Üdv itt, talán utoljára, de remélem nem. :)
A közvélemény kutatás végül a folytatás mellett döntött, remélem lesznek olvasóim.
Ez a történet volt életem első publikált fanfictionje, amit januárban kezdtem írni.
( El sem hiszitek, de a Karib tenger kalózai volt az, amit öten kezdtünk el írni, az volt az első. Nagyon durva… :D)
Féltem, esküszöm remegett a kezem, mikor rányomtam arra a bizonyos gombra, annyira féltem, hogy senkinek nem fog tetszeni, és hogy olyan sok negatív kritikát kapok, hogy sírva fogom bezárni az oldalt, de nem így történt, mert Ti olvastatok.
Csak a legjobbat kaptam mindenkitől, és ezért én mindig roppant hálás voltam. Akárhányszor elküldtem egy fejezetet, már a következő percben frissítettem, hogy olvasta-e valaki, és hogy kaptam e kommentárt.
Volt idő, mikor kicsit összeestem, és igen, nagyon csúnyán meg is jegyeztem, hogy nem küldtök egy szót sem, mert nem bírtam, hogy nincs visszajelzés.
Valóban magamnak írtam, de amikor valaki véleményezte akárcsak két szóval is, nekem a szívem olyan boldog volt, hogy repülni tudtam volna. Sohasem láttátok, de mindig mosolyogtam, mikor kedves kommentárt olvastam, és mosolyogtam, mikor díjat adtatok.
Sokkal többet jelentett nekem a véleményetek, a kommentárjaitok, mint minden díj együtt véve, mert én Nektek írtam, és imádtam.
Nagyon megszerettem ezt a történetet, a szívemhez nőtt, szinte én nőttem fel benne írásbeli tekintetben. Katie karaktere kicsit én voltam, kicsit másból szedtem, összeraktam belőle azt a lányt, aki nekem a tökéletes, az összes hibájával együtt.
Damon, pedig… hm, a jó öreg Damon.
Imádtam. :D
A veszekedéseit Katievel, a hülyeségeit, mindenét. Ha találkoztok az én Damonömmel, adjátok meg neki az e-mail címem.
Egy szó, mint száz, ez is véget ért, végtére is megéltünk 72 fejezetet, kisebb nagyobb zökkenőkkel, rengetek kedves olvasóval, és egy szerzővel, aki nem is tudom, hogy hívhatja magát, kerülöm az író szót. :D
Folytatom majd kisebb szünet után a történetet, már ha lesz rá kereslet, de valószínűleg egy új blogról, mert ez nem frissít, és már nem tudom mi van vele.
Új történetem, az Eric Saade fanfictiont pedig írom, és természetesen a kevesek által olvasott, de még saját Escape-et is.
Néhány szám, amire büszke vagyok, amit szintén Nektek köszönhetek!
Blog látogatói a megnyitás óta: 23.354
Rendszeres olvasók: 43
Nagyon nagy köszönet illeti Killát, amiért segített, támogatott, az ő kommentárjaira mindig számíthattam, ő segített megpróbálni megoldani ezt az RSS feed dolgot is, sajnos sikertelenül, szóval neki sokat köszönhet ez a blog.
Köszönöm Mykának, akinek a Vivien’s destiny című fanfictionja nagy hatással volt rám, egy ok, amiért elkezdtem írni. Köszönöm neki, azt, hogy hagyott nekem a fejezeteknél kommentárokat, köszönöm, hogy a szavaidtól mindig mosolyra húzódott a szám.
Katának, amiért ő is mindig dicsérő sorokat írt, noha nem mindig hittem neki, mert ő százszor de jobban ír, mint én, nagyon jól estek a szavai, szóval nagyon köszönöm!
Lexi, akinek a rengeteg biztató szót, és kommentárt köszönhetek, rá is mindig számíthattam.
Ebinek, aki bár mostanában eltűnt, nagyon sok kedves kommentárt írt, szóval, köszönöm! :)
Orchidée-nek is hatalmas köszönet, aki nagyszerű íróvá növi ki magát lassan, és aki mindig hagyott nyomot maga után, ha elolvasta a fejezeteimet.
És a kis Névteleneknek, akik mindig felbukkantak, és táplálták a kommentár számlálómat, legnagyobb örömömre. :)
KÖSZÖNÖM!
Köszönöm nektek, köszönöm Neked, és remélem még találkozunk! :)
Kinga
------------------------
E sorok levésésének időpontja: 2011. szeptember 16.
A True Blood, True Life, True Love című fanfiction utolsó fejezetének publikált időpontja: 2011. szeptember 23.
Utolsó bejegyzés: 2011. október 13.
