Chapter 38

Sziasztok!
Sajnálom. Tényleg. De remélem megértitek, és ha igen, és elnézőek lesztek, akkor majd, amikor az a rész jön, olyat kaptok, hogy csak na. :D De tényleg. :D
Nagy fordulatot terveztem be, ami majd nem tudom mennyire fogja megbolygatni a kis lelkivilágotokat, de remélem nem nagyon, és majd szeretitek úgy is a történetet.:)
Na nem húzom tovább az idegeket, és még egyszer bocsánat, a jó hír pedig az, hogy a következő három rész egyikében már megkapjátok azt, amiért sóvárogtok.:D
Csók néktek.
Ja, és nem tudjátok véletlenül, hogy mi történt itt a blogban? Mert, az értem, hogy nem lehetett beírni, meg semmit, de hogy visszaléptem, és 29 tetszik volt, az lehetetlen, mert ennyi soha, de soha, és komolyan soha nem volt. Mert még ennyi rendszeres olvasóm sincs. Komolyan nem értem, na de se baj, azért örülök ennek a kis becsapásnak. :)

 „I want to hear only the truth”

/Csak az igazat akarom hallani/ 

Megremegtem az érintésétől, amivel végigszántotta a hasam, miközben pillantása hosszan elidőzött a melltartómnál. Hallottam, és éreztem a meleg leheletét a bőrömön, mire kirázott a hideg, és kétségbeesetten pillantottam fel az arcába.

Tulajdonképpen kétféle gondolat cikázott a fejemben. Az egyik, az a részem gondolata volt, aki félt, tudta mit veszít, ha most enged, nem akart egy eldobható nő lenni, egy a sok közül, aki a vérét adta egy ragadózónak. A másik pedig, dühöngött.

-          Mégis miért tartasz vissza? Ki akarok törni innen. Engedd magad, hisz téged akar, te meg őt. Kit érdekel, ha nem szeret? Olyan felejthetetlen estét kapsz, amit soha többet. Tudd, kivel van dolgod. Ki kíván téged minden porcikájával. Ezzel nem teszel tönkre semmit. Semmit.

Visszahangoztak a szavai(m) a fejemben, és tudtam, hogy igaza(m) van. De a másik részemnek is. Bármit csinálok, őrültség. És vajon nem az a lényeg, hogy őrült legyél, hogy megtapasztalj mindent?

Hisz csak egyszer élsz, tegyél meg mindent. És a minőség? Tudtam, ha most visszacsókolok, átadom neki magam, és ezt ő tudni fogja. Éreztetni fogja velem, hogy neki lett igaza, hogy ő nyert. Damon nem veszít.

A szemébe néztem, és tudtam mire készül.

Engedtem, hogy megcsókoljon, és a kezem önkéntelenül is elkezdte az inge kigombolását. A lábam elernyedt, és ő így könnyen szét tudta feszíteni azt, hogy a térdét odarakja, így kényelmesen pozicionálhassa magát, és megmutassa ki is az úr.

Ahogy a csókjaival a nyakamat borította el, az agyam egyik szegletében felsejlett egy régi emlékkép.

          -     Engedj el!

          -         Nem.

          -         Mi a francot képzelsz magadról?

          -         Te mit képzelsz? Belógsz egy forgatásra, kiküldöd a barátnőd, rajtakaplak, és még te vonsz kérdőre engem.

Elmosolyodtam, és nagy lendületet véve parancsoltam magam alá Damon testét. Mindkét kezét lefogtam és a feje mellé feszítettem őket. Nem volt kérdéses, hogy hagyta magát, és nem ellenkezett, bár lehet, hogy a meglepetés erejével hatottam rá.

-          Mi a fenét, művelsz? – húzta fel a szemöldökét.

-          Tulajdonképpen ötletem sincs, magával ragadott a hév – vontam meg a vállam, és hátravettem a hajam.

-          Most direkt őrjítesz meg? – morogta, és végignézett a majdnem meztelen testemen.

