Chapter 27 / Bál - Part 2/

Sziasztok!


Itt egy friss fejezet nektek. Nincs sok hozzáfűzni valóm, talán csak az, hogy kicsit más stílusban íródott, és nem tudom mennyire tetszik így nektek. Remélem fog.:)
Szóval hajrá, minden kommentárnak örülök, és megköszönök, és imádlak titeket. :):):)
Csók


U.i.: A hibákért most is elnézést!

„You’re kidnapping me, aren’t you?”

Bál part 2

/Katie szemszög/

Hatalmas volt a bálterem, és minden gyönyörű volt, beleértve a vendég nőket. Amint már a forgatagban voltunk összetöpörödött a lelkességem, az önbizalmam, és az a kis adrenalin is elfogyott már a véremből, amit a szobai incidens váltott ki. Damon erősen tartott, és amikor egy enyhe kísérletet tettem a sarkon fordulásra, egy kis rántással újra maga mellé utasított, és rám mosolygott.

Azok ott riporterek? Á, erre nem állok készen, erős rántás, és…

/Damon szemszög/

Nem értem mi a franctól fosik állandóan. Itt vagyok nem? Az egyetlen, amitől biztosan meg tudom védeni, az a média. Most meg úgy futna el, mert látja hogy jönnek kamerával.

Lassan értek hozzánk, látszott a nőn, hogy új még a szakmában. Elmosolyodtam. Most ez nem az ő napja. Megfingatom.

-          Jó estét! Christiana Sholm vagyok az E Tv- től, válaszolnátok pár kérdésre?

-          Természetesen, igaz édes? – néztem le Katiere, aki felém kapta riadt tekintetét, és a szemembe nézett. Tisztán láttam a segélykiáltást benne. Ez olyan szép nap.

A nő, bár hozzám beszélt, és akkor is többnyire a számat nézte, amit ilyenkor széles mosolyra húztam, csak hogy idegesítsem, láttam, hogy idegesen méri végig Katiet, tetőtől talpig.

-          Ian, van most készülő filmed?

-          Jelenleg a Vampire Diaries köti le az időm nagy részét, de valóban van egy induló filmem, de csak hónapokkal később indul majd a forgatás.

-          Megtudhatjuk a címét?

Ravasz mosolyt küldök felé, mire láthatóan megremeg a lába. Ez állati.

-          Ez maradjon még titok.

Kateire pillantok, aki idegesen kémleli a termet. A nő újra szóhoz jut.

-          Ki a bájos partnered? – kérdezte, a bájos szót olyan hangon ejtve, mint amikor a hányinger kerülgeti.

-          Ő Katie Lonsey.

-          Mióta vagytok együtt?

-          Mi ne… - kezdte Katie, de a derekát átfogó kezemmel belecsíptem, mire vette az adást, és elhallgatott.

-          Mi körülbelül két hete. Friss még a kapcsolat – mosolyogtam, majd megláttam „bájos partnerem” dühtől eltorzult arcát.

-          Ian, tudjuk rólad, hogy nem voltak túl hosszúak az eddigi kapcsolataid, most is ilyen futó kalandra számíthatunk?

Kezdett kinyílni a kis csaj csipája, amit jelenleg nem díjazok. Nyeregben érzi magát, mert azt hiszi Katiet le tudja taszítani? Ennyi volt.

-          Sajnálom, de most nem.  Azt hiszem, mélyebb érzelmeket táplálok Katie irányába, mint eddig bármelyik barátnőm iránt. Nem sokára utazunk is egy hosszabb nyaralásra, csak mi ketten.

-          Értem - húzta el a száját. Nem erre számított.

Sajnálom. Az élet ilyen. Nekem is hazudnom kellett, hogy összetörjön. Nincs esélye, csak egy kis vacsorára invitálnám meg. Ő lenne a főfogás. Hirtelen Katie felé fordult, és újra szóra nyitotta a száját.

Komolyan nem adja fel?

-          Hol ismerted meg Iant?  - bökte oda a mikrofont.

Katie pislogott párat, majd elmosolyodott.

