Chapter 23

Sziasztok!
Meghoztam Katie kaliforniai kalandjának a következő részét. Nem túl terjedelmes, ezt sajnálom, most így jött össze.:D
Van egy ajánlatom,ami persze csak ajánlat, és senkinek semmi baja nem lesz, ha nem jön össze.:D
Így szól: Ha itt, ennél a résznél lesz nekünk 7 darab kommentárunk, akár a részt kritizálva, akár az egész történetre kiterjesztve, akkor felajánlok alternatívákat, amelyekről majd szavazhattok, hogy melyik győzzön.:)

1.: Egy rész Damon szemszögéből
2.: Egy külön történet, velük kettőjükkel ( Katie, Damon) teljesen más szituációban, persze az alap marad, de eltér a mostanitól.
3.: Egy történet, aminek középpontjában Hayli áll, ő lesz a főszereplő. Ez is eltérne az alaptól, nem ez a szál folytatódna.


Igazából nekem lesz kemény feladat, ha megszavazzátok, vagyis összegyűlik a hét, de örömmel megcsinálnám.
Tisztáznám továbbá, hogy tényleg nem lesz itt kommentár határ, meg a többiek, mert attól még én is kivagyok, csak most ez valahogy eszembe jutott, szóval NEM kötelező!:) Mókás lenne.:D

Köszönöm, ha szakítasz rá időt! Hagyom is a rizsát. Jó olvasást!

„Better frightened than lied to.”

Damon felszisszent, majd észbe kapva hamar felváltotta az eltorzult mosolyt egy szemkápráztató. Végighaladtunk a sorfalon, ahonnan most is kérdések ezrei záporoztak ránk, valamint a nekem célzott kedvesebbnél kedvesebb megjegyzések. Amik nagyjából azt sugallták, hogy: Takarodjak el, mert egy büdös sehonnai ribanc vagyok, akinek semmi keresnivalója Ian Somerhalder mellett.

Erre eleresztettem egy széles mosolyt, és nagy puszit nyomtam a megilletődött, szóban forgó férfi arcára. Hamarosan egy hatalmas fekete limuzinban voltunk, így végre kihúzhattam magam az öleléséből. Elképesztően idegesítő játszani a jó kapcsolatot, ha még a közelében sem vagyunk. Komolyan nincs más szó rá csak az idegesítő.

Elindultunk, és én végre testközelből megcsodálhattam a filmek fővárosát. Amikor anya közölte, vagyis inkább csak megemlítette, hogy költözünk Amerikába, nekem egyből ez a hely jutott eszembe, hisz minden fiatal, akit kicsit is vonz a híres lét érdekessége, a filmek, a csillogás, az ide akar eljutni legelőször. De ahogy múltak az évek a csillogás veszített az értékéből, és nekem már az is hatalmas élményt nyújtott, hogy otthonomnak mondhatom az Amerikai Egyesült Államokat.

Mindemellett már vágytam haza Budapestre, hiányoztak az ottani ismerőseim, a barátnőim, és a város. Az ország.

Pár percig némán utaztunk, majd megszólalt, visszarántva engem az ámulatból.

-          Tudod Katie, veszélyes játékot játszol. Nem vagyok a könyörületes fajta, még ha ilyen bambiszemekkel nézel is rám. Ahogy mondtad, vagy meghalsz, vagy valamelyik fajhoz csatlakozol. Na mármost, ahogy most játszol úgy néz ki, hogy a halál a legjobb alternatívád, ugyanis, ha vérfarkas leszel, minden egyes pillanatban meg akarsz majd halni, mert megöltél minket, megölted a drága kis Elena élete szerelmét, ha pedig vámpír leszel, komolyan mondom, sőt esküszöm, hogy egész hátralévő életemben azon leszek, hogy megöljelek. Mindaddig, amíg nem sikerül megkeserítem az életed. Ha szerencséd van, nem az én vámpírfajtámba fogsz tartozni, és nehéz lesz a halálodat okoznom – mondta kifelé bámulva a limuzin ablakán, teljesen szenvtelen arccal.

