Chapter 48

Sziasztok!


Nem túl eseménydús, de a következőre, meg az azutánira tervezem, úgyhogy sajnálom, hogy csak ilyen kis kornyadozó szegény, nézzétek el, hulla vagyok. =)


A következő vagy holnap, vagy vasárnap jön, ami függ az erőmtől,  a kommentektől, mert azok mindig akkorát löknek, hogy csak na. =D


Megyek is, nem rizsázom tovább. Csók néktek!:)
Jó szórakozást, és sorry a hibákért. =)

Ex girlfriend

Damon ezer, és ezer érvet sorolt fel, lökte le a kormányról a kezem, taszított arrébb, hasztalan, míg végül egy nyakra mért ütéssel csitítottam el.

Végre egedül voltam a gondolataimmal, és valahogy megnyugtatott, hogy most senki nem szól bele, hogy mit csináljak. Hogy az igazat mondjam, hirtelen döntés volt, nem volt tervem, csak annyi, hogy felmegyek abba a szobába, és csak egyikünk jön ki onnan. Terv nélkül öngyilkosság, de nem érdekelt. Abban a pillanatban valahogy hibátlan volt a világ, én pedig könnyed voltam, gond nélküli, akkor minden jó volt, de ez a perc sem tartott sokáig, újra csak egy bajban lévő vámpírlány voltam, tömérdek sok képességgel, amiket nem tud használni, és megannyi ellenséggel, akik csak a halálomra szomjaznak, na meg javarészt a véremre.

Lassan fékeztem le a ház előtt, mindvégig Klaus ablakon tartva a szemem, és a gonosz vigyorán, amellyel engem méregetett.

Elvettem róla a pillantásom, és a szemem sarkából még láttam, ahogy továbbra is rajtam tartja a pillantását.

Damonre pillantottam, talán napok óta ez volt az első alkalom, hogy csöndben volt, és aludt. Rámosolyogtam, felé hajoltam, és egy apró csókot nyomtam a szájára.

Komolyan nem tudom, mit érzek. Annyi minden van bennem, és semmit sem tudok külön választani. Ő pont olyan pasi, akit minden nő akar, ő pedig meg is adja nekik, mert megteheti, és még a női érzik magukat megtisztelve. Az én életem is csak azért fontos neki, mert a sajátja függ tőle. A testiség meg… Azt hiszem, csak testi vonzalmat érez, és én… én… én nem tudom.

Felsóhajtottam, és előre néztem.

Nem szeretem, de annyira jó érzés, amikor a közelemben van. Akkor érzem, hogy nem eshet bajom. Hogy nem hagy meghalni. Hogy egyszer talán minden jó lesz.

Hülyeség… Nem szeretem, csak jól esik a közelsége.

A francba már… És nem vagyok féltékeny.

Rávágtam a kormányra, majd fújtatva kikapcsoltam a biztonsági övet, és kiszálltam a kocsiból.

Határozott léptekkel az ajtóhoz sétáltam, és beléptem a „házamba”. A nappaliban ült mindenki, de az érkezésemre mindenki egy emberként pattant fel, és jött elém.

-          Mit csináltál?

-          Hol voltál?

-          Beszélhetnénk?

Megráztam a fejem, és mély levegőt vettem.

-          Jól van, akkor nézzük sorban. Nos, Haylinél voltam, beszéltem vele, de elfeledtettem vele mindent, remélem nem esik baja. Bonnie? – néztem rá.

-          Már meg van, amint lesz időm kiugrok és ráolvasom a házra. Ha minden simán megy, nem esik bajuk, és nem fordulnak ellened – mosolygott, és bátorítóan megszorította a kezem.

-          Köszönöm. Másodszor, ugyanaz, mint az első. A harmadik kérdésre a válasz pedig,. hogy az emeletre tartok.

-          Minek?

-          Ne legyetek bolondok! Szerintetek? Menti mindenki nyüves életét – lépett elő Loren a tömeg mögül.

Kihúztam magam, és kemény tekintettel néztem rá. Nem akartam, hogy tudják.

-          Ez nem a te dolgod- vágtam oda, és megindultam a lépcső felé.

-          De az enyém igen – szólalt meg az eddig néma Stefan.

-          És az enyém.

-          Az enyém is.

-          Katie, nem mész sehova! – toppant be Damon.

Láttam rajta, hogy még nem tért magához teljesen, kába tekintettel mérte végig a társaságot, a tekintete jojózott, szegényt nagyon kiüthettem.

Visszafordultam a lépcső első fokáról, és szembeálltam mindenkivel.

-          Már megbocsássatok, de azt hiszem, nagylány vagyok, és ez az én döntésem. Megérthetnétek, hogy nem akarom, hogy egy egész városnyi ember legyen veszélyben, beleértve minket is. Titeket! Végeztem! – fordultam meg, és indultam fel.

-          Nem! – kapta el Damon a karom, és annál fogva dobott a szoba másik végébe.

