The big Chapter 40

Hey Guys!


Azt hiszem mindannyian tudjuk, mennyire várva várt ez a rész. 
Remélem, nagyon remélem, senkinek nem okozok csalódást,a végén komolyan el kellett gondolkodnom, hogy hogyan.:D
Tényleg remélem, hogy nem lett ratyi, és próbálok finomítani majd rajta a későbbiekben.
Na, komolyan nem akarom húzni az időt.
Kellemes szórakozást!
U.i.: Hibákért elnézést!

As a vampire

 

Egy vad, aki az autópályára tévedt, és szembe jön vele egy autó vakító fénye. Semmi sincs, csak a két reflektor és én. Megbabonázva bámulom, és szinte tisztában vagyok a ténnyel, hogy még elugorhatok, de ha nem teszem, elüt, meghalok. Mégsem ugrom. Képtelen vagyok, mert jön velem szembe, és a félelem, a koncentráció, hogy csináljak valamit, megbénít, és ez okozza a vesztem.

Csak Elenát láttam, aztán már csak a szemére fókuszáltam, végül két gyertyaláng maradt a sötétségben. Suttogó hangok százai vettek körbe, férfi, és női hangszínek, és én képtelen voltam megkülönböztetni őket, egybemosódtak, arcokhoz pedig végképp nem tudtam kapcsolni őket.

Megráztam a fejem, hátha kitisztul, és amikor kinyitom a szemem, újra mindenki előttem fog ülni, és kikerülhetek ebből a feketeségből. De nem ez történt.

A hangok nem tűntek el, és én egyre zavartabb, és frusztráltabb lettem. Idegesen fogtam meg a fejem, azt hittem szétrobban, mintha a zajok az agyamig hatoltak volna. Felsikoltottam, és előre hajoltam, mire minden elcsendesedett.

Úgy maradtam még pár pillanatig, féltem, hogy akár egyetlen mozdulatomra is újra feltámadnak a suttogások. Végül lassan engedtem el a fogást a fejemről, és felpillantottam. A két gyertyaláng ott volt, és én is, de valami megváltozott. Csend volt, és még valami.

-          Bonnie?

-          Igen, de vigyázz, nem csak én hallak.

-          Miattad vannak csöndben a hangok? Bonnie, én ezt nem bírom. Széthasad a fejem.

-          Azok a hangok mi voltunk. A mi gondolataink. Kiolvaszthatom őket?

Már meg sem lepődtem a „kiolvasztáson”, csak bólintottam, aztán észbe kaptam, és kijavítottam magam.

-          Csak egyet, ha lehet.

-          Na jó, ebből elég. Képtelen vagyok gondolkodni, Bonnie-t megölöm. Aztán Stefant.

Elnevettem magam, és bár furcsán éreztem magam, meg leginkább hülyén, mivel egy gyertyalángnak beszélek, de megszólaltam.

-          Damon, nyugi. Hallasz?

-          Elég idiótán nézel, ki, hogy itt ülsz előttem csukott szemmel, miközben hangosan beszélsz, méghozzá azt kérdezve, hogy hallak-e.

-          Damon?

-          Igen?

-          Pofa be!

Ekkor bekapcsolódott még egy hang. Elena?!

-          A francba, a francba, a francba. Oké, valami semlegest. Szeretem Stefant, és nem sokára kettesben leszünk. Igen, és… megmentjük Katie-t.

Felpattant a szemem, és hirtelen mindenkit láttam a valós világban. Értetlenül meredtem Elenára, amikor akaratlanul is meghallottam egy férfihangot, de a szobában lévők egyike sem beszélt.

-          Mikor szól Katherine? Mi folyik bent? Indulnunk kell már lassan.

Oldalra kaptam a fejem a bejárati ajtó felé, majd idegesen, összezavarodva felpattantam.

-          Katherine… Kat itt van valahol a házban – suttogtam magam elé meredve, ahogy összeállt a kép.

A szívem pillanatok alatt a legmagasabb sebességre kapcsolt, idegesen kapkodtam a szemem mindenkin, és láttam, hogy értetlenül állnak a szavaim előtt.

-          Mi van? – kérdezte Stefan felállva, engem vizslatva.

-          Valaki kint van hallottam a gondolatait – formáltam majdnem némán a szavakat, ők mégis meghallották, és arra kapták a fejüket.

