A szívem őrült iramban gyorsult, mint mindig, ha ideges vagyok. Az arcomból kiment minden szín, enyhén megremegtem. Semmi értelmes szó nem jutott eszembe, így csak egy mozdulattal reagáltam megilletőségemben.
Megrántottam a karom, de a szorítás nem engedett, és egy másik kéz is fonódott a bal karomra.
Mért nem enged el? Ezt nem hiszem el.
Félelmem egy pillanat alatt elszállt., helyét átvette az őrült düh. Ha valaki ismer, akkor azt tudja, hogy hirtelen változtatom a hangulatom, elég kiismerhetetlen vagyok, de még magamat is megleptem, hogy így viselkedem egy ilyen ember előtt is. Hisz ő mégiscsak Ian Somerhalder.
Nagyon nem tetszett a tekintete, ahogy engem nézett egy féloldalas mosoly kíséretében. Szemét többször végighordozta a testemen, majd mikor újra találkozott a tekintetünk, gunyorosan elmosolyodott, és felvonta a szemöldökét.
Mi a francra vár? Nyílván nem akar elengedni – tekintettem a karomra - , de akkor mért nem visz már ki?
Az az önelégült vigyora még csak rárakott egy lapáttal. Belül tomboltam, de visszafogtam magam és fojtott hangon ennyit préseltem ki magamból:
- Engedj el!
- Nem – közölte váll rántva.
Nem hittem a fülemnek. Ez hihetetlen.
- Mi a francot képzelsz magadról? – sziszegtem, mélyen a szemébe nézve.
- Te mit képzelsz? – hirtelen minden jókedv és gúny eltűnt az arcáról, mintha egy hideg maszkot vett volna fel magára. – Belógsz egy forgatásra, kiküldöd a barátnőd, rajtakaplak, és még te vonsz kérdőre engem? – Miközben beszélt előrehajolt, arca pár centire az enyémtől, szeme haragosan villant rám.
A hirtelen jött közelségtől belém fagyott a levegő. Egy szó sem tudtam kipréselni magamból, nyakamat behúzva álltam Ian tekintetét. Megfagyott köztünk a levegő, de láthatóan csak én éreztem magam kényelmetlenül, Mr. Somerhalder teljesen ura volt a helyzetnek, a legcsekélyebb jelét sem láttam annak, hogy feszélyezve érezné magát, esetleg eleget tenne korábbi kérésemnek. Hosszú másodpercekig farkasszemet néztünk, míg végül feladtam, és elnéztem oldalra. Nem bírtam tovább a jéghideg, kék szempárba meredni.
Felsóhajtottam:
- Jól van, mit akarsz?
Elégedetten elmosolyodott, nyomban eltűnt a tűz a szeméből. A szorítás is engedett, már közel sem volt olyan erős. Visszatért a régi, önelégült férfi.
Ez mindig ilyen? El kéne kezdenem nézni a sorozatát. Lehet, okulok belőle és máskor már nem vesztesként kerülök ki a szemezési párbajunkból. Ha lesz legközelebb. Remélem nem…
- Hol van Ian? Folytatnunk kéne a forgatást. Lassan megtalálnak minket a csitrik – jöttek a hangok elölről, így megnyugodva felsóhajtottam, mindjárt vége lesz a „bájcsevejünknek”.
- Jól van, mivel sietnem kell, gyors leszek. Most nem kérek semmit, kérdezni akarok.
- Csak kérdezni? – vágtam közbe hitetlenkedve. – Gondold meg! Második alkalmad nem lesz –fintorogtam.
- Abban ne legyél olyan biztos. Visszatérve, a tudás hatalom, szóval árulj el pár dolgot. Láttál mostanában farkasokat?
- Mi? – vontam fel hitetlenkedve a szemöldököm. Mire akar ez kilyukadni?
- Csak válaszolj! - mordult rám.
- Nem, nem találkoztam velük.
- Van olyan ismerősöd, aki mostanában furcsán viselkedik?
- A-a - ráztam meg a fejem, még mindig értetlenkedve, de nem akartam már kérdezni, csak túlesni ezen a kellemetlen beszélgetésen.
- Jól van. Figyelj, a lényeg, hogy soha ne mászkálj este egyedül, ha négy lábú állatot látsz, fuss valami közösségi helyre, ahol sokan vannak, és ne aludj nyitott ablak mellett.
- Chh..tavasszal? Mintha olyan meleg lenne.
- Ne cöccögj, hanem azt mond megértettél-e. –rázott meg tiszta erőből úgy, hogy azt éreztem, mintha a gondolataim is összerázkódtak volna a fejemben.
- Jól van, jól van, megértettem, csak engedj el.
Végre elengedett. Magamhoz kaptam a csuklóm és majdnem felsikítottam attól, amit megláttam. Oké, hogy érzékeny a bőröm, és minden erős szorítás meglátszik rajta, de ez… Ahol megfogott véraláfutásos lett a kezem, és lassan kezdett az is lilás-kék színt felvenni.
- Áú…-suttogtam szenvedve magam elé.
- Majd elmúlik - mosolygott rám, mire megint felkaptam a vizet.
- Na ide figyelj, esküszöm, hogy – kezdtem bele a mutató ujjamat feltartva, hogy belekezdjek egy összeszedetlen fenyegetésbe, de a tőle megszokott, bunkó módon félbeszakított.
- Mennem kell – lökött rajtam egyet, majd felállt és, ahogy jött, úgy el is tűnt.
