Chapter 49

Sziasztok!


Túl sok lesz a jóból. =D
Nem, amúgy megérdemlitek,. hogy most hamar sokat, csak nehogy valaki kihagyja az előző fejezetet az új miatt, na meg a kommentekkel se fukarkodjatok! :D
A helyzet az, hogy jövő héten megint meló, megint hajnali hármas kelés, és esti hazaérés, és szombaton ballagás sok emberrel, szóval akkor megint nem biztos, hogy sokat tudok alkotni, megpróbálom most megírni őket. 
És sajnos a hónap végéig a másik oldal szünetel majd, mert az még lehetetlenebb küldetés lenne. 
Addig is most ehhez a részhez jó olvasást,  remélem tetszik majd, és a hibákért elnézést!


Csókollak titeket Édeseim! :)

"Az embert nem a fájdalom öli meg, hanem a remény, amiben csalódott..."

-          Segítség kéne Katie Lonsey?

-          Hívhatlak apának? – néztem fel rá.

-          Attól függ. Undorítónak találod az apákkal való szeretkezést?

-          Te szeretkezésnek nevezed? Undorítónak a kihasználást tartom, és egy őssel való szexet.

Elvettem róla a pillantásom, mire az ölében találtam magam. Besétált velem a szobájába, és lerakott az ágyra. Tekintetemmel végi követtem minden mozdulatát, ahogy a szekrényhez ment, kivett belőle egy fehér inget, aztán ahogyan kisétált a fürdőbe, és behozott egy enyhén megnedvesített törülközőt.

Enyhe távolságtartással fogadtam minden felém tett mozdulatát, kimért pillantással nyugtáztam, amikor tőlem kétméternyire ült le az ágy szélére. Odanyújtotta a vizes anyagot, mire én elkezdtem szétgombolni a felsőm.

Szégyenkezésre, pirulásra nem volt időm, vagy okom, hisz amiért jöttem még ennél is intimebb, és én választottam, habár több ember megpróbált megakadályozni.

Lassan a bőrömhöz emeltem a meleg nedvességet, és letöröltem a hasamról az odaszáradt vért.

-          Vedd fel! – nyújtotta át az inget. – Tudod, még nagyon fiatal vámpír vagy, és talán az egyik legkülönlegesebb, és kétségkívül az egyik legszebb.

-          Tudod, hízelgéssel nem mész semmire – bújtam bele a ruhába, majd elkezdtem begombolni.

-          Egy ős neked olyan kéne legyen, akihez hozzászólni sem mersz, nemhogy visszabeszélni. Olyan, hogyha az azt mondja, gyere az ágyába, te ugrasz. De Katie Lonsey nem ilyen. Eddig is harcolt, és ezután is fog, ám ezt az egy meccset elveszítetted.

-          Meg fogsz halni Klaus, esküszöm – dőltem előre, hogy a szemébe tudjak nézni.

-          Több százan próbálták már, és ha nem veted be magad, akkor kevesebb, mint húsz órád van hátra, úgyhogy húzz bele – vigyorgott pimaszul, és az ablak elé állt. – Hm, a kis barátaid sem bírták, elmennek néhányan. Sajnálom Katie, magad maradtál. Szegény Damon Salvatore-t nagyon elintézted, én nem tettem volna. Ő még megmenthetett volna – dörmögte kifelé bámulva, miközben egy győzelemittas mosoly tündökölt az arcán.

-          Ezt hogy érted? – álltam fel.

Fájdalmas volt a felismerés, hogy tényleg győzött, és mindig győzni is fog. Mindenki retteg tőle, soha senki nem menekülhetett meg, soha senki nem élte túl, nem tudta megölni, és kifogni sem rajta.

Még Damon se. Nem tud senki megmenteni, valamit már rég elcsesztem az életemben, és már nem tudom helyrehozni. A szívem a véremmel együtt pumpálta szét bennem a legyőzöttség érzését, mindenem átjárta a levertség, elbuktam.

Klaus lassan felém fordult, és végigmért.

-          Sehogy édes, sehogy. Már úgysem fontos.