Damon volt az egyetlen, aki nem a kijárat fele nézett, és nem is rám, hanem Elenát méregette összevont szemöldökkel, sötéten rápillantva.

A padlóra szegeztem a tekintem, és erősen koncentrálva próbáltam összetenni a képeket, az információkat. Semmi sem stimmelt, Elena nem volt Kat. Talán a göndör haj, de az is csak…

Képtelen vagyok gondolkodni – ráztam meg a fejem, és a hasonmásra néztem, akárki is ő.

Stefan megindult az ajtó fele, nyomában Rickkel, Bonnie-val és Jeremyvel.

Damon még mindig Elenát méregette, miközben a lány köztem és Damon között kapkodta a pillantását.

Gyanúsan előredőlt, mint egy ragadozó, aki ugrásra készen áll, és az idősebbik Salvatore is egyre agresszívabban meredt a nőre.

-          Katherine – sziszegte Damon, és ugrott.

A következő pillanatban Kath elmosolyodott, én megpördültem, és két méterrel távolabbra találtam magam, a nő szorításában.

Teljes erőből szorította a nyakam, én pedig levegőrét kapkodva markolásztam kétségbeesetten a karját, eredménytelenül. Belemélyesztettem a körmöm, de meg se rezzent. Nem rugdoshattam, mert ha elvesztem az egyensúlyom, biztosan megfulladok, egy pillanatig nem fog rajta gondolkodni, és valahogy nem ma estére terveztem be az elhalálozásomat.

A feje felé nyúltam, hogy csináljak valamit, bármit, csak engedjen levegőhöz jutni, amikor megszólalt Damon.

-          Kat, engedd el! Játsszuk le mi! Hagyd őt!

-          Ő a lényeg Damon! Hagy elmenni, mert megölöm.

-          Nem teszed. Kell neked, és holtan nem ér semmit.

Katherine felnevetett, majd felemelte a fejem úgy, hogy a szemembe tudjon nézni.

Dühtől eltorzult arccal néztem vissza rá, fuldokolva kaptam az arca felé, mire egy mozdulattal eltörte azt.

Felsikoltottam a fájdalomtól, és lehunytam a szemem. Éreztem, ahogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. Kath nem engedte el a fejem, erősen szorította mindaddig, míg újra rá nem néztem.

-          Hallottad ezt Katie? Holtan. Vicces, nem? Hisz mindig felépülsz – mondta nekem, majd elengedte a fejem, és Damon felé fordult. – Próbáljuk ki újra.

Rémülten néztem fel Damonre, és láttam, ahogy az ajka üvöltésre nyílik, és felénk indul, de minden néma volt. A következő pillanatban egy reccsenés, és a végtelenség fogadott be engem.

Szuszogásra ébredtem, de nem egyre. Több szólamban szóltak, de egy helyre csoportosulva. Kinyújtottam a lábam, és vidáman megállapítottam, hogy jól vagyok. Aztán oldalra fordultam, és felsikoltottam.

-          Katie jól vagy? Mi van? – ugrott egyből mellém Stefan a szuszogó tömegből.

Legalább nyolcan aludtak az ágyam mellett egy kupacban, egymáson fekve.

-          Mi az isten? Megint eltörtétek a nyakam? Basszus, Caroline valamit hozzál már légy szíves, mert belehalok.

-          Már megtörtént – sóhajtotta Jeremy halkan, szinte biztos voltam benne, hogy nem nekem szánta.

-          Mi? – engedtem el a nyakam, és rájuk meredtem. – Magyarázatot kérek, és egy pohár vizet, mert mindjárt kiszáradok.

Caroline kiment a szobából, és egy pillanat múlva visszatért az általam óhajtott itallal. Egyetlen húzással eltüntettem a pohár tartalmát, de mintha nem is ittam volna. Szomjaztam.

-          Még egyet, kérlek – emeltem felé a poharam, mire ő könnyes szemekkel Stefanra meredt.

Nem értettem a nagy fájdalmat a szemében, de úgy éreztem szomjan halok, így felpattantam az ágyból, és a fürdő felé vetettem magam. Hallottam, ahogy lábak topognak mögöttem, egyszerre keltek fel, hogy utánam eredjenek. Beléptem a fürdőbe, leakasztottam a zuhanyfejet, megnyitottam a hideg vizes csapot, és a fejemet alá tartva kezdtem nyelni a friss nedűt.

