Chapter 26 / Bál - Part 1/

Sziasztok!


Túl sok hozzáfűzni valóm nincs, csak elnézéseteket szeretném kérni, mert rövid lett, nem túl részletes, de ígérem lesz majd még így se.:)
Amilyen hamar csak tudok jelentkezem az új résszel, ehhez pedig Kellemes időtöltést kívánok!
Ui.: Elütésekért, hibákért elnézést.:)

„You are the most dangerous creature I’ve ever met.”

Bál ( part 1)

Kétségbeesett fejjel néztem magam a tükörben, miközben magam előtt lengettem a rám szánt ruhát. Komolyan azt akarja, hogy ezt felvegyem?

Ahogy a ruhát fogtam a vágott ujjamra tévedt a tekintetem. Tényleg eltűnt, igaza volt.

Váll vonva felakasztottam a ruhát, és tovább mustráltam. Percekig csak álltam, és a szökési útvonalakon gondolkodtam. Magamra képzeltem a ruhát, és mindannyiszor arra jutottam, hogy lennie kell egy kiútnak. Gyönyörű volt, az nem kétséges, de hogy rajta hogyan fog állni, az már aggasztott.

Bekopogtak.

-          Damon nem vagyok kész – kiáltottam ki, és elkezdtem levenni a nadrágom. A francba is, nincs vissza út.

Nem volt válasz, gondoltam már ideges, úgyhogy sietősre vettem a dolgot, és magamra kaptam a lila gyönyörűséget. Ha ilyen ruhát kell felvennem, nem tudom, mire számítsak a bálon. Semmi jóra, ahogy sejtem. Újból a tükör elé álltam, immár magamon csodálhattam. Elborzadva nyújtottam nyelvet a tükörképemre.

-          Belehalnál, ha egyszer szép lennél? Vagy csak úgy kinéznél valahogy?

Fogtam a smink táskám és elkezdtem a szépítő hadműveletet. Majdnem csatát vesztettem, de a végére valaki más nézett rám. Elégedett voltam.

Újabb kopogás. Ezúttal az ajtóhoz léptem, és résnyire nyitottam, de abban a pillanatban vissza is csuktam, amikor Damon arca helyett, egy izmos felsőtest nézett velem szembe.

Háromszor ráfordítottam a kulcsot, és hátrébb léptem. Egy szemceruzát kaptam a kezembe, és magam elé emeltem. Hatásos fegyver lesz. Háromszor kopogtattak.

-          Hölgyem semmi baj, Ian Somerhalder kért meg, hogy vigyük le Önt a limuzinhoz. Kinyitná, kérem az ajtót? – szólt át dörmögő hangon, amelyet némileg tompított az ajtó. Elég masszív lehet, kibír egy erősebb döngetést. Remélem.

-          Nem érdekel – mondtam enyhén remegő hangon. – Majd ha maga őnagysága szól, akkor kimegyek.

Az ablak felé fordultam, és résnyire nyitottam. Ha nagyon feszülne a helyzet, akkor itt ki tudok ugrani. Furcsa hangok jöttek alulról, ezért lepillantottam, lentről három darab szintén szekrény méretű férfi jött fel. A falon.

Egy halk sikkantás kíséretében, bezártam az ablakot, és behúztam a függönyt.

-          Uram?

-          Igen?

-          A társai az ablakon keresztül szeretnének levinni a kocsihoz. Megmondaná nekik, hogy ez így nem járja?

-          Nem tehetem. A főnök szava mindent visz.

-          Szép – mondtam magam elé, és elordítottam magam. – Damon!

Egy pillanatig csak füleltem, majd csörömpölést hallottam.

-          Nem igazán érek rá – hallottam meg a hangját. Több szobával arrébb lehet. - Pisilj egyedül, ha lehetséges.

Remek. A humorérzékéből nem veszít akkor sem, ha meg akarják ölni. Na jó, akkor gondolkodjunk; Damon foglalt, az ablak foglalt, az ajtó foglalt. Körbe néztem, hogy hogyha van egy másik, és lám. Egy kisebb ablak volt a kád mellett. Odahajoltam, de abban a percben fel is szisszentem.

