Nagyon rövid volt az előző, úgyhogy péntek előtt most hoztam frisset, remélem élvezhető lett! :)
Jó olvasást!
Csókollak titeket! :)
The doppelganger
Akkor, mintha csak megérezte volna az a valaki, aki eddig lecsavarta a hangerőt, visszaadta a második legfontosabb tájékozódási képességem, és hallottam minden egyes a szobában elhangzó szót.
Klaus borzalmasan nézett ki, látszott az arcán, hogy a vámpírok, a vérfarkasokkal karöltve, tudják, hogyan kell ártani egy Ősnek.
Akkor mégis csak van esély? Jó lenn még pár évecske, emberként főleg, egy pillanatra sem bánnám. Csak tűnjön a közelemből minden vámpír, és vérfarkas.
Minden – nyomatékosítottam magamban Damonre pillantva, aki pont abban a pillanatban lépett be a szobába, sarkában a kábán körbenéző Stefannal.
Damon úgy robbant a szobába, mint egy sötét felhő. Ha nem láttad is megérezted a jelenlétét, az erő elárasztotta a szobát, és minden figyelmet magára irányított. Határozottság sugárzott belőle, mindenkit maga alá rendelve, emelt fővel, magabiztos arccal.
Minden nő biztonságban érezte volna magát mellette, vagy akár csak, ha egy szobában lehet vele.
Belesajdult a szívem a gondolatba, hogy valamikor már nem engem fog védeni. Amikor vége lesz a csatának, és ő keres magának egy hozzá való lányt, olyat, akit szeret. Amikor én visszatérek az életemhez a sötét kis házamba, a gyökereimhez, anyához.
- Mi van itt?
- Azt mondja… - kezdett bele Bonnie, de Damon leintette, egy pillantást sem vetve rá.
- Hallottam – lépett előre, egészen Klausig sétálva. - Csak meg lettél – villantotta ki a szemfogait az Ősre.
Soha nem láttam ilyet, és azt hiszem nem is fogok. Damon teljes erőből, egy lecsapó kobra gyorsaságával, és hevességével vájta a fogait Klaus nyakába.
A férfi ordítva vergődött, de az őt tartó „emberek” erősebbnek bizonyultak, és Damon vasmarka sem engedte szabadjára a vergődő madárkát.
Tudom, hogy másnak ne kívánjak rosszat, és hogy a bosszú nem megoldás, de mégis. Melegség öntötte el a lelkem a látványtól, hogy az Ős szenved, hogy megkapja azt, amit velem tett.
Damon nem ölhette meg, így pár másodperc múlva elhúzódott a nyaktól, de így is elérte a célját. A legnagyobb megaláztatást élte át Klaus.
- Mi az ellenszer?
- Nincs! – morogta indulatosan Klaus.
- Nincs? - kérdezett vissza hetykén Damon, majd öccse felé fordult. – Nincs, Stefan. Nincs ellenszer. Láttál már te ilyet?
- Hallatlan – rázta a fejét megjátszva, de a szemében huncut csillogást bújkált.
- Elbeszélgetnél vele?
- Megpróbálnám. Hátha mégiscsak van valami – mosolygott a fiatalabbik Salvatore, és a kezét ropogtatva indult meg az Ős felé.
- Segítek – lépett mellé Bonnie kihúzott háttal, összevont szemöldökkel, határozottan.
- Talán én is tudok tenni valamit.
Jenna, Elena, és Rick kezében kések voltak, és derűs mosoly ült mindannyiuk arcán.
- Úgysem nyerhettek. Mindig veszítetek.
- De te is – vont vállat Bonnie, és két kezét Klaus fejére tette.
Egy másodperc telt csak el, de abban mintha órák eseményei történtek volna. Láttam Klaus arcán, ahogy önmagát marcangoló belső harcot vív, láttam, ahogy lassan már mindenki mosolyog látva gonosz büntetését, láttam, hogy Bonnie összegyűjti minden erejét, hogy hasson egy ősre.
- Oké, oké a hasonmás vére kell. Elena vére kell.
- Akkor megadom – ült le a fejem mellé a lány.
- Az összes – nézett rá Klaus gonosz vigyorral.
- Tisztában vagyok vele – villantott rá Elena is egy elbűvölő mosolyt.
- Haza megyünk – jelentette ki Damon hátrapillantva, majd Klaus felé fordult, miközben előhúzott a zsebéből egy zacskó barna port.
Kibontotta, és a tartalmát Klausra szórta, semmilyen hatást sem keltve. A következő lépés, már egy kicsit fájt, ugyanis hozzám sétált, a testemhez, lehajolt, kihalászta a takaró alól a kezem, és egy apró sebet ejtve egy kis pohárba vért csorgatott. Kiszolgáltatva néztem végig a folyamatot, sejtelmem sem volt mire készül. Amint végzett apró csókot lehelt a sebre, mire az abban a pillanatban összehúzódott, meggyógyult.