A következő pillanatban megint alul feküdtem, és bár küzdöttem, a kezeim ugyanott végezték, mint pár másodperce Damoné. Felém hajolt, amikor kivágódott az ajtó, és megjelent Bonnie. Damon egy pillanat alatt a falnál találta magát, mikor rámeredtem azt láttam, mintha egy hatalmas láthatatlan kéz passzírozná a falnak, ugyanis legalább fél méterre volt a lába a földtől, de meg sem tudott moccanni.

-          Mi folyik itt? – nézett rám a boszorkány, mire magamra húztam az ágy végében lévő köntöst. – Meg akart harapni?

-          Engedd el!

-          Mit tett?

-          Bonnie, ha azonnal nem engedsz le innen, nem lépsz ki ebből a szobából élve. Hozzá sem nyúltam – sziszegte Damon összeszorított szájjal, a következő pillanatban pedig minta már levegőt sem kapott volna.

-          Bonnie mit csinálsz? Megfullad!

-          Dehogy fullad. Megérdemli.

-          Bonnie Bennett! Engedd le. Kérlek – motyogtam, és Damon felé néztem, aki fellélegzett, majd köhögve kapkodott levegőért, még mindig a falhoz nyomva.

-          Mi történt? – kérdezte újra.

Éreztem, hogy addig úgy sem engedi le Damont, amíg nem kap kielégítő magyarázatot, így belekezdtem a hazugságomba.

-          Csak a sebeket kellett tisztítani, mert tele van velük a testem, és a nyakamon is van, így megkértem Damont, hogy tisztítsa meg.

-          A csókjaival? – vonta fel a szemöldökén gonoszan vigyorogva, majd a következő pillanatban egy csapódás jelezte, hogy Damon földet ért.

Le sem véve a szemem Bonnieról kérdeztem meg a Salvatore fiút, minden rendben van-e.

-          Már hogy a pokolba ne lenne, de esküszöm, megvágom ezt a nőt – ugrott Bonnie felé, mire az egy egyszerű kézmozdulattal visszajutatta Damont oda, ahonnan indult.

-          Ha megmozdulsz, jön Emily – fenyegette Bonnie a vámpírt sötét hangszínben.

Tudtam, hogy most nem viccel, és nem igazán tetszik az, amit az előbb látott, ahogy Damonnal voltam.

Gyorsan gondolkodtam, és kinyögtem az első dolgot, ami eszembe jutott.

-          Bonnie, segítened kell! A kő, van egy kövem. Állítólag sok mindenre képessé tesz engem, a te segítségeddel, csak olvasnod kell a naplóból.

-          Milyen kő? – vetette oda foghegyről, mire Damon kivette a zsebéből, és a boszorkány felé hajította.

Elvettem a pillantásom a lányról, és a félmeztelen férfi felé fordultam. A szájáról törölgette le a vért, ahogy láttam, erős ütés volt, ahogy a falnak csapódott másodszorra. Látni lehetett az arcán, hogy alig bírja magát türtőztetni, de még uralja a testét. Néha egy remegések futottak át a testén, és idegesen pattant fel minden kis neszre, de komoly baja nem esett.

-          Audire desidero solum vero!

Bonnie felé kaptam a fejem az értelmetlen szöveg kimondásakor, de abban a pillanatban valami megváltozott. A lány arcát hatalmas mosoly töltötte be, bennem pedig valami olyan energia mozgott, amit úgy éreztem ki kell adnom. De nem tudtam megfogalmazni, hogy mi az, nem tudtam elkapni, hogy hogyan is lehetne megszabadulni tőle, csak azt tudtam, hogy meg kell.

Idegesen pislogtam Damonra, akinek a szeme először értetlenséget tükrözött, amiben felismertem a saját pillantásom, majd azt felváltotta a vágy égető tüze.

-          Na most már, beszélhetünk nyíltan – csukta be az ajtót Bonnie, majd leült egy székre az ablaknál, és keresztbe tette a lábát. Nyugodt harmóniát árasztott magából, olyat, ami átragad az emberre, így én is csak eleresztettem magam, és leültem az ágyra.

-          Mi történt? Mit mondtál?