-          Ne már. A fenébe…

Jó, akkor gondoljuk át újra.  Ezek bizonyára farkasok, megölni nem fognak, viszont Damonnek elég egyetlen harapás, és a biztonságnak vége. De szép is az ilyen kapcsolat, amikor nem a másik miatt aggódunk, hanem” ha ő meg hal, akkor én is” szindrómában szenvedünk. Szerelemszagú.

Az üvegcsörömpölésre újra az ablak felé kaptam a szemem. Ebben a ruhában semmit nem tudok kezdeni.

Á, úgy utálom ezt.

-          Damon! Azt hiszem, itt gond van – kiáltottam ki, még egy másodperccel az előtt, hogy az óriás beugrott volna az ablakomon. – Oké, most már biztos, hogy gond van - javítottam ki magam, és a kézmosó széléről magamhoz kaptam a hajlakkot. Belefújtam az első gorilla szemébe, aki ordítva esett össze előttem, majd a mosdókagyló felé vette az irányt.

Hülye voltam, amikor háromszorosan bebiztosítottam magam az ajtóval, mert most ennyi másodpercet el is vesztegettem a menekülési időmből, ami így is elég szülős keretek között mozgott.

Mikor sikerült, feltéptem, és gondolkodás nélkül az ajtónálló szemébe is fújtam egy adagot a sprayből. Nem rohanhattam végig az össze szobát, így a megérzésem után mentem, a hálószobámba.

Ott találtam Damon három vérfarkas-emberrel küzdeni. Egy pillanatra megtorpantam, mert akárhogy néztem a hajlakk itt most nem sokat segít. Egy alak ugrott be az ablakon, és a harcba vetette magát. Tátott szájjal néztem, ahogy Emmett lerántja a farkasokat Damonről, aki egy gyors mozdulattal talpra állt, Emmett felé biccentett, felém vetette magát, felkapott, és kirontott velem az épületből. A limuzinban fogtam fel, hogy hol is vagyok, és hogy mi is történt az utolsó tíz másodpercben. Egy mosoly szélesedett ki az arcomon.

-          Mit nevetsz? – kérdezte idegesen Damon, miközben az öltönyét igazgatta.

-          Túléltük. Ügyes voltam. Sőt. Annál sokkal több. Büszke vagyok magamra – mondtam, majd felé fordultam, és megragadtam a nyakkendőjét. Egy pillanatig ellenkezett, próbálta ellökni a kezem, és elfordulni, mire megpofoztam.

Kitágult pupillával méregettet, de álltam a tekintetét mindaddig, míg végül elkapta, és hagyta, hogy megkössem a nyakkendőt.

-          Igen. Tényleg jó voltál. Ügyes ötlet volt a hajlakk.

-          Köszönöm – bólintottam nagylelkűen, majd elfordultam.

Öt perc múlva az autó lefékezett a bejárat előtt tíz méterrel. Három limuzin volt előttünk, ami azt jelenthette, hogy pár percünk van rendbe szedni magunkat. Idegesen pillantottam a tükörbe, de láttam, hogy a sminkem nem szenvedett nagyobb károkat, és a ruha is épségben van. Damon is már bál képesnek nézett ki.

-          Gyönyörű vagy. Jó ruhát választottam – mondta rám kacsintva.

-          Kösz. Dicsérd csak magad, amúgy sincs még elég nagy egód.

-          Ez már a második ilyen beszólásod, nem mellesleg megdicsértelek téged magadat is.

A kocsi lefékezett, megérkeztünk. Nagyot sóhajtottam, mire mindkét oldalon kinyílt az ajtó. Damon szállt ki előbb, én még megfogtam a felkínált kezet, és enyhén felcsippentettem egy részt a ruhából.

Sosem tudtam, hogyan kell ilyen helyzetben viselkedni, nem volt rá lehetőségem. Féltem, hogy valamit elrontok, hogy majd a vacsoránál nyolc villa, és kanál lesz, és hogy valami hatalmas illetlenséget csinálok.

Kiszálltam, és Damon felé vettem az irányt. A kamerákba mosolygott, de jöttömre hátrakapta a fejét, és elismerően végighordozta rajtam a tekintetét. Felkínált karját elfogadva mosolyogtam, miközben befelé lépkedtünk.

Katie ruhája