-          Hm, furcsa. Én is hasonlóképp gondolkodom – mondtam váll vonva, és újra kifelé néztem.

-          Olyan rohadtul idegesítő, hogy leszarod, mennyire fenyegetlek- kapta el a kezem, és maga felé fordított. – Nem fogsz mindig nyerni.

Vállat vontam.

-          Tudom.
Egy percig némán nézett a szemembe, majd kibökte.

-          Bonnie egy kicsit megbuherálta az agyad, az emlékeid, hogy a családodról feledkezz meg, és ők is rólad, hogy kevesebb legyen az aggódás. El kellett jönnöd velem, és ha ők tudnak róla, biztos, hogy utánad jönnének, vagy valami mást tennének, amivel keresztbe tesznek a tervünknek.

-          Tervnek?

-          Ezt akartad tudni, ezt meg is tudtad. Halljam a fordítást.

Felsóhajtottam, és kicsit megcsavartam a kezem a szorításában. Ő észre sem vette.

-          „Hamarosan a tied leszek kedvesem”.

-          Ennyi?

-          Ennyi. Nem mondtam, hogy tartalmaz lényegi információt.

Egy pillanatra erősen rászorított a kezemre, majd elengedte, és az ölembe dobta azt. Amikor elértük a Four Seasons Hotelt, csöndben kiszálltunk, automatikusan megfogtuk egymás kezét, és halvány mosollyal az arcunkon mentünk a recepciós pulthoz, ahol Damon bejelentkezett. Bent már senki nem lehetett, aki riporter, vagy újságíró, úgyhogy levetettük az álarcunk, és tartva az egy méter távolságot álltunk egymás mellett. Engem teljesen lefoglaltak a gondolataim, és ahogy láttam a filmsztár sincs másképp, emellett pedig hulla fáradt voltam. A csomagokkal nem volt gondunk, így csak a liftig, majd az ajtóig kellett elvonszolnom magam.

-          Össze ne ess – jegyezte meg Damon, miközben jókat derült a kimerültségemen.

Szó nélkül hagytam a megjegyzését, és csöndben vártam, hogy felérjünk a tizenhatodik emeletre. Eszembe sem jutott, hogy milyen élményben lehet majd részem, ha felérünk, még csak nem is furcsálltam, hogy idáig fel kell lifteznünk.

Viszont ahogy kinyitották nekünk az ajtót, leesett az állam, de rögtön észbe is kaptam, és becsuktam a szám. Ez a föld.

-          Én hol alszom? – néztem Damonre, aki már befelé tartott a szobájába.

-          Itt. Mégis hol? – mondta miközben jattot adott a londinernek.

Nem hittem neki, éreztem, hogy valahol itt fog pofára ejteni, és amikor már elhiteti velem, majd akkor küld el egy másik kevésbé gyönyörű szobába, már ha lehetséges ebben a hotelben. Lassan besétáltam, és körbenéztem a szobában. Hatalmas volt, akár egy családi ház nappalija. Egy nem szegény családi házé. Minden látványt fölülmúlt amiben a mai napok folyamán részem volt, egyszerűen káprázatosan gyönyörű volt, főleg a lemenő nap fényében. Átsétáltam a többi szobába is, hogy megcsodálhassak mindent, végül lerogytam az egyik ágyra. Pár másodperc múlva besüppedt mellettem az ágy, és egy kéz a vállára húzta a fejem.

-          Elegáns, nem igaz?

-          De. Tényleg az. Annyira fáradt vagyok, hogy még utálni sem tudlak.

Megrázkódott alattam a váll, majd ledöntött az ágyra, felállt, és elsétált a másik szobába. Percek múltán tért vissza egy szál nadrágban, a kezében pedig egy selyem hálóinget tartott.

-          Tessék – dobta rám, mire meg sem rezdültem. – Menj fürödni, aztán vedd fel.

-          És az alsóneműm? – kérdetem csukott szemhéjjal, erőtlenül.

-          Az minek? – kérdezte kacagva, mire én végül nagy szenvedés után felültem, és előre görnyedtem.

