Chapter 16

 Sziasztok!

Nem lett a legjobb fejezetem, sajnálom. Azért remélem elolvassátok, és megmarad a kedv a továbbiak olvasásához. Szerintem csütörtökön hozom az újat. Hibákért most is elnézést, amint észreveszem őket, kijavítom. Vannak benne még ködös részletek, azokat a későbbiekben kifejtem. :) 

Csók nektek, Jó olvasást!

„I believe that… we have a date.”

 -          Tudja ez így nem jó –mondtam a lábamat bámulva. Kezdtem szédülni.

-          Tudom, hogy sok volt, de még mindig nincs vége.

Igen. Határozottan kezdtem szédülni.

-          De. Szerintem pontosan itt a vége.

Megadóan felsóhajtott, mintha tudta volna, hogy eljön ez a pillanat.

-          Reméltem, hogy tovább bírod. Figyelj, - dőlt előre, és rám emelte világoszöld szemét. Veszélyes zöld volt, nagyot nyeltem. Egyrészt mert már kicsit féltem, másrészt, hogy ne hányjam el magam – vannak emberek, akik tudnak a két faj létezéséről, valamint arról is, hogy mindkettő kihal, ha te meghalsz. Vigyázz, mert az emberek is könnyen megölhetnek.  Ezért van rajtad a gyűrű – bökött az ujjam felé. – Az megvéd minden erőszakos haláltól. Kicsit felturbóztuk – mosolygott elégedetten. Nyilván nem kis munka lehetett.

Éreztem, hogy már sok. Ez a férfi, már nem olyan nyugtató, mint az elején, főleg, hogy csak rossz mondatai voltak mióta beszéltünk. Már lehetetlen, hogy kedvelni fogom.  Viszont vele kapcsolatban kérdések hada lepett el. Az nem érdekelt, hogy mégis miként fogok meghalni, humbugnak hangzik az egész. Ez egy álom, burkoltan, de ő is ezt mondta.

Éltem már egy pár évet, és soha nem akart megölni senki. Semmi túlvilági nem volt az életemben. Eddig. Vámpírok, vérfarkasok… elég.

-          Mi az neve?

-          Mindig más.

-          Ne szórakozzon velem! Hogy hívják?

-          Tim – vágta rá egyszerűen.

Ellazult az eddig feszes testem, két kezem a karfára tettem, és annak a végét markoltam meg, miközben előre húztam magam, előre dőltem. Túl nehéznek tűnt ez a művelet. És fájdalmasnak. Valami nem stimmelt.

-          Szóval Tim. Ki vagy, és mért vagyok én a kiválasztott? – Nem érdekelt már a felesleges formalitás, a magázás.

-          Ős vagyok, egy Eredeti. A legelső. Mondhatni Istennel egy időben teremtődtem. Mostanra talán át is vettem a helyét, nem gondolod?

Újra az a vigyor. Belekortyolt a whiskeybe, és újra hátradőlt, és felsóhajtott.

-          Édesapád volt a az első. A farkasok tudták- kezdte, de lassan elhallgatott. Vagy tovább mondta, de nem hallottam. A fülzúgásom mindent elnyomott. A vér szinte fájdalmasan tódult a fejembe. Magam elé meredtem, és próbáltam nem elhinni. Kell valami racionális magyarázatnak lennie.  Ha apa azért halt meg, mert azok a bolhás kutyák meg akarták ölni az ellenséget, akkor még ma meghalok a vámpírokért, hogy ők viszont megdögöljenek. A gyomorsavam a torkomat mardosta, öklendezve előre hajoltam.

-          Nem tudták, hogy én leszek, igaz? Hiába halt meg…hiába – suttogtam magam elé.

-          Sajnálom.

Kiadtam magamból mindent, amit bennem volt.

-          Mi történik velem? – Kérdeztem, miközben az utolsó szónál felszisszentem a hasamba nyilalló fájdalomtól.

-          Haldokolsz – hajolt az arcomhoz.

Ekkor megcsörrent a telefonom, ami ebben a szituációban teljesen abszurdnak tűnt. Annyira fájt mindenem, hogy nem foglalkoztam vele, csak a földet bámultam. Minden pillanatban, mintha egy darabot szakítottak volna ki belőlem, egy villanásnyi időt hagyva, hogy levegőt vegyek. Hangosan ziláltam, csak a fájdalom lengett körül.

