Chapter 51

Sziasztok!

Előbb hoztam, de elég rövidke lett. Sajnálom. A következő valószínűleg majd hétvégén jön, szombaton, igyekszem. :)
Remélem majd tetszik, és hogy kapok kommentárokat, mert sokat segítenek, és mostanában eléggé leálltatok róla, és csak a rendszeresek maradnak meg, nekik köszönöm, de honnan tudjam, hogy a többiek mit gondolnak?! 
Oké, látom, hogy tetszik, vagy esteleg nem, de na. :)
Jól esik.
Megyek is, nem dumálok tovább!


Csók néktek, és Jó olvasást.
Mivel most írtam meg, lehet benne hiba, ezért elnézést! :)

Again 

/Újra/

Felálltam, és ostobán néztem utána a nyitott ajtón át, éreztem, hogy összesek.

-          Na jól van – kapta el a zuhanó estem Stefan. – Azt hiszem, le kell ülnöd.

-          Köszönöm – suttogtam, miközben letett az asztalra.

-          Komolyan Katie, mi van veled?

Elgondolkodtam, és Bonnie-ra néztem. Beugrott.

-          Ittam. Megöltem Lorent. Damon csaját. Ő boszorkány volt. Kiittam a vérét, azt hiszem ez a baj.

Alig fejeztem be a mondatot, egy kő repült be az ablakon. Ijedten kaptuk arra a fejünket, de Stefan tért magához legelőször. Egy papír volt rákötözve. Pillanatok alatt kisimította, és hangosan felolvasta az üzenetet.

Tudom, hogy bent van Katie. Segíteni akarok, engedjetek be. Nem a rossz oldalon állok.

                                                                                                                                     Tyler

-          Futás! Most! – üvöltötte Stefan, én pedig már talpon is voltam.

Lenyeltem a hányingerem, lenyeltem a félelmem, és csak arra összpontosítottam, hogy ne essek el futás közben. Eddig nem kellett rá figyelnem…

Már másodszorra estem majdnem hasra, a lábam beleakadt a kis repedésekbe. Éreztem, ahogy eluralkodik felettem a rosszullét.

-          Bonnie, rosszul vagyok – lihegtem miközben egy újabb lépést sajtoltam ki magamból, de már közel sem futva.

-          Mindjárt Katie, bírd ki!

Kinyílt előttem egy ajtó, aztán még egy, én pedig nem tudom, hogy hogyan jutottam egyre előrébb. A kép elhomályosult, sípolt a fülem, és a vakító fehérség váltogatta egymást a sötét feketeséggel.

A WC fölött görnyedve tértem magamhoz.

-          Mi van vele?

-          Nem tudom. Rosszul néz ki.

-          Mennünk kéne.

-          Katie, fel tudsz állni?

-          Hagyjátok! Gyerünk – hallottam meg azt a hangot.

Egy pillanat alatt az erős karokban találtam magam, és a szél kellemesen langyosan hűtötte felhevült testem. Édes vérillat töltötte meg a levegőt, egyszeriben jobban lettem.

Kipattantam Damon öleléséből, és gondolkodás nélkül az ajtó felé vetettem magam. Leszaladtam két kanyarban, lépcsők százait hagytam magam mögött, éreztem, hogy abban a percben gyorsabb vagyok, mint bármelyik másik vámpír.

Feltéptem az ajtót, és a mámorosan édes illatot követve futottam tovább. Egy újabb ajtót tudtam magam mögött, aztán már az utcák fényei világították meg az arcom.

-          Ott van! – üvöltötte egy férfi a mögött álló több tíz embernek.

Az arcára meredtem, és egy pillanat alatt felismertem a nyugdíjas történelemtanárom.

A testem előregörnyedt, a fogaim kihegyesedtek, és halk morgás tőrt fel a torkomból. Semmit sem irányítottam, minden ösztönből jött, nem tudtam uralni magam, eszembe sem jutott, hogy most valami rossz történik, olyan volt az egész, mint egy hétköznapi levegővétel.

Halvány vörös fátyol ereszkedett a szememre, és éreztem, hogy a férfi egy pillanatra sem ijed meg.

Jól van, szóval kemény gyerek vagy? Így csak jobban fogom élvezni.

