Chapter 52

Hey Guys!


Hoztam frisset!:)  Úúúgy szeretném, ha szeretnétek, szóval várom majd a kommentárokat.:)
Nem is rizsázom.
Csókollak titeket!:)

U.i: Hibákért sorry.:)

A vég 

/The end/

Miért nem értem, amit mond? Miért nem vagyok képes felfogni? Minden szó, amit kiejt a szája, eltűnik. Mintha jönne egy halvány szellő, és magával ragadná még abban a pillanatban a láthatatlan betűket, és elvinné messzire, hogy soha ne halljam. Hogy soha ne tudjam meg, azt amit ő is csak suttogva tud kimondani. Amitől Bonnie szája megremeg, és a szeme könnybe lábad, és amitől Stefan válla előreesik, és sötét tekintetekkel néz összeesett testemre.

Lehunytam a szemem, csak egy pillanatra, de mikor újra felnéztem már nem a könyvtárban voltunk.

Minden sokkal homályosabb volt, nem éreztem szagokat, és nem éreztem perszelő szomjúságot a torkomban. Úgy éreztem magam, mint… mint egy ember.

A földön feküdtem, fejem alatt egy párnával. Felpillantottam, és Damon arcát láttam meg, ahogy aggodalmasan kémleli előre.

-          Hol vagyunk? – krákogtam, mintha egy varjú szólalt volna meg.

-          Ne beszélj, ne mozdulj, ne csinálj semmit – termett egyből előttem, és mélykék szemét egyenesen az én szemembe fúrta, minden szót belém fagyasztva egy pillanatra.

Abban a percben eszembe sem jutott megszólalni, gondolkodni, vagy akár levegőt venni. Csókolni akartam, valami mégis visszatartott. Volt valami a szemében. Félelem talán, ami zavart, nem tudtam elengedni magam, nem tudtam azt tenni, amit akartam.

Megszokva a levegőtlenséget, és hogy nekünk úgy sem kell lélegeznünk, visszatartottam a levegőt, de pár másodperc múlva furcsán rossz érzés kerített hatalmába, és fulladozva vettem gyorsan mély lélegzeteket.

-          Mi a franc? – könyököltem fel értetlenül, de egy kéz azonnal visszanyomott.

-          Mondtam, hogy ne beszélj – lökte el magát tőlem idegesen, miközben sziszegve engedte ki magából a fáradt gőzt.

-          Damon – nyögtem erőtlenül, és elterültem a földön. – Mi van itt?

-          Vigyázunk rád, és a város többi lakójára.

-          Miért vagyok gyenge?

-          Kimerített ez a pár nap.

-          Ne nézz hülyének.

-          De hát, ha az vagy.

Enyhe, erőltetett mosollyal az arcán suhant elém, és végigsimított az arcomon. Lassan végigfutottam rajta a tekintetem.

-          Én is tudom ezt?

Láttam rajta, hogy kibillent a tetetett egyensúlyából, és megfagyott benne minden elhatározás, de a másik percben ferde vigyorra húzta a száját, és zavart szemekkel nézett rám.

-          Miről beszélsz? – próbálkozott az értetlenséggel.

-          Pontosan tudod, hogy miről beszélek. A gyors futásról. Ismerlek Damon. Ismerem minden rezdülésed, tudom, mikor hazudsz, vagy, hogy éppen mikor titkolsz el valamit.

Hátrafordult, ekkor pillantottam meg Bonnie-t, aki minket nézett, Damon pedig őt. A boszorkány bólintott, mire Damon újra rám nézett azokkal a folyékony tengerkék szemekkel, amik mintha el akartak volna nyelni. Ellágyult az arca, és most először láttam rajta gyengeséget. Érzelmet, olyat, amit soha, senkinek nem mutatott.

-          Nem vagy már vámpír – suttogta szinte hallhatatlanul.

-          Mióta? – sóhajtottam.

-          Pár órája. Loren vérében lehetett valami.

-          Igen – bólintottam – gondoltam.

Néztem az arcát, és az semmit sem változott. Az aggodalom ugyanúgy ott ült továbbra is a szemében.

-          Mi van Damon?

Megrázta a fejét, és egy fájdalmas mosoly ült ki az arcára. Fájdalmas, de igaz mosoly.

-          Mondtam, hogy ismerlek – motyogtam, és a keze után kutattam. Amint megtaláltam megszorítottam, és vártam.

Percek teltek el szótlanságban, és a szobában ketten lélegeztünk.

-          Gyógymódot kell találnunk – mondta megkeményedett hangon, majd felállt, lerázva magáról a kezem.

-          Mire? – próbáltam meg felülni, de esélytelenül hulltam vissza.

Az utolsó szónál kivágódott az ajtó, és Elena futott be rajta.

-          Hát itt vagytok?! – sóhajtott fel megkönnyebbülten.

-          Te mit keresel itt? – állt közém és Elena közé Damon kiegyenesedett háttal.

-          Stefan küldött.

-          Ő hol van? suttogtam erőtlenül.