Kortyok tízeit nyeltem le a szomjúság egyetlen jelének legyőzése nélkül, egészen addig a percig, amikor már úgy éreztem szétpukkadok a víztől, lötyög a hasamban.

Kiejtettem a kezemből a zuhanyrózsát, ami felfelé fröcskölve vízzel borította be a ruhám. Összecsuklottam, és a kezembe temettem az arcom, feltört belőlem a zokogás. Értetlenül ültem, és hagytam, hogy valaki felnyaláboljon, és visszavigyen a szobába. Éreztem, ahogy körém csavarnak egy takarót, és átölelnek. Elena illata volt.

Elena? Katherine. És ő volt. De Elena nem volt ott. Nem ő volt. És én… Én ott álltam, és Kat vigyorgott. Aztán a reccsenés. Én vért ittam…

Felkaptam a fejem, és a könnyfátylon keresztül Damonre pillantottam, aki engem nézett. Amikor észrevette a pillantásom, lehajtotta a fejét, és a szőnyeget bámulta.

A mellettem ülő lányra pillantottam. Elena volt. Az arca tele volt kisebb zúzódásokkal, a karján karcolások éktelenkedtek.

-          Megölt, igaz? És nem volt rajtam a gyűrű. És vért ittam. Én… én… meghaltam.

-          Csss - nyugodj meg, simogatta a hátam, és a fejemre hajtotta a sajátját.

-          Őrült szomjas vagyok, de a víz nem használ. Még mindig érzem.

Bonnie felállt, és elém sétált. Két kezébe fogtam az enyémet, és elmosolyodott. Szánalmas mosoly volt.

-          Minden rendben lesz.

-          A büdös francot lesz rendben. Mondtam, hogy nem kérek a vérből, mert ez lesz, de senki, az égvilágon nem hallott meg. Az istenit – sírtam el magam újra. – Én mondtam. Én… - hüppögtem, képtelen voltam szavakat formálni a számmal.

-          Igen. Katherine megölt. És igen, a vérem a szervezetedben volt. Nem volt rajtad a gyűrű. Meghaltál, és már csak egy lépés választ el a vámpírléttől – vallott végre Damon.

Végre más is megerősítette a gyanúm, végre kimerte valaki mondani a vámpír szót. Én még képtelen voltam.

-          Nem iszom vért – köptem a szavakat felé, és kitéptem magam Elena öleléséből.

-          Most mit csinálsz?

-          Amit már ezerszer meg kellett volna tennem, mindaddig, amíg nem sikerül – sétáltam ki a szobából, egyenesen le a konyhába.

-          Azt már nem! – szegezett falhoz egyik pillanatról a másikra Damon.

-          Hagyj! Eléggé elcseszted már az életem, innentől boldogulok – sziszegtem, és a kezemet rángattam, hatástalanul. – Damon engedj már el!

-          Sajnálom Katie. De gondolj a családodra. A húgodra, a szüleidre – sétált felém Stefan Elena kezét fogva.

Lenéztem az összekulcsolt kezükre, és összeszorult a gyomrom.

-          Nem… nem – üvöltöttem, és teljes erőből rángattam magam, miközben kétségbeesett szemekkel néztem, ahogy Stefan beleharap Elena csuklójába.

A lány felszisszent, és elgyötört arccal indult meg felém. Csuklóját a fejem felé tartva állt meg előttem. Az orromat hirtelen csapta meg a vér szaga, és éreztem, ahogy a szomjam felerősödik, és tudtam, ez az, amire szükségem van.

Hirtelen hatalmas késztetést éreztem arra, hogy kitépjem magam a szorításból, és a Gilbert lányra vessem magam, mindaddig szívva a vérét, amíg el nem fogy. Aztán megijedtem a saját gondolataimtól, és könyörgő szemekkel néztem Damonre.

-          Kérlek – suttogtam, mire megrázta a fejét.

Elena megfogta az ép kezével a fejem, és szorosan tartotta, míg a másikat a számhoz tette. Eszeveszetten kapálóztam, tiltakoztam, de senki nem akadt, aki segített volna, belátta volna, hogy milyen értelmetlen ez az egész.

Óvatosan szorította rá a csuklóját a számra, én pedig összeszorítottam a szám.

Légy erős, légy erős.

-          Ne már Katie, meg fogsz halni. Kérlek, igyál – nézett rám a mogyoróbarna szemeivel.

