Chapter 36

Sziasztok!


Most, hogy van időm, meg ez valahogy vonzóbb is, mint a tanulás a vizsgákra, hoztam egy újat, és ráálltam a két napi frissre.:)
Na jó olvasást, kellemes időtöltést!
Csók
U.i.: Hibákért elnézést!

Birthday

-          Idiótán nézel ki – néztem mosolyogva Damon szemébe. Amilyen hirtelen rám támadt, olyan hirtelen tűnt el az arcáról minden harag, helyét átvette a meglepettség. Szemem a szája irányába kalandozott, és tudtam, hogy ostobaság, tudtam, hogy észreveszi, de nem voltam képes nem odanézni.

Egy csúfondáros vigyorra számítottam, amikor felnéztem, de helyette csak a komoly tekintetével találkoztam, ahogy az arcomat méregeti. A szeme villámként cikázott fel-le az arcomon.

Nem tudtam, hogy mit gondol, még tippem sem volt, de ami azt illeti a saját gondolataim is elszabadultak, és csak tengtek a fejemben, képtelen voltam egyet is elkapni, és megmagyaráztatni vele, hogy mi van most. Mozdulatlanságomat, heves vágyamat, amivel a szétnyíló száját vizsgáltam, őrülten dobogó szívemet, ziháló lélegzésem betudtam a sokknak, ami a napokban ért.

Már nem fájt a fejem, bár lehet, hogy elmúlt, nem fájt, ahogy szorította a csuklóm, bár lehet, hogy már nem is szorította, csak én nem mozdultam, és nem égtek a sebeim.

Lassan a sebes szemmozgása megállt, és a szememen állapodott meg. Olyan tiszta, és elemző tekintettel nézett, mintha belém akart volna látni, a szándékaiba, a gondolataimba, a tetteimbe, a miértekbe. És én abban a pillanatban hagytam volna, hogy belelásson.

Lassan közeledett felém, mire én lehunytam a szemem, és vártam, hogy megérezzem az ajkai puhaságát az enyémen. Nem kellett sokáig várnom. Most nem kellett követelőzőnek lennie, és döngetnie a kapukat, az ajkam azon nyomban szétnyílt. Belemosolyogtam a csókjába, és megbizonyosodva arról, hogy nem fogja le a kezem, átkaroltam a nyakát, és közelebb húztam. Elengedte magát, már nem tartotta a testét fölöttem a kezével, teljes testsúlyával rám nehezedett.

Oldalra fordultam ezzel ledöntve magamról.

Az ajkaink szétváltak, lihegve kapkodtam levegőért, miközben a kezem a mellkasára tettem. Pár centire voltam csak az arcától éreztem a lélegzetét a lehunyt szemhéjamon. Mikor kinyitottam a szemem éppen a hajam tűrte a hátam mögé, a szemét pedig lesütötte.

-          Damon nem hiszem, hogy ez…

-          Én sem. Majd ha…

-          Igen. Talán majd akkor.

A szemébe néztem, mire elmosolyodott, elhúzódva még utoljára végigsimított a vállamon, majd eltűnt a szobából.

Nagy sóhaj kíséretében hanyatlottam vissza a párnák világába.

-          Ez nem lehet. Úristen – motyogtam, miközben újra, és újra átéltem a csókunkat.

Újra magamon éreztem a tapintását, a számon éreztem a csókját. Belepirultam a gondolatba, és összeszorult a gyomrom a félelmetes boldogságtól.

-          Olyan hülye vagyok – emeltem fel egy párnát a fejem fölé, hogy beszéljek valaminek, ne csak a semmibe. – De komolyan. Megcsókoltam Ian Somerhaldert – húztam a fejemre a puhaságot. -  És élveztem – motyogtam bele.

Újabb ajtócsapódást hallottam, mire lekaptam magamról a párnát, és felpillantottam.

-          Vetkőzz – vetette oda Damon, miközben ő már vette is le az ingét.

-          Hát figyelj, nem tudom te hogy vagy vele, de nekem ez így nem megy.

-          Pedig „muszáj leszel”, hogy idézzelek – mondta gúnyosan.

Az ágyhoz sétált, és leült elém, lerántva rólam a takarót.

-          Na – húztam fel az orrom, majd a ruhámra tévedt a tekintetem.

Egyetlen hosszú férfi póló volt rajtam felül, ami teljesen betakart combközépig, de foltokban már átitatta a vér. Oldalra fordultam, és fellélegeztem mikor megláttam, hogy van alul is valami, méghozzá egy fürdőruha alsó. Félénk pillantást vetettem Damon arcára, aki csak elmosolyodott. Óvatosan bepillantottam a póló alá, fürdőruha felső.

