Chapter 72 - The last one

Álmosan pillantottam fel a plafonra, mire meghallottam a baba sírását. Felsóhajtottam, és elmosolyodtam. Sosem lesz vége.

Clare trappolva kelt sétált át a folyóson, és vágta be maga mögött az ajtót, ezzel felkeltve az egész emeletet. Gratulálok, Elena megint korán fog felkelni, de még egyszer nem hallgatom végig azt a hisztit.

Az oldalamra gördültem, és az ajtót néztem.

Holnap – elmélkedtem magamban a szón, amikor beugrott a dátum.

-          A francba! – szisszentem fel, és kipattantam az ágyból. A mobilomra lestem, és akarom, nem akarom, nyolc órát mutatott.

El fogok késni, pedig még annyi dolog van. Elena vajon már elment? Villámgyorsan az kihúztam az éjjeli szekrényem legfelső fiókját, kikaptam belőle három dolgot, majd visszatoltam.

A köntösömet felkaptam a székemről, és már ott sem voltam.

Feltéptem az ajtót, leszaladtam a nappaliba, és azon keresztül a konyhába.

-          Anya, Elena már elment?

-          Elena? Ja, hogy Nina! Nem, gondolom még alszik, viszont Ian a kertben van a kicsivel. Szegényre rá kellett hagynom pár percre a csöppséget, míg lezuhanyozom.

-          Értem, és köszi – rohantam a kertajtó felé. – Damon? – kiáltottam el magam, mire megláttam az ajtón keresztül, ahogy intett.

Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a szám, és elindultam felé.

-          Hol az istenben lehet kikapcsolni az ez üvöltő szarságot? Komolyan mondom, mindent megpróbáltam, még az őrjítően kék szemeimet is, de semmi. Komolyan semmi. Ugye te nem akarsz gyereket? – nézett rám aggódva, majd megcsókolt.

-          Elég, ha csak felveszed, és csitítgatod – válaszoltam neki pár másodperc múlva, és felvettem Joannát.

-          Neked működik, nekem nem. Nem kéne gyerekekkel lennem. Idegesítőek – morogta és levágta magát a hintaágyra.

-          Tudtad, hogy a legtöbb nő szerint irtó szexisek a kisbabás pasik? – vontam fel kacéran a szemöldököm, mire közelebb húzott magához.

-          Valóban? Ha így áll a helyzet, akkor máris kell nekem egy ilyen kis nyivákoló puhatestű – csókolt meg lágyan, beleremegtem a csókjába.

-          Nem hiszem el – leheltem magam elé, amikor egy pillanatra elvált egymástól a szánk.

-          Mit?

-          Hogy emberként is teljesen leveszel a lábamról – mosolyogtam.

-          Én előre tudtam - vette elő a féloldalas vigyorát.

-          Hagyjuk már. Levegőt is elfelejtettél venni, mikor emberré váltál.

-          Ohó, ha már itt tartunk. Mit akart tegnap Esme, mi volt az a roppant fontos megbeszélnivalótok az esküvő előtt egy nappal?

-          Meglepetés volt, és most meg is tudod – vigyorogtam eltelve magamtól, imádtam, hogy húzom az agyát.

Lassan visszafektettem a kicsit a babakocsiba, és Damon felé fordultam.

Tudtam, hogy Elena hamarosan kel, és akkor el kell kezdenünk az előkészületeket, a sminkjét, a ruháját, és persze a vőlegény, Stefan is erős korrigálásra szorul a tegnapi este után.

-          Tudod milyen nap van ma?

-          Az esküvőé.

-          Azon kívül értettem – ráztam meg rosszallóan a fejem.

-          A születésnapom – mondta a kezét nézve, amin még mindig ott volt a gyűrű.

-          Hányadik is?

-          Nagyon vicces – húzta el a száját, én pedig kacagva vettem kezeim közé az övét.

-          El kell mondanom valamit. Amikor Esme a harc előtt megjelent nálunk még otthon, és azt mondta idejön, eszembe jutott valami. Nem hagyhattam, hogy anyának, Clare-nek, vagy Haylinek baja essen, ezért vért küldtem nekik.

-          Vért? – csuklott el a hangja, és mélyen a szemembe nézett.

Éreztem, ahogy a teste enyhén megremeg, tisztában volt azzal, hogy mit jelentenek a szavaim.

A szemében a felismerés boldogsága csillant meg, mégis visszafogta magát, megszokott emberként élni. Az izgalom, a boldog új jövő izgalma mindkettőnk szívét ellepte, nem voltak kétségeim.

-          Igen, amikor a testedben voltam. Kis üvegcsékben adtam oda őket Esmének, aki nem használta fel, és aki ezért jött ide tegnap este.

-          Üvegcsék – suttogta, és tudtam mi jár a fejében, az enyémben ugyanaz.

A köntösöm zsebébe nyúltam, és előhúztam belőle három fiolát.

-          Velem tartasz Damon Salvatore? – nyújtottam át neki az örök élet titkát...

The chapter ending but the story’s only just begun

Na, itt a vége! :) Nem lett túl hosszú, de remélem értitek, hogy miért kellett ezt a végére hagynom, nagyon, nagyon kíváncsi vagyok a véleményeitekre az egész történettel kapcsolatban, a végével kapcsolatban, és ha akarjátok, az esetleges folytatással kapcsolatban.

Lesz még egy bejegyzésem, ott pedig válaszolok minden most felmerülő kérdésre, szóval ha valami nagyon furdalja az oldalad, hogy ki vagyok én, hogy képzeltem, hogy írni akartam, hogy mi lesz a történetemmel, vagy hogy miért is kezdtem el írni, mire írtam, hogy alakítottam ezt az egészet, vagy komolyan bármi, akkor itt fogadom a kérdéseket, és nagy mosollyal az arcomon olvasnám az összeset! :)

Remélem, hogy itt a végén egy szép, mindent legyűrő kommentár számot látunk majd, hogy minden befejezés szép legyen, még ha ez nem is a teljes vég.

Nagyon szépen köszönöm az előző kommentárokat, hú, így a végén nagy löketet adtak, és köszönöm, hogy velem tartottál! :)

Szóval mit gondolsz, méltó befejezése volt, vagy idegőrlő, és utálod? :)

A legjobbakat, és remélem találkozunk a folytatásnál! :)

Kinga