Apa. Apa miattuk halt meg. Egy más faj miatt. Nekem is meg kell halnom. Nem élem túl. Elmondta.

-          A francba! A büdös francba! – üvöltött egy férfi.

Hideg kezek fogtak közre, enyhítve a fájdalom forróságát. Én továbbra is egy örvényben úsztam, ahol nem várt más, csak az a néhány pillanat fájdalom nélkül. Egy olyan életet élek, ahol három választásom van, és egyik sem jó.

Meg fogok halni.

Sötét van. Csönd van. Túl nagy csönd.

Egy hirtelen mozdulattal felültem, és levegőért kapkodtam. A nagy ijedségemben éreztem, ahogy ver a szívem. Igen. Ez volt az, ami hiányzott. A levegő és a szívverés.

-          Jól vagy? – hallottam egy hangot, de a sötétség miatt semmit nem láttam, csak a haját. Kócos összevisszaság volt. Egy újabb árny tűnt fel mellette, aki lassan emelte fel a kezét, és körző mozdulatokat tett. A szemét dörzsölte.

-          Jól van. Már meggyógyult - mondta.

Nem akartam ezt a hangot hallani. Hirtelen valaki mellettem termett, és felkapcsolta a kislámpámat.

Megláttam a két arcot. Ian és Robert.

Újra elragadott egy örvény. De az lassú volt, fekete, és fájdalommentes. Ilyennek kéne lennie az örvényeknek.

-          Szóval azt akarod nekem itt bemesélni, hogy semmi közöd Ian Somerhalderhez, és a késésed egyedüli oka az, hogy elaludtál?- nézett rám Hayli kutató pillantással az ebédlőasztal velem szemközti oldaláról.

-          Ühüm – bólogattam, és beleharaptam az almámba. – Tudom, hogy nehéz elhinni. Mindegy, cseppenjünk vissza. Holnap, és holnap után, és csütörtökön is doga, én meg semmit nem tudok, mert kihagytam pár napot. Átjössz ma, hogy segíts? – Felpróbáltam a legnagyobb szemeim, mire barátnőm félrenyelve fuldoklott öt percig.

-          Jack hiányolt – mondta, miközben a szendvicsét csomagolta szorgosan. Nem nézett a szemembe.

-          Tényleg?

-          Igen – nyögte, majd fájdalmasan felsóhajtott. – Jaj Katie, azt hiszem szerelmes beléd – emelte rám a tekintetét.

Az orromon jött ki az ásványvíz.

-          Mi? Csak szombaton csókolt meg. Azóta nem is láttam. Ez hülyeség – töröltem meg az arcom.

Megpróbáltam témát váltani.

-          Figyelj, Hayli. Tudsz valamit, amivel vissza tudok emlékezni az álmomra?

Béna próbálkozás volt, láthatóan ő is tisztában volt ezzel, de mivel számára is kényes téma volt  a bátyja szerelmi élete, lassan, de végül ráharapott.

-          Mért?

-          Álmodtam valamit, de szinte fogalmam sincs, hogy mit.

-          Szinte? – vonta fel a szemöldökét.

-          Hangokra emlékszem, férfiak voltak benne, meg csillagok. – Az asztal repedéseire pillantottam. - Meg fájdalom. Rengeteg fájdalom.

-          Akkor minek akarsz rá emlékezni? – kapta fel a táskáját.

Igaza volt. Csak rossz érzésem támadt, ha megpróbáltam visszamenni, és valami fura fejfájás, de volt egy olyan ostoba érzésem, hogy valamire emlékeznem kell belőle.

Hülyeség. Haylinek igaza volt. Idegesen elmosolyodtam, és utána vettetem magam a folyóson.

Gyorsan teltek a napok, felkészültem minden vizsgára, csak a sulinak éltem, hogy behozzam a lemaradásom. Ahhoz képest, hogy csak 2 nap volt, amit kihagytam sok volt az ismeretlen anyag.

Az álmom továbbra is rejtély maradt, viszont újra indult a Vámpírnaplók. Hayli minden csütörtökön elrángatott hozzájuk, és együtt izgultuk végig a részeket. Izgultuk. Igen. Már amennyit én izgultam.

Időközben rájöttem melyen jó lenne most, ha Bonnie itt lenne, és segíteni az álmommal kapcsolatban. Túl sokat törtem rajta a fejem, és a környezetemben már mindenkit az őrületbe kergettem vele.