-          Miért? És ha bejön valaki?

-          Nem jön be senki, mienk a ház, azért mentem ki az előbb, hogy Stefant tájékoztassam a mai tervemről. Senki sincs itthon, csak te, meg én.

-          M… mért mi a terved? – makogtam, ahogy végignéztem meztelen felsőtestén.

-          Az, hogy megkérlek, mindent mondj el.

-          És ha…

-          Ha nem, akkor kénytelen leszek más eszközökhöz nyúlni.

-          Úgy utálom, hogy mindig befejezed a mondatom – nyögtem, és megpróbáltam felemelni a kezem, hogy levegyem magamról a felsőt.

Veszett próbálkozás volt, ahogy magasabbra akartam emelni a kezem, belenyilallt a fájdalom, olyannyira, hogy felsikoltottam.

-          Nyugalom. Majd én. Csak tartsd meg magad így.

Az arcát néztem, miközben ő óvatos gonddal lefejtette rólam a pólót. Végül megfogta azt, és a sarokba hajította, majd a szemembe nézett.

-          Miért van rajtam ez? – mutattam magamra, belefoglalva a fürdőruhát.

-          Mert valahogy meg kellett fürdetnünk, hogy lemoshassuk rólad azt a rengeteg vért, és Elena, és Társa Kft. nem engedte, hogy meztelenül lássunk téged közben, de ők nem bírtak el. Szóval kellettem, ők pedig védték a te erényedet.

-          Kielégítő válasz. Szóval egy tehén vagyok – húztam el a szám, mire felnevetett. – De úgy látom nem végeztetek teljes körű munkát.

-          Márpedig de, csak te szépen, ahogy illik átvérezted, ezért kell most lekezelni, és megfürödnöd.

-          Egyedül? – csúszott fel a hangom egy oktávval magasabbra a gondolattól, hogy állnom kell.

Damon arca nem sok jót sejtetett. Az a gonosz, kiéhezett vigyor az arcán elvette a kedvem segítségkéréstől.

-          Jó, tudod mit? Csináljuk inkább azt, hogy hozol valami lavórban meleg vizet, és egy törülközőt, én meg átmosom magam vele.

-          Te tudod – vont vállat. – De nem az ágyamban, szóval menj egy szinttel lejjebb.

Végül semmilyen nagyobb mozgásra nem voltam képes egyedül, így Damon volt az, aki lerakott az ágy mellé a földre, hát nem úriember?!, és ő volt az is, aki gyorsan összedobott nekem egy reggelit.

-          Köszönöm – mondtam, mikor lenyeltem az utolsó korty narancslevet is, majd folytattam a macskafürdést. – Mit szeretnél tudni?

-          Mindent.

-          Hm. Rövid, vagy tömör?  Esetleg hosszú? – néztem fel rá, miközben végighúztam a lábamon lévő seben a törülközőt. Felszisszentem a fájdalomtól, mire a vámpír kivette a kezemből.

-          Tömör.

-          Új szoba, ahol Elena. Kicsent kés, hasba szúrás, feltámadás, a gyűrű miatt. Új élet, új próba. Ablaktörés, üvegszilánk két csukló, és comb - ami szerencse -, végül vérzés, majdnem siker. Elrontó? Stefan, és a vére. Rózsaszín nyuszi, alias, Tom Salvatore, még több kő, és fű. Reggel, szívroham, Damon csók, tisztálkodás.

Damon szemöldöke a felsorolásom közben folyton föl – le ugrált, majd a pink nyuszinál fent ragadt. Elővette a fertőtlenítőt, egy gézcsíkra csöpögtetett belőle, majd a seb környékét tisztogatta vele.

Fájdalmas szisszenéseim figyelemre sem méltatva csinálta, majd megszólalt.

-          Azt tudom mit tettél Elenával, ahhoz gratulálok. Megérdemelte már.

-          Mi? Hisz te meg ő…

-          Nincs én meg ő. Honnan volt késed?

-          Derek.

-          Ki az a Derek?

-          Katherine vérfarkas szerelme.

Egy szót sem szólva kötözte be a sebet a lábamon, majd áttért a következőre.

-          Mért akartad magad újra megölni?

-          Ugyanazért, mint az első alkalommal – meredtem a lábamra, majd mikor láttam, hogy Damon keze megmerevedik, rá emeltem a tekintetem. – Hogy megmentselek titeket.