-          Mostantól csak az igazat fogjátok mondani. Igazság bűbáj.

-          De…

-          Csitt! Mit csináltatok?

-          Én szeretkezni akartam – vonta meg a vállát Damon egyszerűen, majd lehuppant mellém, és átkarolta a vállam.

Nem éreztem magamban gátlást, nem voltam szerény, és nem is pirultam fülig. Hisz tudtam mit akart. Nagyot sóhajtottam.

-          Én pedig nem ellenkeztem volna. Sokáig…

-          Bolondok vagytok! Ugye nem vagytok szerelmesek?

-          Nem – vágtuk rá egyszerre, mire valami jóleső érzés töltötte be a lelkem, rögtön utána pedig egy kisebb fájdalomhullám következett. Azt hiszem csalódott voltam.

-          Még – tette hozzá a lovag.

Elmosolyodtam, és elnyúltam az ágyon.

-          Na és mi van a kővel?

-          Az igaz. Minden. Olvasd el a naplót!

-          Olvastam. Tudom mire tesz képessé, és veszélyesnek gondolom.

-          Miért? – ültem fel. Kíváncsivá tett.

-          Tudnál mások gondolataiban olvasni, viszont ki is tudok zárni őket. És még sok minden más.

-          De ez tök jó. És a növény?A levendula?

-          Már belekevertem az innivalódba. És azt hiszem, nyaklánc formában is meg fogod kapni. Hamarosan.

-          Holnap elvégezzük a rituálét, és meglátjuk mennyire vagy képes elviselni ezt az egészet, most pedig induljatok le, mert nem hagylak titeket itt kettesben.

-          De a bűbáj.

-          Negyvennyolc órás. Sajnálom.

Sóhajtva álltam fel, és elindultam az ajtó fele. Még utoljára visszapillantottam, pont abban a pillanatban, amikor Bonnie elfordult, Damon rám kacsintott, és én azt hittem kiugrik a szívem a helyéről.

Végül majdnem egyszerre értünk le az engem ünneplő tömeghez. Úgy látszik az alkohol ugyanolyan hatással van a vámpírokra, mint az emberekre, mosolyogtam magamban sötéten, miközben elvette egy pohár pezsgőt.

-          Katie, mit keresel te itt egy szál köntösben? – lépett mellém Elena teljesen ledöbbent arccal, miközben a füle mögé tűrte göndör fürtjeit.

-          Még mindig jobb, mint a te törlőrongy ruhád – vettem rá egy sugárzó mosolyt, majd elindultam a tömeg sűrűjébe.

Ez már a vacsora alatt is ilyen volt? Ennyire kiszépítette magát?!

Hosszú este volt, és azt hiszem mindenkinek a lelkébe tapostam, mindenki utál, Damon pedig épp ugyanolyan csípős nyelvű társaság volt bárkinek, mint én.

Hajnalban indultam fel a szobába, már láttam a felkelő nap halvány-narancssárga sugarait.

Ásítozva dőltem el, és a plafont bámultam. Olyan könnyű voltam.

Besüppedt mellettem az ágy, mire oldalra fordultam, és a vállába fúrtam az arcom. Könnyedén átkarolta a vállam, és mához vont.

-          Olyan jó illatod van – motyogta a hajamba.

-          Olyan nyálas vagy, ha igazat mondasz.

-          Majd’ el is felejtettem – állt fel, az íróasztalához sétált,kihúzott egy fiókot és abból elővett egy nyakláncot.

-          Hú – termettem előtte egy pillanat alatt, hogy közelebbről megnézhessem az ékszert. – Az enyém? – néztem fel rá gyermeki arccal.

-          Az.

Megfordultam, hogy a nyakamra tehesse. Halkan csattant a kapocs, majd megéreztem a leheletét a nyakamon.

-          Fájni fog? – pihegtem, akaratlanul is hátrébb döntve a fejem.

-          Nem hagyom – suttogta, majd végighúzta az ajkát a nyakam vonalán, aztán megéreztem egy apró nyomás kíséretében, ahogy a nyakamba harapott.