Chapter 37

Sziasztok!

Nincs túl sok hozzáfűzni valóm, remélem tetszik. Most próbáltam pótolni a Damon kimaradásokat.
Csókollak titeket
U.i.: Hibákért elnézést!

„Remind me not to get on your bad side.”

Kiderült, hogy azért kellett felvennem ezt a nos, nem hétköznapi ruhát, mert elvisznek vacsorázni, valami puccos helyre. Mondanom sem kell mekkora élvezet mindenki által ismert, híres, imádott színészekkel enni, miközben nem feledkezhetsz el arról, hogy ők kik, te ki vagy, és hogyan is kell étkezni, ha előtted van négy egymásra rakott tányér, felül öt evőeszköz, és kétoldalt még ugyanennyi a legkülönbfélékből.

Az étterem, bár azt mondták ultraexclusive, ide nem jár be akárki, szóval ne féljünk az esetleges autogram rablóktól, nem volt túl csendes ilyen szempontból. Ki hinné, hogy David Beckham Vámpírnaplók rajongó?!

Azt már nem is taglalnám, amikor a bejáratnál csak tizenkét biztonsági ember segítségével tudtunk eljutni a limuzinokig.

De nem panaszkodom. Ilyen szülinapom sem volt. Rengetek csodás, mégis tömeg ajándékot kaptam.

Tudom, tudom, hisztis vagyok, és elégedetlen, hisz mit morgok, ha velem volt a Twilight egész csapata, valamint a másik vámpír gárda, mindezt megtoldva azzal a meglepetéssel, ami otthon ért.

A világ összes vámpírfajából megjelent egy, hogy gratuláljon, vagy éppen leszidjon az öngyilkos akciómért, valamint, hogy az este végén megtanácskozzák a jövőt. Az én jövőmet.

-          Köszi srácok a vacsorát, de azt hiszem, én felmegyek,és lefekszem.

-          Majd én! – pattant fel Stefan, mire értetlenül rámeredtem.

-          Majd te mit?

-          Felviszlek – és már nyúlt is a térdhajlatomhoz, majd felkapott.

-          Figyelj, jól leszek, de az nem állapot, ha ölben szállítotok, mint valami csecsemőt.

-          Jó éjszakát - tolmácsolta a hallgatásom a többiek felé, majd felszáguldott velem a lépcsőn.

Karba font kézzel duzzogtam mikor letett, bár azt enyhítő körülményként könyveltem el, hogy nem csak ledobott, mint az édes bátyja. A következő pillanatban pedig beleharapott a saját csuklójába.

Abban a pillanatban felhúztam a lábam, és hátrakúsztam az ágy végébe.

-          Nem! Vidd innen! Komolyan!

-          Katie, muszáj – váltott kedveskedő hangnemre, majd közelebb jött, így már az ágy végéből beszélt hozzám.

Még jobban összekuporodtam, magam elé húztam a lábam, és teljesen magamhoz préseltem.

-          Ettől hamarabb meggyógyulsz, és nem eshet bajod.

-          Aha, meg nem lehet megint öngyilkos merénylő, mert ha mégis, így végzem – futtattam át a szemem a testén. Feszülten felnevetett, majd felmászott az ágyra.

-          Katie. Komolyan, most mért hisztizel? Oké, bevallom, igazad van, átlátod a dolgot, de most a legfőbb, hogy meggyógyulj, és ezt csak ezzel érjük el – emelte fel a kezét, amin már eközben összeforrt a seb. Ő is észrevette. – Sebaj. Egy mozdulatomba kerül a következő.

-          Ne! Légy szíves Stefan, hagyj. Meg leszek enélkül is. Kicsit lassabban, de ha jól végzitek a dolgotok, akkor nem eshet bajom, nem igaz?

Már alig volt hely. Ő minden egyes szavával közelebb jött hozzám, nekem pedig nem volt már hova menekülnöm.

-          Sikítani fogok!

-          Ne művelj ostobaságot. Hát úgy nézek ki, mint aki bántani akar? Jót akarok.

-          Akkor kotródj a véreddel a közelemből!

-          Na ebből elég! – morgott, a szemfogai előjöttek, az arca eltorzult.

Egy hangos sikollyal adtam hangot a félelmemnek, mire kivágódott az ajtó, és mi mindketten arra fordítottuk a fejünket.

-          Stefan takarodj! – mondta Damon csöndesen, annyi feszültséggel a hangjában, hogy komolyan azt hittem Stefannal való pár percemet most fogom visszasírni.

-          Damon nem lehet, hisz…

-          Azt…mondtam…takarodj – taglalta  mondatot, mire Stefan agyarai egy szempillantás alatt visszahúzódtak, még egy utolsó pillantást vettem felém, majd eltűnt.

Damon arcáról a harag abban a pillanatban eltűnt, és széles, kaján vigyor ült ki az arcára. Rossz érzés kerített hatalmába, ami csak erősödött, amikor közelebb lépdelt felém, abban a vadász – préda stílusban, és lassúságban, miközben le sem vette rólam a szemét.

Nagyot nyeltem, amit szerintem még a földszinten is lehetett hallani, majd megszólaltam.

-          Ez csak színjáték volt, igaz?

-          Pontosan – mosolygott rám, és leült az ágyra. – Jól mondta az előbb Stefan, átlátod a dolgokat.