Egy pillanatig még az enyémbe fúrta a pillantását, aztán visszatért a sebeim fertőtlenítéséhez.

-          És a rózsaszín nyuszi? Tomot ismerem. Állítólagos ősünk, vámpír volt, de még előttünk meghalt. Ő írta a naplót, amit olvastunk.

-          Vérfarkasok. Vérfarkasok ölték meg. – Damon aprót bólintott, mire folytattam. – Ő volt a képzeletem rózsaszín nyuszija. Fáradt voltam, majdnem meghaltam, és vért kellett innom, szerintem álom volt, és ő valahogy belekúszott, mármint Tom, és sajnálatos módon nyuszi alakban érkezett meg hozzám. Elmondta, hogy a levendula az én növényem, és a követ, vagy mi a csudát, megtaláljuk ott, ahol a könyvet. Bonnie, állítólag, ha elolvassa a naplója utolsó oldalát, akkor tudni fogja mit kell tennie.

-          Persze, hogy fogja, mert le van írva – morgott, és a kezelés is durvább lett, ezért gyorsan kitéptem a kezéből a törülközőt. Villámló tekintettel nézett rám.

-          Majd én befejezem – mondtam halkan.

Damon eltűnt az ajtóban, pár másodperc múlva pedig a kővel a kezében tűnt fel újra.

-          Milyen fajta?

-          Nem tudom. Nem ismerek minden átkozott követ.

-          Damon, mi a bajod?

Az ablak fele nézett, majd újra vissza rám.

-          Mindjárt megtudod. Végeztek.

-          De kik?

A szája elé emelte a mutatóujját, jelezve, hogy hallgassak, majd a fülére mutatott. Elém suhant, felkapott, feldobott az ágyra, majd a szekrény felé fordult. Nagy gonddal válogatott női ruhák között, végül mellém dobott egyet.

-          Honnan vannak neked ezek? – suttogtam szinte hangtalanul.

-          Ideköltöztél – hajolt a fülemhez, miközben áthúzta a fejemen a ruhát.

Még fel sem eszméltem, amikor már teljes harci díszben ültem az ágyon.

-          Nem hiszem, hogy túl jól mutatok rövid ruhában – húztam el a szám a sebekre célozva.

-          A ruha pont eltakarja – suttogta a az ajtóból.

Idegesen cikázott a szobában, szinte minden másodpercben máshol tűnt fel. Idegesen csettintettem kettőt, Damon felém fordult, majd a következő pillanatban ajtócsapódást hallottam, amit Elena csilingelő nevetése követett.

-          Figyelj Kate!

-          Ne szólíts Kate -nek. Katie.

-          Senkinek nem mondhatod el most ez, csak és kizárólag Bonnie -nak, értetted?

-          De mégis mért?

-          Csss!

Ebben a pillanatban az ajtón halkan kopogtak, majd választ sem várva nyitott be Elena.

-          Örülök, hogy fent vagy Katie – mosolygott derűsen. – Jól vagy? – Apró bólintásomra még szélesebb lett a mosolya. – Lejönnél egy perce?

-          Öhm… nem tudom mennyire vagyok képes egyáltalán megállni a lábamon.

-          Damon? – fordult Elena a vámpír felé.

-          Talán egy kérlek is megtenné. Tudod Elena, kezdesz már nagyon elszállni – sziszegte, miközben felemelt engem az ágyról.

Erősen körülöleltem a nyakát, és a suhanás közben a nyakába fúrtam az arcom. Amikor megálltunk még kellett pár perc, míg biztonságosan helyreállítottam a reggelim tartózkodási helyét, majd lassan húzódtam el.

-          Jól vagy? Le ne hányj, mert akkor ez volt az utolsó szülinapod – nézett rám kék szemekkel, fenyegetően, mire megráztam a fejem, és intettem, hogy tegyen le.

Fél kezét még a derekamon hagyta, és így meg tudtam állni egy-helyben. Az első lépésnél viszont súlyosan közeledett a padló, a következő pillanatban már a kanapén ültem.

-          Mi folyik itt? – néztem körbe a lufikkal, színes szalagokkal díszített lakáson.

-          Giccs party – szólalt meg mellőlem fojtott hangon Damon, mire a következő pillanatban emberek tucatjai ugrottak elő a leglehetetlenebb helyekről is, egyszerre, három szót ordibálva.

-          Boldog Születésnapot Katie!

Katie ruha