Megpróbáltam megrázni a fejem, de csak egy apró rándulás lett belőle. Egyre gyengébbnek éreztem az ellenállásomat, de nem akartam megtörni.

-          Katie, ebből elég – lépett hozzám Stefan, és óvatosan szétfeszítette az állkapcsom.

Elena vére abban a pillanatban utat talált magának a szervezetembe, és én lenyeltem.

Azt hittem a mennybe kerültem. Olyan csodálatos íze volt, amilyet leírni lehetetlen. Nem akartam abba hagyni, mohón kaptam utána, de kikapták a kezemből, és én morogva kaptam magam utána.

A következő pillanatban hatalmas ütést éreztem a tarkómon.

Borz szagot éreztem, és mintha valaki levegőt vett volna alattam. Megdörzsöltem az orrom, hogy eltűnjön a szag, de nem használt, továbbra is átjárt a bűz. Oldalra fordítottam a fejem, és így valamelyest enyhébb volt. Kábán nyitottam ki a fél szemem, és megpillantottam az éjjeliszekrényt, amin a gyűrűm volt.

Valami nem stimmelt, összeráncolt szemöldökkel néztem fel. Senki nem volt a szobában, de mégis mintha lélegeztek volna a közelemben, és suttogásokat is hallottam. A közelben valami állat kaparta a földet, és legyek zümmögtek mindenhol.

Hirtelen felültem, és egy pillanatra belém szorult a levegő a sebességtől. Ez én voltam?

Felálltam, és a szekrényhez futottam, és ami általában minimum három másodpercemben került, az most annak a tört része alatt megtörtént.

Nem vettem levegőt. Percekig álltam lélegzetvétel nélkül, és nem fulladoztam, nem éreztem késztetést a levegő utáni kapkodásra, egyszerűen csak szokatlan volt, és hiányzott.

Oldalra, az ajtó fele kaptam a fejem, amikor meghallottam a lépések zaját a lépcsőn. Nem mozdultam, csak meredten néztem az ajtót.

Közben pedig mintha ezernyi mást is láttam volna. Minden intenzívebb volt, és láthatóbb. Láttam minden egyes porszemet, a fényeket, a színekben az összes többi színt. Egy légy szállt el előttem, és én pontosan láttam a lábait, azokon a szőrt, a hártyás szárnyát, pedig egyetlen pillanatig volt csak előttem.

Kattant a kilincs, én pedig újra visszatartottam a lélegzetem.

Damon lépett be. Rám meredt, és egy pillanatra teljesen ledöbbent. Lassan végig hordozta rajtam a szemét, majd tett felém egy óvatos lépést.

-          Üdv a mi világunkban – próbálkozott meg egy gyenge mosollyal.

-          Megöltél – egyenesedtem ki, és megindultam felé.

-          Nem én – ellenkezett maga mögé pillantva.

-          Miattad vagyok most ez – mutattam magamra, és ekkor láttam meg, hogy rajtam csak egy hosszú póló, és alsónemű van.

Egy pillanatra, mintha rettegést véltem volna felfedezni a tekintetében, de azon nyomban el is tüntette, és keményen állta a tekintetem.

Elé futottam, és a falhoz nyomtam.

-          Damon Salvatore, ez egy nagyon rossz döntés volt.

-          Miért?

-          A nyakadon maradok, és esküszöm mindenre, ami szent, hogy megkeserítem az életed – suttogtam a fülébe.

Éreztem, ahogy megremeg a teste.

-          Ismerős mondat – nyelt egyet, majd a szemembe nézett.

Gondokozás nélkül csaptam le az ajkaira, kívánva, hívogatva őt. Először megfeszült a teste, éreztem, hogy meglepődött, majd elhúzódott, és szemügyre vette az arcom. Egy gonosz, mégis elbűvölő vigyort vettem rá, mire magához húzott, és a szemközti falnál találtuk magunkat, most azonban az én hátam nyomódott a falnak.

Erősen, határozottan csókolt meg, mire beleharaptam a szájába. Tiszta erőből meglöktem, így a földre esett, ahonnan hatalmas szemekkel pillantott rám a meglepetés erejétől. Pillanatok alatt fölötte voltam, és nevetve hajoltam a nyakára, hogy apró csókokat hintsek rá.

Beleborzongott az érintésekbe, és éreztem, hogy a férfiassága sem hagy már kívánni valót maga után.