-          Fogd be Katie – mordult hátra Damon, majd úgy helyezkedett, hogy elrejtsen Elena kutakodó pillantása elől.

Nem volt se erőm, se kedvem vitatkozni, így csak némán hallgattam őket, és reméltem.

-          Mi történt vele? – kérdezte Elena. – Orvos kellene neki. Rosszul néz ki. Vigyük el a kórházba.

-          Nem.

-          Miért nem? Damon bolond vagy?

-          Meg fog halni.

-          Igen, de ezen egy orvos sem segíthet. Hol van Stefan?

-          Klausnál.
-      Hol van Klaus?

-          Ott – emeltem fel a kezem, és az ablak felé mutattam.

Nevetett, és közben láttam, ahogy az eső lassan végigpereg az arcán. Miért nem hittem el, hogy győzni fog?

Bonnie arcát láttam meg magam felett. Göndör haja szép keretbe foglalta az arcát, gyönyörű volt.

Lassan hajolt le hozzám, leült a fejem mellé, felemelte azt, és az ölébe tette.

-          Igyál, jó? – mosolygott, és elővett egy üveget.

Óvatosan emelte a számhoz, mintha minden pillanatban valami hirtelen történő dologtól félne.

Lenyeltem két kortyot, aztán egyetlen rántással, és öklendezéssel visszahoztam azt.

Égett a nyelőcsövem, és teljesen kiszáradt a szám. Lehunytam a szemem, és remegve vettem levegőt.

-          Damon! Meg fog halni! – kiáltott fel Bonnie.

Valami nem stimmelt bennem. A testem teljesen kikészült, és tudtam, ha most állnék, semmi perc alatt elájulnék.

-          Nem, nem, nem. Nem Katie, nem! – hallottam Damon tompa hangját, de nem figyeltem rá.

A saját légzésemre koncentráltam, az volt az egyetlen, ami biztos volt. Azt éreztem, amíg arra figyelek, itt maradok, és nem nyel el a sötétség.

Egyik pillanatról a másikra könnyebb lett a levegővétel, és megéreztem a mellkasomon a hűvös levegő érintését.

-          Ez nem lesz elég sokáig. Semmi nem marad meg benne.

-          Akkor még ezt is – mondta, majd megéreztem a számnál a meleg nedvességet.

Hányinger környékezett meg a szagtól enyhén oldalra fordítottam a fejem, de semmit nem értem vele.

-          Ne most! Kérlek. Éld túl. Kérlek- súgta a fülembe.

Azt mondta, kérlek? Tényleg azt mondta? Túl kell élnem.

-          A húgodért.

Clare. Clare számít rám.

-          Megöljük Klaust – suttogta cinkosan.

Megbosszulom anyát. Megbosszulom apát.

-          Megkeressük Katherine-t.

Megölöm Katet.

-          Együtt Katie, együtt...

Együtt.

Lenyeltem egy kortyot, és összeszorított szemekkel vártam a hányingert.

Nem jött, és úgy éreztem már fel tudom emelni a kezem. Csurgott a következő korty, én pedig igyekezve nyeltem le a következőt, a következőt, és a következőt.

Megkönnyebbülten vette el a Damon a csuklóját a számtól, és amikor felnéztem rá, mintha még egy mosolyt is láttam volna a szája szegletében.

Fellélegeztem, és újra lecsuktam a szemem, úgy éreztem álmos vagyok. Kellemes könnyebbség vette át a fájdalom helyét.

Aztán minden gyorsan történt. Éles fájdalom nyilallt bele a mellkasomba, a hasamba, a testem összerándult, és egész lényemben remegni kezdtem, a testem ide-oda rángatózott, irányítatlanul.

Mintha nem is az én testem lett volna. Mélyen belül összehúzódtam, és mint egy kisgyerek összegömbölyödtem egy sarokban, és figyeltem. Nem tudtam mozogni, nem tudtam beszélni, segítségért kiáltani, vagy bármi mást, nem irányítottam semmit.

Kipattant a szemem, és egy hatalmas fájdalmas sikoly szakadt fel a torkomból.

Egyetlen perc volt, amit az uralmam alá tudtam vonni, és megfigyeltem a körülöttem zajló eseményeket.

Damon felettem görnyedt idegesen tépte le rólam a ruhákat, Bonnie idegen szavakat mormolva lehunyt szemekkel dülöngélt előre – hátra.

Az ajtó felé pillantottam, ahol még mindig ott állt Elena, látszólag aggódva, tördelő kezekkel, de a szeme diadalittasan csillogott. Mögötte lassan kinyílt az ajtó, és Stefan lépett be, siető mozdulatokkal. Első pillantása Elenára vándorolt, és egyből meleg mosoly áradt szét az arcán, majd rám nézett, és hatalmasat ordított, beleremegett az egész szoba.

Hozzánk futott, és remegő kezét a nyaki ütőeremre helyezte. A testem ide-oda dobálta magát, erősen kellett tartania, hogy ne okozzak senkiben kárt.

-          Klaus azt mondta, hogyha vámpír vért kap, meghal. Abban a percben. Ugye nem adtatok neki?