Meglepve pattantam fel, és a kezemre vetettem magam, és tényleg semmi jele nem volt az előbbi vágásnak.
Megráztam a fejem, majd újra Damont néztem, aki ekkor már egy szék lábát törte ki. Egy kés segítségével pillanatok alatt karóvá alakította át a támasztékot. Miután végzett fogta a véremmel teli poharat, és Klaus fejére öntötte az egészet, abban a pillanatban Bonnie suttogott, minden fényforrás kigyúlt a szobában, és a Klaust tartó vámpírok, vérfarkasok elengedtek, hátrébb lépve szórtak a férfira ugyanolyan barna port, mint, amit az imént Damon.
A suttogások hangos szavakká alakultak, majd kiabálássá fokozódtak, miközben Klaus eleinte megdöbbent, és értetlen arca eltorzult a kíntól, és fájdalmas kiáltások közepette fetrengett a földön. Mindez nem tartott egy percig sem. A fény erőssége fokozódott, Bonnie kiabált, Klaus haldoklott, Damon pedig kemény arccal állt fölötte karóval a kezében. Körbenéztem, és láttam, hogy Elena engem néz. Engem!
Tátott szájjal meredt rám, de én csak egy pillantást vetettem rá, és visszafordultam a trióhoz. Már villogtak a fények, és mintha gáz szagot éreztem volna. Klaus kiterült, teste megfeszült, Damon hegyként magasodott fölé.
Aztán minden abbamaradt. A Bonnie elhallgatott, a hátráló lépések zaja elhalt, a fények kihunytak, egyetlen, eddig számomra észrevétlen, gyertyaláng égett, bevilágítva a szobát.
- Remélem, nem találkozunk többet! – hajolt le Damon Klaus arcához, majd a szívébe szúrta a karót.
Tudtam, hogy most Klausnak vége. Az arca hamuszürkévé változott át, és lassú pillanatok alatt összeaszott.
Neki vége. És nekem?
Csendben ültek már percek óta, meg sem mozdulva, szinte levegőt sem véve, kivétel egy embert.
Elena szeme ide-oda ugrált, leginkább arra a pontra fókuszált, ahol a szellemem vélte látni.
- Én láttam – bökte ki végre felpattanva.
- Mit?
- Inkább kit – javított egyből, és odaállt, ahol akkor álltam. – Katie itt állt. Engem nézett, látta, hogy látom. De…de aztán mikor beledöfted Klausba a karót, eltűnt.
- Miért nem szóltál, te ostoba liba? – kapta nyakon Damon, és már a levegőbe is emelte.
Stefan ott termett, és teljes erőből hasba szúrta a bátyját, mire az meginogva megadta magát, és elengedte a fuldokló Elenát.
- Csak hallucinált. Komolyan azt hiszed, hogy látta? – esett Damonnek Stefan.
- Én is láttam, de azt hittem a sokktól. Egyetlen másodpercre csak, de ő volt – suttogta Matt maga elé meredve.
Miért nem mer senki felnézni?
Damon leroskadt egy székre.
- Mi van, ha azzal, hogy leszúrtuk Klaust, őt is megöltük? Ha Klaus hazudott?
- Nem tudhattuk – motyogta Elena zavartan.
- Ha szóltál volna… - ugrott fel megint Damon, ám ezúttal a falba vágta a kezét, ami repedve adta meg magát.
- Az Ős vámpír nem hazudott – szólalt meg a csapatból egy férfi. – Tényleg a hasonmás vére kell a lány feltámasztásához. Az összes.
Ez a csönd, még nyomasztóbb volt. Nem akarom, hogy Elena feláldozza magát, és mivel tudja, hogy az én életem az ő Stefanja életével összefügg, megadja magát, és csak bízni tudok benne, hogy Stefan van elég erős, és határozott, hogy lebeszélje, és megvédje a lányt.
Ha ebben az állapotban maradok, tudok rájuk vigyázni. Figyelni. Idővel csak megtanulom kezelni a helyzetet, nem?!
- Elég! Nem lesz itt öldöklés, nem fog folyni Elena vére – ugrott talpra Bonnie határozottan, mire mindenki felkapta a fejét.
- Mi? De akkor meghal. Akkor nekünk végünk.
- Nem, nem lesz. Megmentjük.
- De ahhoz… - kezdte Matt, mire Caroline közbeszólt.
- … Elenának meg kell halnia.
- Nem kell – mosolyodott el a boszorkány győzelemittasan.
- Bonnie, miről beszélsz?
- A hasonmás. Ezt mondta Klaus. Nos, van egy másik is.
- Katherine – egyenesedett fel Damon.
- Pontosan – nevetett fel büszkén Bonnie.