-          Egy forgatáson. Statiszta voltam ott, és láttam, hogy már az első pillanatban megtetszettem Iannek. Hallottam már róla, hogy nagy nőfaló, de nekem sosem volt vonzó, így nem izgultam, hogy az ujja köré csavar. Végül is úgy alakult, hogy sokat beszélgettünk, elvitt vacsorázni, és azóta együtt vagyunk – hazudta szemrebbenés nélkül. Szép.

Szóval látta, hogy tetszik? Ő akarta.

-          Pontosan – helyeseltem bólogatva, majd Katie felé hajoltam.

/Elena szemszög/

Nem hiszem, hogy Stefan rendesen átgondolta- e ezt. Mi van , ha csak átvertek minket, és tőrbe akarnak csalni? Damon nem tud semmiről, nem mondott nekünk semmit, szóval mért hiszünk benne ennyire? Oké, értem, hogy nem csak ez a világ van, hanem színészek vagyunk, és le kell futnunk a kötelező köröket, de az én véleményem, hogy inkább a Cullenékkel kéne foglalkoznunk, az ő tervüket kidolgozni, nem holmi telefonhívogatások miatt rohangálni esztelenül.

Miután beestünk a szállodába, ahol Emmették is megszálltak, felkaptam a ruhát, amit Stefan kölcsönzött, és viharzottam is ki, hogy újból megpróbáljam lebeszélni.

-          Kérlek, csak hallgass meg még egyszer.

-          Elena. Komolyan. Meghallgattam az érveid, és nem érdekelnek. Az ő léte, az én létem, mindannyiunk léte. A te léted. Értsd meg.

-          De, mért veszed komolyan a pasast?

-          Mert ismerem és megbízható.

-          És mégis hogyan akarsz mindent megakadályozni? Több tucat ember fog ott keringeni.

-          Tudom. Higgy nekem, és bízz bennem oké? A terv jó. De még mindig az a véleményem, hogy az lenne a legjobb, ha itthon maradnál.

-          Nem – szögeztem le. Ebből nem engedek.

Stefan felsóhajtott, éreztem, hogy ezzel vége mind az ő érveléseinek, mind az én erőlködésemnek, hogy jobb belátásra bírjam. Megfordultam, amikor Emmett tört be a szobába, majdnem magával sodorva az ajtót. Rámeredtem, mire csak bólintott, majd a meglepett Stefan felé fordult.

-          Elkezdődött.

/Caroline szemszög/

Nem hiszem el, hogy Elena így akart elindulni. Se egy smink, se egy haj beállítás, csak magára dobta a ruhát, és elindult. Tudom, hogy nagy baj van, de ha már kilépünk, adjunk magunkra. Visszarángattam az ajtóból, leültettem, és gyorsan munkához láttam.

-          Caroline, nem akarlak megbántani, de ez most tényleg nem a legjobb pillanat.

-          Nyugi, a fiúk azt mondták megvárnak, még úgy is beszélni kell Rickkel. Valamint a többieknek belépőt szerezni.

-          És az ne jutott eszedbe, hogy csak itt akarnak hagyni, hogy ne essen bajunk? – gügyögte Stefan hangján, majd felpattant, de visszanyomtam.

-          Figyelj, akkor még mindig itt vagyok én, és három másodperc alatt ott vagyunk, még Stefanék előtt. Most pedig nyugi, mindjárt kész a hajad.

És nem hazudtam. Mindig is értettem ehhez, de soha senki ne ismeri el, milyen mentő, vagy éppen hasznos lehet az, amihez értek, amit tudok. Mindegy, most úgysem ez a legnagyobb problémánk.

/Alice szemszög/

Nem bírom ezt. Legyen elég. Az őrületbe kerget ez a sok látomás. Nem akarok mást, minthogy abba maradjon, és csak tehessem a dolgom, és elmondhassam a többieknek mit látok. De képtelen vagyok rá. Minden második percben jön egy bevillanás, és nem tudok mozogni, gondolkozni, semmit. Néha csak érzések jönnek, és már nem tudom, meddig bírom. Jasper nyugodtan ül mellettem, de nem hat rám a nyugalma, még csak a jelenléte sem. Kétségbeejtő. Főleg, ha nem lesz meg a kövünk.