Egyetlen pillanat alatt átszelte a köztünk lévő távolságot, és gyengéden megfogta a két vállam.

-          Ne csinálj úgy, mintha a világ legborzalmasabb dolgát készülnénk megtenni – simított végig az arcomon, aminek nyomán engedetlen forróság járta át a testem.

-          Beszéljük meg – remegett meg a hangom.

-          Azon már túl vagyunk édes – mosolygott, és lehúzta a fél vállamról az inget.

Hirtelen mozdulattal léptem hátra egy aprót, mintha villámcsapás ért volna. Tudtam, hogy nem futamodhatok meg, mert egy áldozat kivált sok más halálosat, most mégis elöntött a félelem, és a visszavonulás iránti vágy.

Klaus arcáról most sem fagyott le a mosoly, sőt biztosra vettem, hogy csak még jobban élvezte a helyzetet. Az arcomra fagyott minden érzelem, és már nem tudtam uralni azokat, a jeges félelem kiült az arcomra, és megmerevedve karoltam át magam, újra felhúzva az ingvállat.

A másodpercek gyorsan peregtek, mégis mintha egy lassított filmet néztem volna, és külső szemlélőként álltam volna végig. Úgy éreztem, vagy akartam érezni, hogy ez nem velem történik meg, és hogy egy rossz álom. Mindjárt vége, és hangosan zihálva ülök fel egy ágyban. Bárhol, csak Damon ott legyen.

Egy pillanat alatt az ágyon találtam magam, hátralökve, és Klaus lassú, kínzóan kényelmesen közeledett felém meztelen felsőtesttel, ami csak még ellentétesebbé tette a bennem tomboló érzelmeket.

Annyira, amennyire csak tudtam hátrakúsztam magam alá húzva a lábam, összekuporodtam az ágy végében, de onnan már nem volt menekvésem.

A férfi elért, és felém nyúlt.

Lehunytam a szemem, nem akartam látni, nem akartam tudni, nem akartam létezni.

Az anyag lassan siklott le a felsőtestemről, helyén a bőröm felperzselődött, és szaporábban vettem a levegőt.

Remegtem a félelemtől, kitágult orrlyukamon már nem tudtam rendesen levegőt venni, mindig túl kevés volt.

A szája erőszakosan tapasztotta az enyémre, majd mikor nem talált viszonzásra elhajolt, és kényszerített, hogy nyissam ki a szemem. Újra mély lélegzetet vettem, és s sírást visszafojtva lassan pillantottam fel az arcára.

A szeme diadalittasan csillogott, a szája szegletében egy elfojtott mosoly volt, és bennem minden összeomlott. Ha Damon meg akart volna menteni már megtette volna. Úgy reméltem, habár még magam előtt is tagadom, tagadtam, de már nem teszem. Hova jutok ezek után? Mit tettem vele? A saját érzéseimen sem tudok kiigazodni, és ugyanezt várom el tőle?! Megcsókolom, aztán ellököm magamtól, de csakis a visszautasítástól félek, ugyanúgy ahogyan ő is, én mégis mindig kinevettem miatta, és az orra alá dörgöltem.

Összefüggéstelen gondolatok cikáztak bennem, miközben a halál akart csókot lehelni a számra.

Klaus szeme az enyémbe merült, szinte belefolyt a testembe, hagytam. Már nem érdekelt. Tartotta a szemkontaktust, miközben egyik kezével megemelte a karom, és a tenyerem a mellkasára tette. Lassan húztam végig a kezem a meztelen felsőtesten, elvéve pillantásom a szeméről. Végigkövettem a kezem vonalát, ami végül megadottan hullott a lábára.

Újra a szeme örvényében kavarogtam, miközben az arca vészesen közeledett az enyém felé.

Lassabban csókolt, miközben egyik kezével a hátam mögé nyúlva elfektetett az ágyon. Végigcsókolt a szám sarkától az arccsontomig, majd lefelé haladva a nyakamat vettem birtokba. Nyitott szemmel kémleltem a plafont, és próbáltam visszafogni a feltörni készülő hányingerem. A nyaki ütőeremnél megállt egy pillanatra, és bennem megfagyott minden. Nem mozdultam, vártam, hátha ez segít. Nem teheti meg. Eszembe jutott minden, amit valaha Damontől, és Stefantól hallottam ezzel kapcsolatban, és nem akartam.

