Chapter 56

Sziasztok!


Újra itt. Tegnap a másik blogon, ma pedig itt. :D
Na meghoztam ezt a kis hamis bogarat,remélem jó lett, bár nem vagyok ma a legjobb formámban.
A hírem pedig, hogy nagyon úgy néz ki, augusztus végén elutazom Angliába egy évre.
Csak néha nézek haza, de pénteken megvettem magamnak a notebookomat, szóval lesz net, meg minden.
Azt nem tudom, hogy folytassam ott is majd a történetet?!
Nagyon szeretném, és remélem lesz majd időm, meg energiám, és legfőképp azt remélem, hogy meg lesztek nekem akkor, ott kint is, és majd számíthatok rátok! :)


Na, nem is húzom tovább, Kellemes olvasást, hibákért elnézést! :)


Csók nektek!

Something wrong

/Valami nem stimmel/

A remény az, ami megöli az embereket. A legveszélyesebb, és legfájdalmasabb halált hozó gyilkos. Észre sem veszed, hogy egyik pillanatról a másikra eltűnt az életedből, már régen vége, és te még küzdesz. Ilyenkor még nyerhetsz. De ha tisztán látod az életet, a helyzetet, akkor feladod.

Féltem, hogy teljesen összetörnek, ha nem jön össze, és én itt ragadok két lét között vagy, ahogy az életem ismerem, valami még durvább történik.

Pedig láttam, és még az én szívemben is felcsillant a remény sugara. Mindenki felpezsgett, és csillogó tekintettel szaladtak a lakásban, utasításokat kiabálva.

Hátradőlve ültem a kanapén, és aggodalmas arccal néztem élettelen testem.

-          Elő kell keríteni őt!

-          Elküldtem. Egy idióta vagyok. A kezemben volt, és elküldtem – járkált fel – alá Damon.

-          Még a közelben kell lennie. Menjetek! Hányan vagytok?

-          Több mint két ezren, de annyifelé lehet, hogy még így sem biztos, hogy időben megtaláljuk – magyarázta egy vérfarkas, aki mint később kiderült a Nickholas nevet viselte.

-          Óvatosan csináljátok! Ha kijön a karó, feltámad! – üvöltött oldalra Damon.

Hat ember próbálta felemelni Klaus élettelen testét, hogy levigyék egy biztonságos helyre. Feltámadhat?! Az ilyen feltételes módú mondatoknak sosincs pozitív kimenetelű következményeik.

-          Meg van. Délre, a 100as út mellett halad az erőben. Elég gyorsan halad, de le van gyengülve – futott be az ajtón Jeremy.

-          Honnan tudod? – emelte fel a fejét Matt.

-          Bonnie – mondta halkan Elena, és már fordult is Stefan felé. -  Muszáj megtalálnotok, és visszahoznotok. Én maradok, ti mentek.  Mindenki.

-          És ha támadás ér valakit?

-          Bonnie marad. Mobilon tartjuk a kapcsolatot, nincs vesztegetni való időnk. Indulj!

Egy utolsó csókkal búcsúztak el egymástól, és már kint is voltak. Damon maradt csak a lakásban rajtunk kívül.

-          Vigyázz rá! – nézte a testem.

-          Meg lesz – mosolygott Elena, és becsukta a távozó Damon után az ajtót.

Órák teltek el csendben. Aztán Elena meggondolta magát, és emberi kicsinységekről kezdtek beszélni Bonnieval. Hogy megint lemaradnak mindenről, ahová hívták őket, hogy rengeteg díjkiosztó a napokban van, és hogy az új pláza a héten nyílik meg L.A-ben. Meg a pasik. Ők az állandó téma, és bár nekem ismeretlen és furcsa a gondolat, hogy Elenához nem Stefan tartozik, mégis viccesebbnél viccesebb történetek láttak fényt.

Kacagva dőltem hanyatt a történetek végén, mikor Elena felugrott, és izgatottan kotorászni kezdett a szekrényekben.

-          Mit keresel?

-          Táblát.

Milyen táblát? Néztem értetlenül, de a jelek szerint Bonnienak hamarabb leesett.

-          Azt a táblát? Nem hiszem, hogy jó ötlet.

-          Egy próbát megér, nem?

Megértettem miről beszélnek, amikor letette szinte pontosan előttem a Quija táblát. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy működni fog, hisz semmi sem ment, amit akartam. De bólintottam, hisz veszteni így sem veszítünk semmit.

-          Gyerünk – dőltem előre.

Körbeülték a táblát, és egymás kezét megfogva nézték azt.

-          Mit kérdezzünk? Hogy kell csinálni?

-          Nem tudom. Kérdezzünk valami egyszerűt. Igen, nemes kérdést.

-          Oké. Katie, téged kérdezlek, itt vagy?

Egyből rátettem az ujjam a kis nyílra, és az igen felé repítettem. Sikerült, és én alig bírtam magammal a gyönyörtől. Felsikoltottam, és a kezembe vettem a nyilat.

Nem vagyok szellem, itt vagyok. Úristen, annyi mindent próbáltam. Nincs bajom, jól vagyok, csak furcsa. Köszönöm, hogy küzdötök. Ja, és Elena. Ha Katherine nem lesz meg, eszedbe se jusson magadat feláldozni.

A betűkön az ujjam ide-oda cikázott, alig bírtam én is nézni, nem hogy ők írni. Leesett állal figyelték a nyíl mozgását, én pedig nevetve cikáztam vele ide-oda.

