül. Ezt a lányt, még a frusztrált helyzetemben is kiröhögtem. Ha tudná, mennyit nyer azzal, hogy nem veszi el. Sajnálom azt a lányt, aki egyszer a mi szexi vámpírunk asszonya lesz.

Végre elhalt a sok női hang, és én a repülőn találtam magam, kiszabadulva Damon védelmező öleléséből.

-          Mi volt ez a Bob Marley szöveg?  Mért utálnak engem? Ez gonosz volt tőlük. Nem is ismernek.

-          De velem vagy.

-          Jaa, vagy úgy.

-          Hogy?

-          Ettől van ilyen nagy arcod. Már értem.

Levettem a kabátot, meg a napszemüveget, és elhelyezkedtem az ülésben. Hulla voltam. Szerintem napok óta nem volt részem pihentető alvásban, viszont minden másban igen. Kezdek komolyan kételkedni a józan eszemben. Lehet, hogy bevettem valami tablettát, és ezt mind csak képzelem. Hogy éppen az egyik leghíresebb, és legjóképűbb pasival utazok egy repülőn, aki ráadásul mellettem ül, és az első osztályon. Ő is elnyúlt, de még utoljára odabökött nekem.

-          Ha ettől kivoltál, holnap ne olvass újságot – mondta és már a szemére is húzta a szemfedőt.

Hat órás útra számíthattam, és így is kalkuláltam. Megvártam, amíg Damon kellőképp mélyen alszik, és akkor kaptam elő a könyvet, hogy folytathassam az olvasást. Új oldalnál ütöttem fel.

Már egy hete figyeljük, és ezalatt az egy hét alatt annyi  minden történt, hogy úgy tűnik mintha hónapok teltek volna el azóta, hogy megtudta mi ő. Még mindig nem hajlandó egyikükkel sem beszélni, pedig nyilvánvaló, hogy Carl közelebb férkőzött hozzá két nap alatt, mint én egy hónap alatt. Nők.

Napról napra közelebb kerülnek hozzá, főleg az, akiről korábban írtam. Így próbálják magukhoz vonzani, az ő oldalukra állítani. Ez vagy egy nagyon jó terv, vagy nagyon rossz. Nagyot bukhatnak, és nekünk ezt kell elérnünk. Kockázatos, nem tisztességes az a játék, amit most játszunk. Mary törékeny. Belehalhat. Holnap én jövök, nekem kell utána mennem. Furák ezek a kijárkálásai, zavarnak, szerintem ebből még probléma lehet, és nem csak a múltkori incidensre gondolok. Ki kell derítenem mit csinál ott mindig.

Ezek egy napló bejegyzései lehetnek. Egyre több kérdés merül fel bennem, de kezdek félni továbbolvasni. Ki az a Mary? Milyen korábbi incidens? És mégis mit csinál?

-          Látom megtaláltad, nagyon ügyes vagy – szólalt meg mellettem Damon, amitől összerezzentem, és a szívem is kihagyott pár taktust, amit később gőzerővel próbált behozni.

-          Megijesztettél – mondtam, bár kétségtelen volt, nem kellett magyaráznom.

Kajánul elvigyorodott, és kivette a kezemből a könyvet.

-          Tudod, sok mindent megtudsz belőle, de nem biztos, hogy tudni akarod.

-          Ezt hagy döntsem el én – vettem vissza, és az ölembe fektettem. – Minden kiderül belőle?

-          Nem. Sőt, ha mondhatom még több rejtély lesz. Sok kérdést vet fel a könyv, amikre nem tudom a választ.

Elhallgattunk mind a ketten, aztán felé fordultam, percekig csak az arcát vizsgáltam. Igazat fog mondani?

-          Meg fogok halni?

Visszanézett a szemembe, de a mély kékségből  semmit nem tudtam kiolvasni. Hisz vámpír, és színész is, esélytelen vagyok vele szemben. Nagy levegőt vett, elfordította a tekintetét, és előrenézve válaszolt.

-          Olvass tovább.

Megtettem, egészen addig, míg el nem szenderedtem. Mikor felébredtem hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok, hogy mi az, ami mázsás súllyal nehezedik a kezemre, és mi ez a puha a fejem alatt, és ez a jó illat.

-          Na gyerünk Csipkerózsika, nem sokára leszáll a gép, és borzalmasan nézel ki.

Felpillantottam, de Damon vigyorgó arcától felfordult a gyomrom, úgyhogy inkább az ablak felé tekintettem, amin keresztül viszont semmit nem láttam, mert Amerikára leszállt az éj. Amint kidörzsöltem a szememből az álmot az első dolgom az volt, hogy neki kezdtem Damon piszkálásnak.

-          Éhes vagyok, te nem?

-          Ne szórakozz! A kaja ott vár téged, és megnyugtatlak én már ettem – mosolygott negédesen, majd megragadta a karom és előrevonszolt a sorok között, egészen valami öltözőszerűségig.

-          Nos, ez itt… - néztem rá, mire bosszúsan kifújta a levegőt.

-          Ruhák. Kettő van, amit elvárok, hogy vegyél fel, azt hogy miben akarsz leszállni, azt te választod, de felkészítelek. Várnak ránk, és amikor ezt mondom, tudod mire célzok – mondta, majd megfordult, hogy a hírektől magamba zuhanva otthagyjon, végül mégiscsak visszatekintet. – Másrészről nagyon meleg lesz mikor leszállunk szóval úgy öltözz.

Mélyen beszívtam a levegőt, leeresztettem a vállaim, és utána szóltam.

-          Elvárod? Ian Somerhalder, nem tudom, hogy ki a jó büdös francnak képzeled magad, de te rohadtul nem mondhatod meg nekem, hogy mit csináljak. Úgy csinálsz, mintha te tennél szívességet nekem azzal, hogy a nyakadban liheghetek, de hidd el, inkább lennék bárhol máshol, mint hogy a te nagyképű, önelégült vigyorodat bámuljam egész nap. Én vagyok helyzeti előnyben, én döntök a szaros kis életedről, nem te. Lehet, hogy eddig lehettél a kiskirály, de most fordult a kocka. Nekem már úgyis mindegy, úgyis meghalok, de te velem halsz, szóval vegyél vissza, mielőtt olyat teszek, amit mindketten megbánunk – fújtattam idegesen, de elértem a célom, mert Damon meredt tekintettel vizsgálta az arcom, és nem szólt egy szót sem.

Nem tudtam mi játszódhat le benne, de jobbnak is láttam, ha nem tudom meg, úgyhogy fogtam magam és az öltöző felé vettem az irányt, amikor megpördített, és az arcomhoz hajolt.

-          Nem tudsz te semmit. Oké, haljunk meg. Én már úgyis halott vagyok, éltem legalább még pár száz évet. És te? Te a nyomorult húszon éveddel mit kezdesz? Hm? Most akár el is csábíthatnálak, kínozhatnálak, amíg a halált, vagy megváltást nem könyörgöd, de nem teszem, úgyhogy érezd, hogy mit tehetnék meg veled, és mit nem teszek. Túl nagyra becsülöd magad, de azt nem nézed, hogy mennyit engedtem már el így is neked. Szenvedni fogsz egyszer, az biztos – ezzel ellökte magát az arcomtól, és rám mordult. – Öltözz!

Nem mozdultam. Csak álltam, és merőn néztem a szemébe. El van telve magától, de meglátja, hogy emberére akadt. Nem fogom feladni.

Ui.: Elütésekért most se haragudjatok! ;) Ha tetszett írj.:) Csók