- De...- próbálkoztam még reménytelenül tovasuhanó alakja után. Még volt valami, amit meg akartam kérdezni. Hogy egyáltalán mért volt szükség ezekre a kérdésekre? Mért nem jöhet a közelembe kutya? Teljesen értelmetlennek tűnt ez az egész. – A fenébe…- csaptam a földre majdnem, de még hirtelen eszembe jutott, hogy nem ez a legjobb pillanat. Fellöktem magam a földről, amikor valami lehullott a felsőmről. Egy papírlap volt. Felkaptam, majd megfordulva megakadt a szemem a forgatáson.
- Itt vagyok, kezdhetjük. Nina már a helyén van?
- Igen. Akkor, FELVÉTEL!
- Te meg hogy kerülsz ide, Damon?
- Beszélnünk kell.
- Fáradt vagyok, hosszú napom volt. Ne most.
- Szeretlek!
- Azt hiszem ezt már megbeszéltük.
Elég volt. Eleget hallottam. Lepillantottam a földre fintorogva.
- Szeretlek...nyenyenye, jaj, úgy odavagyok érted, én Ian Somerhalder, örülj, hogy hozzád szóltam, vedd megtiszteltetésnek, hogy saját magam után, téged szeretlek legjobban – utánoztam nyávogva a hangját.
Újra felpillantottam, tanulva az előző hibáimból, minden mozdulatomra nagyon ügyeltem. Ahogy felnéztem rám villant Ian tekintete, újra azt a sértett dühöt láttam benne, mint az előbb, amikor beszóltam neki. Elmosolyodtam. Végre lett értelme a kínos perceknek.
- Állj! Ennyi! Ian, mi van veled? Mért nézed azokat a nyamvadt dobozokat?- hallottam meg egy hangot, aztán láttam egy forduló alakot, de nem vártam meg, hogy újra esélyt adhassak a lebukásnak, hirtelen megpördültem és lehajoltam.
- Bocs Carl, csak elbambultam.
- Jól van. Öt perc szünet! Mindenkinek!
Guggolva kiosontam azon a lyukon át, amin pár perce még Haylivel jöttünk be. Óráknak tűnt ez az idő.
Mikor végre kijutottam, hagytam, hogy elöntsenek az érzések.
- Hát ezt tényleg nem hiszem el. Hogy lehetek ennyire peches? Ez mekkora egy seggfej?! Még hogy rendes fickó, majd fénykép, meg autógramm…nagy francokat. Két nagy pofont kapsz az élettől, ha megismered ezt a gerinctelen, alattomos, szarházi – pufogtam félhangosan, mire egy kéz ért a hátamhoz. Egy kéz. Megint. Már meg sem ijedve fordultam meg.
- Hayli!!!- ugrottam barátnőm nyakába, aki nevetve fogadta hirtelen jött örömkitörésem. – Mi történt? Azon kívül, hogy azt mondta, hogy felhívja a szüleid, mert azt még hallottam, de úristen, mi történt? – hadartam egy szuszra, teljesen kifulladva, lihegve az izgatottságtól. Egy kis hang azt suttogta, hogy ez nem Hayli látványának köszönhető, hanem inkább Ian és a köztem lezajló találkozásnak, de elhallgattam ezt a hangot. Egy hazug lakozik bennem. Kiábrándító.
- Nyugi Katie- nevetett továbbra is. – Anyuék ott vannak a kocsiban, látod?- mutatott balra, az utca túloldalára, ahol tényleg a szülei bordó Chevrolete lacettije állt. – Szóval semmi bajom, csak azt hiszem szoba fogság - húzta el a száját.
- Ha én is kapok, meghalsz!
- Jól van- kacagott. És veled mi történt? Simán kijutottál?
- Hmm… hát, hol is kezdjem? Talán a lényeget mondom, mert látom anyud már ideges – böktem az idegesen mutogató anyja felé. – Kimentem volna, amikor Ian elkapott. Mármint szó szerint, nem engedett elmenni – mondtam a földet fixírozva, nem akartam Haylire nézni, aki lehet, hogy most fog megölni az irigység miatt. Mivel pillanatok múltán sem jött semmilyen reakció tőle, óvatosan felpillantottam.
Akkorát síkitott, hogy majdnem beszakadt a dobhártyám
- Te…találkoztál…Ian…Somerhalderrel – tagolta néhány másodperc múlva, mély lélegzeteket véve, lehunyt szemmel.
- Igen.
- Beszéltetek is?- hangzott a következő kérdés.
- Igen - sóhajtottam elgyötörten. De egy disznó…
- Mért?- pattant ki a szeme, de a válaszra már nem maradt idő, mert egy hangos dudaszó hallatszott a túloldalról. – Most megúsztad, de holnap…- fenyegetett, majd elindult a kocsi felé.
Fél füllel még hallottam, ahogy magában motyog:
- Ezt nem hiszem el. A legjobb barátnőm beszélt a legszexibb vámpírral. Úristen. Iannel!
Mosolyogva fordultam el, hogy végre hazaérjek, és bedőlhessek az ágyba. Túl sok stressz ért a mai nap folyamán.
Pár lépés után eszembe jutott, hogy még van nálam egy levél is. Előkotortam a zsebemből, ahova begyűrtem, és gyorsan elolvastam a 2 rövid mondatot, amit magába foglalt.
Sok a veszett állat, ne engedd, hogy akár csak egy megharapjon
Még találkozunk.
Ian