Megdermedtem.

-          Körbe állnak.

-          Hol? A falnál?

-          Kijáratok. Minden kijáratnál.

-          Kijutunk?

-          Nem jutunk ki.

-          Mit csinálnak?

-          Ááá – sikítottam fel, és újra a szobában voltam.

-           Mi történt? – néztem Jasperre, aki elmondta párbeszédünket.

-          Megőrülök. Komolyan Jas, csinálj valamit, meg megőrülök – temettem az arcom a mellkasába.

Percekig csak álltunk ott, és nem történt semmi. Semmi.

Lassan elhúzódtam, és felnéztem rá.

-          Újra? – kérdezte, mire megráztam a fejem.

Végre. Kimentünk a többiekhez, ahol Jasper elmondott mindent, amit láttam, de nem emlékeztem rá. Érdeklődve hallgattam, majd a végén a tenyerembe temettem a kezem.

Ha ezt nem nyerjük meg, végleg elvesztünk.

/Katie szemszög/

Lágyan csókolt meg, nem volt követelőző, most nem akarta mindenáron a számba tuszkolni a nyelvét, hogy megmutassa ő a nagy fiú, csodálkoztam is.

Tudtam, hogy a hazugságomért kapom, és hogy nem tolhatom el, ha nem akarok meghalni, így csöndben tűrtem, de eszem ágában sem volt visszacsókolni, vagy akár bármi más biztatást küldeni felé.

Végül elhúzódott, és mosolyogva végigsimított az arcomon.

-          Aranyos – mondta a riportnő megkérdőjelezhető hitelességgel. Most mért utál? Higgye el, inkább lennék a helyébe. – Köszönöm az interjút, remélhetőleg összefutunk még.

-          Remélhetőleg – mosolygott rá Damon, elvette a Christiana kezét, és apró csókot lehelt rá.

Én mosolyogva bólintottam egyet, és megvártam, míg elmegy, csak azután húztam el a kezem Damon szorításából.

-          Bolond vagy? Még egy ilyen és…

-          Cssss kedvesem. Nézd, itt van a következő – bökött a fejével előre, mire magamba roskadtam. Ennek ma este soha nem lesz vége. Aztán felcsillant a szemem.

-          Elnézést édes, de kimennék a mosdóba – somolyogtam, kihúztam a magam, a bosszús Damon öleléséből, majd menet közben még odaköszöntem a riporternek, aki immár csak Ian Somerhalder felé sétált.

Az ajtóba éppen belépő férfin akadt meg a szemem, majd a mögötte jövőkön, el sem hittem, hogy nem álmodom. Emmett nyakába ugrottam, és olyan szorosan öleltem, amennyire csak bírtam. Visszaölelt, és kimondhatatlanul jó érzés volt érezni az erőt, amivel maghoz szorított. Lassan lerakott, és rám mosolygott.

-          Neked is szia. Ennyire hiányoztam?

-          Ó, el sem hiszed mennyire örültem ma neked a szobában, és most is. Mindenki interjút akar.

-          Ne csoda, hisz Ian csaja vagy.

-          Ne idegesíts te is – mondta mire, elvigyorodott. A mögötte lépkedő Elenára pillantottam, aki szinte repült felém, amikor meglátott.

-          Jól vagy? Semmi bajod?

-          Nincs semmi, nyugi – bontakoztam ki az öleléséből. – Mért mi a baj? Hisz nem azért küldtetek el Damonnel, hogy ne essen bajom? Ha már itt tartunk, mi történt a házatokban?

Kérdésemre nem felelt senki, viszont mindenki arcáról lefagyott a mosoly. Ez válasz volt. Semmi jó.

Alice idegesen nézett körbe, szemét állandóan a kijáraton tartva.

-          Stefan? – szólt hátra.

-          Igen?

-          Meg tudnád igézni az őröket?