Aprólékosan, nagy gondot fordítva rá előre hajoltam, és a szandál csatjával kezdtem szórakozni. Elvileg nem szórakozni akartam, hanem egy laza mozdulattal kikapcsolni, de a mai bájvigyorgás minden erőm elvette.

-          Mit csinálsz?

-          Vetkőzni próbálok – nyögtem.

-          Próbálsz, de nem tudsz. Szánalmasan festesz.

-          Neked ez a kedvenc jelződ rám? – kérdeztem és feladtam a szandálommal folytatott harcot, újra hátravetettem magam az ágyon.

-          Na gyere! – kapott fel egy mozdulattal, közben pedig fél kézzel leszedte rólam a lábbelim.

Egyszerűen nem volt erőm ellenkezni, így csak lógtam a karjaiban, nem festhettem valami költőien. Elmosódott foltokat láttam, és ahogy kivettem belőlük, a fürdőbe vitt. Lehunytam a szemem, és mélyen, erősen koncentráltam arra, hogy ne aludjak el. Éreztem, ahogy magasan, egyik lába után megemeli a másikat is, belépett valahová. Valamibe. Egy másodperc múlva már csak a jéghideg vizet éreztem, ahogy kíméletlenül csapódik az arcomnak, ahogy befolyik a ruhám alá, ahogy a ruhám rám tapad. Hangosan felsikoltottam, és vergődni kezdtem Damon karjaiban. Rúgtam, visítottam, vertem, kapálóztam, de nem engedett, és a víz is folyt tovább, minden álmot kimosva a szememből. A szívem a hirtelen jött ijedtségtől sebesen vert, a vérem száguldozott az ereimben.

-          Azonnal vigyél ki innen! Tegyél le! Hallod? Te bolond vagy! Ezt még megkeserülöd – sikítottam a képébe, hasztalan.

Vigyorogva állta a becsmérléseimet, a karmolásaimat, és minden jel szerint roppant elégedett volt magával. Eljött az a perc, amikor megunt, és leengedte a lábam. Egyből ráálltam, és kirántottam magam a fogásából.

-          Te nem vagy normális! – köptem a szavakat, mire a falhoz szorított a testével, és két kezét megtámasztotta a fejem mellett.

-          Felébredtél, nem?

-          Hülye! Mért jó, ha ébren vagyok? Csak aludni akartam.

-          Mert nekem más terveim is vannak.

-          Igen? Milyen más terveid? – néztem haragtól villámló tekintettel a kék örvénybe.

Egy pillanat volt csak, amikor felém hajolt, és szorosan a számra tapasztotta a sajátját. Felemeltem a kezem, hogy eltoljam, amikor a kezét lassan végighúzta a gerincem vonalán, beleremegett a testem, és szétnyílt az ajkam. Ezt kihasználva férkőzött a nyelve a számba, amitől erőtlenül lejjebb csúszott a kezem a mellkasára, és ott meg is pihent.

Éreztem, hogy belemosolyog a csókba. Elérte a célját, én is bedőltem neki, nem vagyok több, mint egy a sok rajongó közül, akik kint várják az utcán.

Elmosolyodtam. Most nem érdekel. Hihetetlenül jól csókol, és nem tudja még, hogy kivel kezdett ki. A visszavágó, csak most jön.

Átfontam a karom a nyaka körül, mire még szorosabban hozzám simult. Gyengéden beleharaptam a szájába, amitől kiserkent egy csepp vér. Ezt lenyalva húzódtam el tőle, kiléptem a kádból, kisétáltam a fürdőből, miközben ledobtam magamról a ruhát, és az ágyhoz sétáltam. Felhajtottam a takarót, ledobáltam a díszpárnákat, és kényelmesen elhelyezkedtem az ágyban, mikor megláttam Damont az ajtókeretnek támaszkodva, felvont szemöldökkel.

U.i.: Hibákért elnézést!:) Kommentre fel! :D 

Képek a lakosztályról:

Képek a hotelről :

Front

Lobby