-          Ez hihetetlen, és teljes mértékben Katie – mosolygott Elena. – Tudod – nézett élettelen testemre, és ebből tudtam, hogy nekem beszél-, azt hiszem Damon kedvel téged. Meg ne merészelj halni, mert abban a percben öldöklés lesz világszerte, és az a te hibád lesz.

Köszi, most megnyugtattál tényleg. Eddig sem fostam, kicsit sem…

-          Csak szóltam, hogy tudd.

Mindhárman felnevettünk, bár az én betűkből kirakott ha-hám, igen karcsú volt.

Mintha időzítettek volna, kinyílt az ajtó, és verítékben, és vérben úszva megjelent Damon.

-          Ti ilyen jól szórakoztok, míg más haldoklik? – vetette oda flegmán, majd töltött magának inni.

-          Félre érted. Hol van Kath?

Damon nem válaszolt, nekem pedig görcsbe ugrott a gyomrom. Elfordult tőlünk, és megindult a fürdő felé, de ahogy elfordította a fejét, láttam, ahogy rám pillant.

Megijedtem, de nem vesztettem el a fejem. Damon nem ilyen, ha valami nem sikerül. Valamit talált, ha Katherine-t nem is.

Az ajtó felé néztem, és belépett Stefan, mellette Jeremy, köztük pedig ő.

Felugrottam, és sírva vetettem magam Stefan nyakába. Kath félájult állapotban volt köztük, szinte nem is tudott magáról, nem is merem elképzelni, hogy min kellett átmenniük az utolsó néhány órában.

-          Meg vagy – emelte fel a fejét Bonnie.

-          Nincs sok időnk csináljuk. Ha még egyáltalán van esélyünk – dobta a földre a Petrova lányt Stefan.

-          Van, beszéltünk Katie-vel. Itt van, tényleg.

-          Akkor rajta Bonnie.

Miért nem volt megkönnyebbülés a hangjában? Á, valami nem jó.

De már elkezdték. Felemelték a testem, és Katherine mellé fektették, aki már lábadozott, és rémülten pillantott ránk.

-          Mit csináltok? Hagyjatok! Mi a francot csinálsz Stefan? – üvöltözött, és vergődött a vasmarkok között.

De Bonnie, már elkezdte kántálni a számunkra érthetetlen szavakat.

-          Hagyjatok! Stefan engedj már el! Valaki! Megoldjuk! Van más megoldás.

-          Nincs Katerina, nincs.

-          De ha engem öltök meg, következményei lesznek. Nem éli túl. Engedjetek már, az istenit!

-          Milyen következmények? – hökkent meg Elena.

Láttam, hogy meginog, megijedtem. Mi van, ha mindenki meginog a szavaitól, engem féltve?

-          Nincsenek következmények, csakis a tieid. Az összes bűnödért megfizetsz Katerina.

Nem volt több szó, csak ijedt sikoltás, és a kés pengéjének halk suhanása a lágy bőrön.

Remegett a testem, és nem tudtam, hogy az izgatottságtól, vagy a félelemtől. Ijedt, kitágult szemekkel néztem, ahogy a véres csuklót a számba teszik.

A folyadék lassan folyt végig a torkomon, és én fizikailag éreztem. Késztetést éreztem, hogy nyeljek, és érezni kezdtem a testem. Mintha egy kötelék alakult volna ki a szellemi létem, és a testem között.

Húzott, és éreztem azt, amit ő. Lassan átjárta a testem a hő, éreztem, hogy megdobban a szívem. Újra beindult a vérkeringésem.

Egyre több vér folyt, és a testem nyelni kezdett. Több szem is engem figyelt, minden mozdulatomat, minden lélegzetemet.

Lassan megindultam a testem felé, és kezdtem eltűnni. Kezdtem átszivárogni a testembe. Éreztem a kezem, a lábam, az fejem, mosolyra akartam húzni a szám, és láttam, hogy sikerült. Ez volt az utolsó, amit szellemként láttam.

A hangok eltűntek, abba maradtak. Nem volt több sikoly, nem volt több suttogás, több fájdalom, vagy félelem.

Levegőért kapkodva ültem fel. Mintha fuldoklottam volna, annyi levegőm sem volt.

Ránéztem a többiekre, akik meglepett arccal méregettek.

Mondtam, hogy nem fog sikerülni – szólalt meg bennem egy hang, mire összerezzentem.

Ez nem én voltam. Ez nem az én hangom. Nem vagyunk ketten. Mi történik?

Szívás – kacagott fel.

Akaratom ellenére felálltam, egyetlen szó nélkül megindultam Damon után a fürdőbe.

Kinyitottam az ajtót, és a párafelhőn átvágva megtaláltam az éppen a zuhany alól kilépő Damont.

Elé mentem, a falnak löktem, és két kezem a mellkasára tettem.

Mélyen a szemébe néztem, és láttam, hogy mennyire meglepi az akcióm, a következő pillanatban viszont már a vágy égett a tekintetében.

-          Sikerült – suttogta, és lassan beletúrt a hajamba.

-          Üdv újra Damon Salvatore. Mondtam, hogy még találkozunk, és hogy a játéknak nincs vége, nem igaz? – vigyorogtam bájosan.

-          Katherine?! – torzult el az arca a fájdalmas, és sokkoló felismeréstől.