Stefan bólintott majd eltűnt. Megérdeklődtem, hogy ki van még itt, és mért jöttek el? Elena készségesen felelt a kérdésekre, így megtudtam, hogy szinte mindenki itt van a castből, aki fontos, és kell, valamint a Cullen család, Esme nélkül, mert neki otthon van dolga. Itt van Jeremy, Rick, Bonnie, Caroline, Stefan, satöbbi. Arra a kérdésre, hogy mit keresnek itt, az volt a válasz, hogy ők is hivatalosak a kis partira, és mért hagynák ki?

Valami nem stimmelt, és ez megerősítést nyert, amikor lerázva magáról a riportert, megindult felénk értetlen arckifejezéssel Damon.

/Stefan szemszög/

Az őröket simán elintéztem, nem volt gond a megigézés, úgyhogy visszafelé indultam, amikor valaki elkapta a zakóm.

-          Mi a fenét kerestek itt? – sziszegte Damon idegesen.

-          Baj van, és kell az erősítés neked.

-          Mi? Miről beszélsz? Nincs kutyaszag.

-          Mi sem értettük, de a délutáni támadás megerősítette a gyanúnkat, amit Alice látomásai ébresztettek bennünk.

-          Mi van? – húzta fel a szemöldökét értetlenül.

-          Ne légy hülye Damon. Elmondom még egyszer; itt vannak. Katiet akarják. Nem lesznek sokan, de ahhoz elegen, hogy megszerezzék őt, ha nem figyelünk. A látomások szerint a összes kijáratot elzárják.

Damon egy ideges pillantást vetett Katie fele, aki épp kacagva indult táncba Emmettel. Összeráncolta a szemöldökét, majd komoly arccal nézett rám.

-          Mi a terv? Hallgatlak!

/Katie szemszög/

Tudtam, hogy valami nem jó, túl idegesek voltak, de mért nem mondják el? Emmett biztos figyelem elterelésnek szánta a táncot, de semmi kedvem tovább jó pofizni.

-          Emmett mi folyik itt? – kérdeztem két lépés között.

-          Hmm? – kérdezett vissza, miközben bedöntött, egészen a derekáig, majd utánam hajolt, és az arcomhoz hajolt. – Nem ajánlott tudnod, de semmi jó nem fog ma itt történni. Nyugi vigyázunk rád, de légy résen. A bejáratokat nézd – suttogta, majd egy apró csókot lehelt az arcomra, és visszahúzott.

Lelassult a zene, így közelebb léptem, és a vállára hajtottam a fejem, tekintetem az ajtón tartva.

-          Emmett!

-          Igen? Az a pasa ott feketében engem bámul, és eltűnt mindkét biztonsági őr.

-          Lassan keringjünk, hogy megfordulhassak.

-          Oké – suttogtam, és most behuny szemmel, reszkető lábakkal, verdeső szívvel engedtem, hogy Emmett vezessen, és lassan rálásson a bejáratra.

-          A francba – sziszegte, és elkapta a tekintetét.

-          Szabad egy táncra? – hallottam meg egy hangot, de fel sem fogtam az értelmét, a félelem járta át mindenem.

Emmett lefejtette magáról a karom, és átadott Edwardnak. Utoljára még adott egy kézcsókot, majd elfordult, és a kijárat felé vette az irányt.

Edward magához húzott, és szorosan tartott, hogy ne essek össze, miközben nyugtatóan suttogott fülembe.

Körbe néztem a teremben. Mindenki boldog, táncol, jól érzi magát, hisz itt van Hollywood krémje. Flörtölnek egymással az emberek, mosolyognak, keringnek a teremben, és senki nem veszi észre, hogy mi folyik körülöttük. Ha nekünk nem is, de lehet, hogy közülük valakinek ma baja eshet. Talán meghalnak, ártatlanul, két faj harca miatt.

Elgondolkozva meredtem a parkettára. Oké, hogy mindig ezen agyalok, meg nyávogok, de ha nem teszek semmit, akkor mégis mit várok?

Összehúztam a szemöldököm, elhúzódtam Edward vállától, és rámeredtem.

-          Mi a terv?