Szinte meg sem kottyant az ütés, de az idegesség szikrájánál már jóval nagyobb tűz „pislákolt” bennem.

Idegtől remegő testtel pattantam fel, és fordultam szembe Damonnel. Enyhén előrehajoltam, rájöttem, és úgy szűrtem át minden egyes szót összeszorított számon keresztül.

-          Megbolondultál?! Takarodj az utamból Salvatore!

-          Nem mész oda Katie – mondta teljes lelki nyugalommal, és megrántotta a vállát.

Összeszorítottam a szám, lehunytam a szemem, és mély levegőt vettem.

-          Azt... mondtam… menj!

-          Nem!

-          Katie van más megoldás, ne legyél őrült – állt bátyja mellé Stefan is.

-          Jaj, kérlek… Az előbb már összefogtatok, megértettem, hogy nem akarjátok, de nem kérdeztem egyikkőtöket sem. Meghallgattalak titeket, tanácsként könyveltem el, szóval tűnés.

Kiegyenesedtem, és testtartást váltottam. Úgy ítéltem meg, hogy az új taktika talán célravezetőbb.

-          Nem megyünk sehova. Komolyan fejezd be itt az önfeláldozást, mert kezdesz olyan lenni, mint én, és ha én komolyan ilyen durván csinálom, akkor nem csoda, hogy Damont már néha az őrületbe kergetem – állt elém Elena komoly arccal.

-          Azt hittem, hogy legalább te befogod – vágtam csípőre a kezem.

-          Hát ez egyre viccesebb – röhögött fel Damon

-          Nehogy azt hidd, hogy veled végeztem – fordultam felé, és nekifutottam.

Nem kellett sok neki, hogy feldőljön. Ráültem a mellkasára, és két pofont adtam neki.

Meglepődötten rám pislogott, aztán egy széles mosoly terült szét az arcán.

-          Ezt azért kaptad, ahogy beszéltél velem – néztem le rá, aztán újra emeltem a kezem, és egy hatalmas jobb öklöst adtam az arcára. – Ezt pedig, mert ellenszegülsz.

Fellöktem magam félájult testéről és a többiek felé fordultam.

-           Még valaki?

Vártam, de nem jelentkeztek, és körülbelül erre számítottam.

-          Nem? Rendben. Ez a beszéd.

Újra megindultam felfelé a lépcsőn, ám ezúttal senki nem követett. Egy kicsit túl könnyűnek éreztem a meggyőzésüket, de nem bántam. Ahogy felfelé mentem elgondolkoztam, hogy most már nem ártana egy terv, mégsem jutott semmi az eszembe, csak Damon önelégült vigyora, majd a saját vérétől vörös szája, amely felszakadt az ütésemtől.

-          Veled megyek! – szólt utánam Loren, és már mellettem is volt.

Senki nem szólt lentről egy szót sem, és Loren hirtelen „veled tarthatnékja” is fölöttébb furcsa volt, mégis szótlanul tűrtem.

Elgondolkozva lépkedtem felfelé, majd a lépcső tetején megfogtam a nyakát, és a falhoz nyomtam.

-          Mit akarsz? – sziszegtem.

-          Damon sosem lesz a tied – fulladozta, mire felugrott a szemöldököm.

-          Hogy mi? – nevettem fel.

-          Tudom, hogy szerelmes vagy belé, de nem lesz a tied. Ő az én pasim, ajánlom, hogy ne gyere ki onnan élve – bökött a szóban forgó ajtó felé.

-          Te normális vagy? De most komolyan – engedtem el a nyakát, nem éreztem értelmét tovább fojtogatni, ha teljesen bolond. Még a végén teljesen hülye lesz.

-          Azért jöttem, hogy elcsábítsam, és eljöjjön velem. De addig nem megy innen, míg te élsz. Vagy halsz.

-          Na, várjunk. Szóval te azzal a feltett szándékkal jöttél ide, hogy elvigyél egy pasit, aki régen a barátod volt, és aki most meg akarja menteni az egész fajodat a kihalástól?

-          Túlkombinálod.

-          Te meg meg vagy húzatva - léptem hátrébb hitetlenkedve.

A következő pillanatban előkapott egy kést, és a hasamba szúrta egyetlen gyors mozdulattal.

Az éles fájdalom hideg jégcsapként szelt bele a hasamba, mire összegörnyedve estem a földre.

Összeszorítottam a szám, és visszafogott fájdalmas légzésekkel fetrengtem.

-          Én nem vicceltem Katie. Ne gyere ki onnan élve – suttogta a fülembe.

Még hallottam a távolodó lépteit, amikor kihúztam magamból a kést.

Eszméletlen. Néhány hónapja még ezzel szeltem a paradicsomot, ma meg a hasamban érzem.

Néhány pillanatig még feküdtem, és megvártam, míg lecsendesül a légzésem, és eláll a vérzés.

Halk suttogások töltötték be lent a szobát, de én csak egy hangot hallottam kristály tisztán, a szobából kilépő cipők surrogásának csöndes hangját a szőnyegen.