Aztán megláttam, hogy elővillannak tűhegyes fogai, és lassan közeledik újra a nyakam felé. Egy pillanat alatt ellazultam, minden erőmet latba vetettem, hogy ne tűnjek feszültnek, és ne legyek ideges, mégis felsikoltottam a fájdalomtól, amikor a fogai feltépték a bőrömet, és a vérem átszáguldott az az ő szájába.

Fájdalmasan gyönyörű érzés volt, de a megaláztatás mindennél elviselhetetlenebb volt. Azt hiszem feltámadt bennem a vámpír, mert öt másodpercig sem bírtam elviselni, hogy a véremből igyon, akárhogy erőszakoskodtam magammal szemben.

Egy lökéssel áthajítottam őt a szobán, ahol a falnak ütközve esett a földre, de a következő pillanatban már talpon is volt, és parázsló tekintettel nézett rám.

-          Végre. Valami életjelet is produkálsz – vigyorgott.

Hitetlenkedve ráztam meg a fejem.

-          Te ezt direkt csináltad? Gyűlöllek.

-          Tudom – suhant elém, és lökött vissza az ágyra.

Kétségbeesetten vergődtem, mire lefogta mindkét kezem, és az ágyhoz szögezett. Újra csókokkal borította be a testem, de nem bírtam mozdulatlanul tűnni, ki akartam innen menni, akármilyen áron.

Akárhogyan próbáltam minden ellenkezésem kudarcba fulladt, egy Ős erősebb, mint én.

Egyetlen mozdulattal tépte le rólam a nadrágomat, majd újra rajtam volt, erősen csókolva meg, mire válaszul beleharaptam a szájába.

Felmordult, de nem húzódott el.

-          Szállj le róla Klaus!

Ezt a hangot ismerem. Ezt a hangot bárhol megismerem.

-          Damon – nyögtem fulladozva, még mindig Klaus teste alatt.

Klaus újra mosolygott, és nem biztatóan. Felállt felőlem, és Damon előtt termett. Én sem tétlenkedtem sokáig, felpattantam, és védelmezőm mögé bújtam, aki hátraengedte az egyik kezét, és erősen megszorította az enyémet.

Újra jobb volt minden. Viszont nem nyerhetünk, elpusztulunk mindketten.

-          Azt hiszed, hogy van esélyed? – nézett keményen Klaus.

-          Azt – vont vállat lazán a férfi.

-          Katie, menj vissza az ágyba – mordult rám az Ős, de csak kihúztam magam és előrébb léptem.

-          Nem!

-          Meg fogsz halni. Mind meghaltok, kezdve veled Salvatore.

-          Én inkább kinéznék előbb az ablakon.

Azt hiszem életemben először láttam értetlenkedést, és meglepetést Klaus arán, de egy életre belém égett. Egy pillanatig még maradt, és tovább játszotta a szempárbaját Damonnel, majd az ablak előtt termett, és elkerekedett szemekkel nézett ki.

Percek teltek így el, ő pedig egyre idegesebb lett, míg Damon testtartása mindig egy apró mozdulattal lazább lett.

-          Mi történik? – suttogtam Damonnek, aki rám villantott egy féloldalas mosolyt, majd intett, hogy lépjek oda.

Gyors léptekkel siettem oda, és kibámultam az éjszakába.

Száz, ás száz ember árasztotta el a környéket. Amerre csak néztem emberek voltak, némelyek lámpásokkal, fáklyákkal.

Emberek?! Vérfarkasok, és vámpírok.

Mosolyogva lélegeztem fel, a felismerés pillanatában ernyedten tudtam volna összecsuklani bárhol.

Hatalmas kő esett le a szívemről a megkönnyebbüléstől, újra erősnek éreztem magam.

Megértettem Damon tervét. Hálásan futottam oda hozzá és csókoltam meg teljes szívemből.