Kiderült, hogy Jack tényleg gyengédebb érzéseket táplál irányomba, mint én az övébe, de együtt voltunk, és rengeteg mindent köszönhetek neki. Kedveltem, azt hiszem. Igen, ez a leghelyesebb kifejezés.

Három hét telt el azóta, hogy Damonék elmentek, úgyhogy már nyugodtan terveztem minden hétvégémre programot. Szombaton sátraztunk volna, de Jackék sátra eltűnt, úgyhogy átírtuk a programot, és egy baráti nagy összetalálkozást szerveztünk meg az egyik közeli pubba.

-          Anya, hol van az alapozóm? Nagyon örülnék, ha nem nyúlnátok le mindig – kiabáltam ki, miközben rohanva próbáltam felkapni a ruhámat, és szemhéjpúdert feltenni egyszerre. Mondanom sem kell, nem sok sikerrel.

-          Itt van nálam.

Fényes. Simán el fogok késni.

Felhívtam Haylit, hogy ott találkozzunk, mert kicsit nehezebb itthonról elindulni, mint számítottam.

Mire leértem az ajtóhoz, és indulásra készen álltam, már félórás késésben voltam. Gyorsan kiléptem az ajtón, és belélegeztem a friss, langyos tavaszi este illatát. Felpillantottam az égre, amelyet csak néhol tarkítottak felhők, egyébként tiszta, csillagos este volt. És telihold.

Ahogy megpillantottam egy pillanatra összeszorult a gyomrom, de azonnal rendeztem magam, és gyors vágtába kezdtem.

Viszonylag hamar odaértem, nem késtem sokat. Jó volt újra látni mindenkit, ami egy cseppet belezavart a boldogságomba az Jake féltékeny tekintete volt, amellyel egész végig Jacket, és engem méregetett.

Éjfél körül már éreztem, hogy a fejembe szállt az ital, vagy inkább italok, amiket megittam, úgyhogy kimentem, hogy szellőztessem a fejem.

A bár előtti korlátnak támaszkodtam, amikor megláttam, hogy egy magas alak közeledik felém.

Felismertem, de azok után, amik történtek velem jobbak láttam, ha csak várok, és nem mozdulok.

-          Menned kéne – sziszegte a fülemhez hajolva. Elkapta a könyököm, és húzni kezdett.

-          Nem – cövekeltem le, és az arcába néztem. – Ki a franc vagy te? Mit képzelsz?

Meredten nézett a szemembe, majd ellágyult az arca, és egy féloldalas mosoly kíséretében úgy nézett rám, mint aki tudja, hogy mindjárt megadom magam.

-          Komolyan? Most komolyan? – vonta fel a szemöldökét. – A nevemet akarod tudni?

-          Nem, nem nevedet. Pontosan tudom, hogy ki vagy te, és jaj… bárcsak ne tudnám. – Kezdtem elveszíteni a türelmem. – Hanem azt, hogy mért hiszed te is azt, meg minden seggfej filmsztár, hogy csak úgy azt fogom tenni, amit mondotok? – mondtam, miközben vadul rángattam a könyököm, hogy kiszabadítsam a szorításából.

Hangosan, torokból felnevetett, az ég felé vetette a fejét. Mért kell neki is ilyen átkozottul jóképűnek lennie?

-          Igazad volt Ian. Ez a csaj tényleg nekünk való – mondta előre a semmibe, még mindig vigyorogva.

-          Örülök, hogy jól mulatsz. Tényleg. De most már én bemennék, várnak a barátaim – sikerült kihúznom a könyököm, megfordultam, hogy bemenjek, amikor felkapott és a vállára vetett.

-          Ez nem vicces Robert! Tegyél le! – Vertem a hátát eredménytelenül. – Robert Pattinson azonnal engedj el!

Nevetve elszáguldott velem az éjszakába, miközben én vadul ütöttem a hátát, és ahol értem. Meg se kottyant neki. Mintha egy követ vertem volna. Emberfeletti erővel szorított tovább.

-          Jobban szeretem az Edwardot – vetett nekem hátra, pont mikor farkasüvöltések hasították ketté a csendet.

Szájtátva utaztam tovább, amíg egy hatalmas kivilágított házhoz nem értünk.

Vámpírok.

Basszus! Itt mindenki vámpír!