Láttam, ahogy az ér lüktet a bőre alatt, szinte hallottam a vére zubogását az erekben, lassan összefutott a nyál a számban. Hatalmasat nyeltem, éreztem, ahogy a velem szemben álló emberek, és köztem szinte teljesen megfagyott a levegő, mindannyian a másik lépését vártuk.

-          Ne tedd! – hangzott fel Stefan hangja a hátam mögül. – Katie, gyere vissza!

-          Gyere – fogta meg a karom Damon.

Hűvös érintésétől megborzongtam, és ingerülten kaptam ki magam  a szorításából, odalett a vadászó vámpír érzés. Megtörte a varázst, és ez felhergelt.

Újabb morgás hagyta el a szám, majd a következő pillanatban a férfira vetettem magam.

Semmi ehhez foghatót, nem éreztem még soha. A szabadság, az, hogy nem engedtem, hogy Damon irányítson, az erő, az, hogy megtehettem, az érzés, ahogy a vér átáramlik az én testembe. Az az édes mámorító érzés, az íz, az életereje, minden az enyém lett, ami valaha az övé volt. Enyémek lettek az érzései, az emlékei, az élete.

Érzetem, ahogy egyre kevesebb élet van a testében, és láttam, ahogy a szája elnyílik, már semmilyen mozgásra nem volt képes.

Lassan húztam el az ajkam a nyakáról, leejtve az élettelen testet a földre.

Mosolyogva húztam végig a bal alkarom a számon, hogy letöröljem az ott csordogáló vércseppeket.

A tömeg felé fordítottam az arcom, és végignéztem rajtuk, miközben lassú mozdulatokkal felálltam, és elhátráltam.

-          Még valaki? – nevettem kacéran.

-          Pokolra vele! – ordította valaki a tömegből, mire mindenki elővillantotta a kését, tőrét, fegyverét, és egy emberként rohantak felém.

-          Hoppá – ugrott fel a szemöldököm, a következő percben pedig már Damon fogását éreztem magamon, ahogy maga után húz, és eszeveszetten rohan z erőd felé.

-          Ne oda! – kiáltotta hátulról Bonnie, mire Damon lefékezett. – Ott végünk. A könyvtárba.

Éles kanyar után, minek következtében Damon ölében landoltam, a városi könyvtár felé vettük az irányt. Percek alatt, a tömeget elkerülve jutottunk el a célállomásra.

-          Mi a fene folyik velem? – kiabáltam miközben mindhárman az ajtónál szorgoskodtak, hogy minden mozdíthatót az elé tegyenek.

-          Nem tudom, de valami nagyon nem stimmel veled – válaszolt Damon, még mindig háttal.

-          Hadd nézzem – fordította maga felé az arcom Bonnie.

-          Várj! – suttogtam, és oldalra fordulva kiadtam magamból az előbbi emberi táplálékom. Erősen markoltam a lány kezét, láttam, ahogy kiserken pár csepp vér.

A vér szaga megcsapta az orrom, rajtam pedig újra úrrá lett a hányinger.

Az imént még a vér leghalványabb jelétől is szemfogam nőtt, és megkívántam, most meg hányingerem van tőle?!

Gyengén estem oldalra, minden homályos volt, és könnyű.

-          Mi folyik itt? – leheltem erőtlenül, miközben a testem erős remegésbe kezdett.

Bonnie aggodalommal teli szemekkel nézett rám, majd Damonre, és valamit suttogott. Hallottam a halk szavakat, de nem értettem. Halk volt.

Damon szitkozódását viszont már annál tisztábban hallottam.

-          A büdös picsába. A jó büdös picsába. Hogy lehet ez? A kurva életbe…

-          Damon mi van? – emeltem rá lassan a tekintetem, hihetetlen, de még ez is nehezemre esett. Teljesen legyengültem, másodpercek alatt.

Lehajolt a fejem mellé, és lassan végigsimított az arcomon.

-          Üdv az emberi világban – erőltetett magára egy halvány, nagyon gyenge mosolyt.

-          Hogy hol? Miről beszélsz? – hunytam le a szemem.

-          Emberré váltál újra Katie. Haldokolsz…