Magára húzott, és átölelte a derekam, szorosan tartott, mintha sosem akarna elengedni.

A csókjai egyre forróbbá váltak, és kezdett kényelmetlenné válni a padló, és ezt ő is érezte.

Egyetlen mozdulattal az ágyon találtam magam, még meglepődni sem volt időm. Lassan felhúzta a pólóm, és részről részre felfelé haladva végigcsókolta a testem. Apró sóhajok hagyták el a számat, amit Damon mosolyogva nyugtázott, majd felült, és magával húzott engem is. Felemeltem a karom, hogy át tudja húzni rajta a pólót, amit végül elhajított a sarokba.

Mikor felpillantottam szembetaláltam magam a gyönyörű kék szemeivel, ami parázslott a vágytól. Lassan nézett végig rajtam, én pedig belepirultam, és leszegtem a tekintetem.

Damon az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem, hogy a szemébe nézhessek.

-          Gyönyörű vagy – suttogta, majd megcsókolt, és ledöntött az ágyra.

Az inge felé nyúltam, és elkezdtem kigombolni az első zavaró tényezőt, majd lehúztam róla, és a fejem fölé dobtam. Átöleltem a nyakát, és magamra húztam. Érezi akartam a testét, az érintését, a csókjait, az illatát, és az erőt, amivel magához szorított. Végigcsókolta az arcom, majd egyre lejjebb haladt. Belecsókolt a kulcscsontomnál lévő kis gödröcskébe, majd folytatta útját a melleim fele.

Mozdulatai újabb halk nyögésekre késztettek, szinte bele sem mertem gondolni, hogy ezt lent bárki más is hallhatja.

Amikor lejjebb haladt volna megfogta a fejét, és felhúztam magamhoz, és hosszan megcsókoltam. Az öve felé nyúltam, amit sikerüli kikapcsolnom, majd a gomb is egyszerűen elhagyta a lyukat, nem kellett külön harcot vívnom, innen pedig már könnyű szerrel megszabadítottam a nadrágjától.

Ezután magam alá utasítottam, és megtámaszkodtam fölötte. Lassan végighúztam az ujjaim izmos mellkasán, majd azoknak a helyén végigcsókoltam, míg el nem értem az alsónadrágjáig, ekkor újra én találtam magam az alsó pozícióban.

Elmosolyodtam, ahogy éreztem, eltűnik rólam az alsóneműm, és lehunytam a szemem. Nem kellett sokáig várnom, hogy megérezzem, mennyire kíván. Lassan, mélyen hatolt belém, mire aprót sóhajtottam, és a hátára tettem a kezem. Hozzám simult, és az arcát a vállamba temette, apró csókokkal elhalmozva azt, és a nyakamat.

Apró lökésekkel indított, és én egyre erősebben karmoltam a hátát, összeszorítva a számat, hogy ne sikoltsak a gyönyörtől. Ahogy egyesült a testünk éreztem, hogy valami olyat kaptam most, amire már rég vágytam, amire már rég szükségem volt.

Egyre sürgetőbbé váltak a lökései, és minden nyögésemet csókokkal tartotta vissza, én pedig nem tudtam betelni vele. Éreztem, hogy lassan szétrobbanok, és tudtam, hogy ő is már a türtőztetése határán van. Számat a füléhez emeltem, és halkan belesóhajtottam, minél több meleg párát kilehelve, majd visszahanyatlottam a párnára, és engedtem, hogy megtartson. Tudtam mit vált ki nála ez a kis akcióm.

Egy utolsó lökéssel adta meg mindkettőnk gyönyörét, engem pedig már nem érdekelt semmi, és senki, hangosat sikoltottam.

Ernyedten hullt rám, fejét a mellkasomra hajtotta, amire adtam egy apró csókot.

Felemelte a fejét, és szájon csókolt, hosszan, édesen.

Mikor elszakadtunk egymástól legördült rólam, mellém feküdt és magára húzott, mindkettőnket betakarva a takaróval.

Percekig csak pihegtem, próbáltam visszaállni a helyes légzésre, lelassítani a szívverésem, és újra, és újra átéltem az előző perceket.

Végül félálomban azon kezdtem gondolkozni hogyan lehetséges ez a gyors szívverés, és lélegzetvétel vámpírlétemre.

Az vagyok nem?

Vagy ez csak egy álom?