Hali!

Bocsánat, hogy ilyen kis kezdetleges, de egyszerűen nem enged be a tervezőbe, hogy megcsináljam a sablont, így meg rút. Sebaj..:) Elég keveset árul ez az első fejezet, de remélem lesz olyan, aki olvassa majd.:)
Csók

1.: Kezdet

-         Hayli, szerinted nem durva, hogy eltelt az életünkből 17 év, és semmit nem csináltunk még? Csak tanultunk. Nem is éltünk. Nem csináltunk semmit, ami valamit jelentene, szóval, ha most meghalnék, szinte nem is volt értelme élnem. Nem kéne most meghalnom – suttogtam padtársamnak biológián.

-         Megint rád jött az 5 perc?- súgta vissza, fel sem nézve a könyvéből.

-         Kösz, hogy figyelsz rám. Jól esik - pufogtam magamban, meg sem hatva őt. Szép barátnő. Én akkor vagyok ilyen, ha a számítógép előtt ülök. Beszélhetsz, de nem hallom. – Amúgy mit olvasol?

-         Vámpírnaplók.

-         Hű, pedig eddig nem is ez volt nálad a nagy szám. Alkonyatos vagy, nem? Esetleg Harry Potter?

-         Na azzal hagyjál – nézett föl végre, de amint rám emelte a tekintetét tovább is vitte a tanárra. –Elnézést Mr.Sholt, megismételné, kérem a kérdést?

-         Ha most nem tudja a választ Miss Loren, kénytelen leszek elküldeni Önt az igazgatónőhöz.

-         Ha megismétli, tudni fogom.

És lőn. Hayli, bár nem figyelt az órák nagy részében borzasztó okos volt, az agya úgy szívta magába a tudást, mint a szivacs a vizet. Ez a kérdés sem maradt megválaszolatlanul.

A helyi gimibe járunk Danvilleben, Virginiában . Körülbelül 6 éve költöztünk ide Budapestről. Először keménynek tűnt, de ha van valaki, aki melletted áll és segít, egész könnyen bele tudsz jönni. A nevem Katie.

      - Na és ma mit csinálsz? – faggatott legjobb barátnőm kifele jövet a suliból. Ez mindig olyan felemelő pillanat volt.

-         Emlékszel még arra, hogy büntetésben vagyok miattad?- kérdeztem szembefordulva vele, felvont szemöldökkel. Az utolsó szónál enyhén meglöktem, de lerázta magamról a kezét.

-         Jaj, nem mintha annyira akadékoskodtál volna. Téged is érdekelt az a film. Amúgy meg azért kérdeztem, mert csütörtök van.

-         És?

-         Vampire Diaries.

-         Ennyire komoly a szerelem? Jó, nem mondom, hogy rossz pasik vannak benne, de..

-         De mi? Mi az, hogy nem rossz?! Fergeteges – lágyult el az arca. Ilyenkor mintha egy másik világban lett volna. Függő lett. A sztárok, híres emberek, énekesek, sorozatok, filmek függője. Holott még eggyel sem találkozott.

-         Minek is töröm magam? – sóhajtottam színpadiasan. - Felesleges jártatnom megint a szám arról, hogy lassan átlendülsz arra a pontra, ami már nem egészséges.

Hayli lazán vállat vont, átdobva egyik válláról a másikra a táskáját.

-         Igen, valóban merőben felesleges.

-         Honnan szeded ezeket a szavakat?!

Nem lakom messze a sulitól, így én nem az iskolabusszal megyek, Hayli pedig szolidaritást vállal, velem sétál pár utcát. Elköszöntünk, és elérkezett a várva-várt pillanat, hogy haza érek, ledobom a táskám, leülök a nappaliban, felrakom a lábam, és csak nézem a tv-t egész estig. Szép elképzelés volt.

-         Szia! – köszönt ki a húgom a tv elöl, a kanapéról, felrakott lábbal.

Felnyögtem és megadóan ledobtam a táskám a földre.

-         Neked nem valami edzésen kéne lenned?

-         Elmarad.

-         Hál’ istennek…

Morogva felcaplattam a szobámba, becsapva magam mögött az ajtót.

Persze már otthon sincs nyugta az embernek. Mert van húga, aki mivel fiatalabb és cukibb, lehet kényeztetni. A nagyobb úgyis már rég el van tunyulva, majdnem felnőtt, dobjuk a mély vízbe.

Kösz szépen…

Hideg van ebben a szobában. Az ablakom megint tárva-nyitva. Remélem nem Clare volt, az ő érdekében. Tegnap is nyitva volt, sőt ha jobban belegondolok,  már vagy 1 hete minden áldott nap nyitva van az ablakom mikor hazaérek, vagy reggelre.

Valami hirtelen az ablakpárkányomra ugrott, szívrohamot hozva rám. Hirtelen hátrahőköltem és a szívemhez kaptam a kezem. Kevesebb horror filmet kéne néznem.

-         Hess! Hess! Hülye madár. Jó lenne, ha nem hoznád rám a szívbajt. Épp ma beszéltem erről. Szóval értékelném, ha eltűnnél a francba…

Úristen. Egy madárhoz beszélek.

Gyönyörű madár volt: fényes fekete tolla, fekete gombszeme értelmesen csillogott. A volt kiskutyám szemeire emlékeztetett.

-         Mondom hess, hülye madár! Sicc, vagy mi – legyintettem felé a kezem, mire felszegte a fejét és végre elrepült a párkányról. Azonnal becsuktam az ablakom, és elnyúltam az ágyamon.

Vajon ez holló vagy varjú volt? Sosem voltam jó „madarakból”. És sosem jött ilyen közel még egy sem. Azt hiszem, csak a téren, a galambok ilyen merészek és azok is csak azért, mert kaját akarnak. Itt a városban nem igazán szállnak az ember párkányára madarak. Meg kellett volna becsülnöm, de nem valami kedvesen nézett. Inkább a frászt hozta rám. Nem igazán félt tőlem. Na mindegy, a szobafogság arra jó, hogy aludhassak annyit, amennyi csak jól esik. És aludni imádtam.