-          De ma délelőtt te meg én...

-          Semmi nem változott azóta Katie, csak annyi, hogy innod kell a vérünkből, és ezt te megtagadod.

-          Tudod te azt, hogy ezzel mekkora kockázatot vállalok? Kérdezte tőlem mostanában valaki is, hogy mit akarok?

-          Oké. Akarod, hogy adjak a véremből?

-          Nem – vágtam rá dühösen.

Egy pillanatig még rám nézett, és beszívta a száját, mint, aki komolyan vacillál.

-          Hát az baj – vont vállat. – Nagyon nagy baj.

Az utolsó szónál már felém vetődött, mire lefordultam az ágyról, és a falhoz rohantam. Nem tudom mit hittem abban az őrült másodpercben? Hogy elfuthatok? Még ki tudtam tenni a lábam az ajtón, majd a következő pillanatban újra az ágyon voltam, ezúttal fekve, egy nehéz testtel felettem.

-          Annyira bolond vagy – nézett a szemembe, tiszta, kék szemével.

Oldalra fordítottam a fejem, és megpróbáltam felfeszíteni a kezem, hiába.

Aztán minden gyorsan történt. Elvette a kezét, de még felfogni sem volt időm, hogy elengedett, beleharapott a csuklójába, aztán a számhoz nyomta.

Hörögve próbáltam elfordulni, de mint halottnak a csók. Újra nyelnem kellett.

Ez volt az a pillanat, amikor örök utálatot, és kínzást fogadtam meg magamban Damon, és Stefan iránt. Aztán a következő pillanatban rájöttem, hogy még százszor, és százszor fogják megmenteni az életemet, minek következtében dobnom kell a kicsinyes bosszúm tervét, ha nem akarok hálátlannak tűnni.

Mikor elvette a számtól a vért, oldalra fordultam köpködtem az ágy mellé, és megpróbáltam öklendezni, hogy kiadjam magamból. Újra az ágyon voltam felfelé nézve Damon arcára.

-          Hagyd ezt abba. Te fogod feltakarítani.

-          Utállak!

-          Üdv a klubban – nevetett, mit sem törődve a rugdalózásommal.

Percekig csak vergődtem az ágyban, hánytam vetettem magam, mint egy ötéves, aki nem kapja meg azt, amit akar, miközben Damon lefogott, és vigyorgott, míg végül mivel még mindig nem voltam erőm teljében abbahagytam, és lihegve elengedtem magam. Hirtelen egy ajkat éreztem meg az enyémen, ami csak pár másodpercre pecsételte meg az enyémet.

-          Hogy neked még van képed… – köptem a szavakat, mire újra elhallgattatott egy csókkal.

Lassan elengedte a kezem, és elhúzódott. Ekkor jött el az én időm. Akkora pofon csattant az arcán, amit bármelyik megcsalt nő elirigyelt volna a férje arcáról.

Megmozgatta az állkapcsát, aztán elismerően elmosolyodott.

-          Azt hiszem ezt megérdemeltem – gördült le rólam, majd az ajtóhoz ment, és bezárta.

-          Mit művelsz? – meredtem rá méregtől eltorzult arccal.

-          Nem hagylak egyedül – állt be az ágy elé, így most pontosan előttem állt.

Eddig az ágyon ültem, most lassan felálltam, és az éjjeliszekrény felé nyúltam, ami tele volt rakva. Volt rajta éjjeli lámpa, pohár, tálca, tányér, tükör, minden, ami kell.

Kéjesen elmosolyodtam, mire Damon arcáról egy pillanat alatt eltűnt minden gúny.

-          Mire készülsz?

-          Nem hagylak unatkozni. Tudod, ezt csináltam volna, miután elmentél, de mivel nem akarsz… - és már fogtam is meg a poharat, és teljes erőből a mellkasa felé céloztam.

Még időben elhajolt, a pohár pedig a falnak csattant, és darabokra tört. Minden erőm benne volt. Mosolyogva figyeltem Damon arcát ahogy hátrafordult felmérni a pohár állapotát, majd visszairányítja rám a figyelmét. Ekkor már a kezemben volt a lámpa, amit ugyanezzel a hévvel lendítettem el. A vámpír újra félreugrott, és én szitkozódva vettem kezembe a tükröt.

-          Na jó Katie, állj le! Én ezt nem dobnám már el.

-          Tényleg. Még jó, hogy nem vagy a helyemben – repült a tükör, nagyot koppanva a szekrényajtaján.

Nem fogytam még ki.

-          Ne! Katie! Nem elég? Komolyan meg fogsz sérülni.

-          Én? Remélem nem – horkantam fel eldobva a tálcát, ami eltalálta a… semmit.

 Damonnek hűlt helye volt. Villámgyors fejmozdulattal körbenéztem a szobában, de sehol nem láttam. Hátranéztem, és semmi.

-          Kukucs – hallottam a hangját elölről, és elterültem az ágyon.

-          Szállj le rólam, te majom! – ütöttem a mellkasát tiszta női erőből.

Egy pillanatra valami megvillant a szemében, a következő másodpercben pedig letépte rólam a ruhát, egyetlen mozdulattal.

A levegő bent rekedt a tüdőmben, és száguldó szívveréssel vettem tudomásul, hogy jelenleg egy szál bikiniben fekszem a legszexibb, és legvadabb vámpír alatt.