Chapter 57

Sziasztok Olvasóim! :)


Késtem, sajnálom!
Buli volt szombaton, én csináltam itthon, amolyan elő névnapi, és elő búcsúbuli volt, azt szereztem, és jáááááj, nagyon ott volt. :D
Szóval nem volt időm befejezni a fejezetet, de most kész! :) Remélem sikerült is olyanra, amilyet megérdemeltek.Hibákért most is elnézést! :)

Csókollak titeket, és szép estét!

The revenge 

/A bosszú /

Talán ilyenkor nézik hülyének az embert, bár az én esetem lényegesen eltér a megszokottól. Eszméletlen mennyit vitatkozom saját magammal, és Katherine-nel, aki folyamatosan veszi át a hatalmat a testem felett, elnyomva engem.

Fizikai fájdalmat érzek minden pillanatban, miközben a vezetésért harcolok.

De Kat már az elején tudta, hogyan kell irányítani, és én gyenge voltam. Előre vitt a lábam, egyenesen Damon felé.

El sem hittem mennyi erőm van, mennyi ereje van Katherine-nek, amíg a falnak nem vágta Damont.

-          Akarlak Salvatore! Most – hallottam meg a saját vágytól izzó hangom.

A kezem önkéntelenül siklott végig csupasz felsőtestén, meg sem állva, a szemem pedig végig a férfi reakcióit leste. Tudtam, hogy élvezi. Tudtam, hogy fél.

Egy testben az a két lány, akiket megkívánt, és egyet szeretett is.

Egy testben két lélek, és most semmi nem szab határt.

Ahogy a kezem egyre lejjebb vándorolt, érintve a férfiasságát, nem volt kétségem a következtetéseim helyes levonása felől.

Magamba süppedve bújtam el, engedtem minden irányítást a bennem lakozó másik nőnek, csak legyen vége. Csak aludhassak.

Damon bedőlt. Lassan felemelte a kezét, és végighúzta mindkét karomon, miközben a nyakamhoz hajolt, és apró csókokat lehelve rá kényeztette a testem.

Beleborzongtam a csókokba, és azt kívántam bár igaz lenne.

A következő pillanatban megfogta mindkét csuklóm, megfordított, és helyet cserélt velem, szorosan nyomta a hátamat a falnak, lefogva mindenem, hogy mozdulni se bírjak, nem mintha bármi erőm lett volna, vagy akaratom, hogy mozgásra kényszerítsem a testem, a cellám.

Éreztem, ahogy a Petrova lány is meglepődik, de élvezte. Már hogy ne élvezte volna?!

A hányinger kerülgetett.

Damon lassan hajolt közelebb az arcomhoz, én pedig, bár minden erőmmel azon voltam, hogy elmozdítsam oldalra a fejem, tűrtem. Képtelen voltam ellenkezni. Képtelen voltam akarni.

Két lefogott kezemet a fejemmel egy magasságba hozta, a fülemhez hajolt, és lágyan belesuttogott.

-          Katie!

Az én vagyok. Nem? Valami felpattant bennem.

-          Katie, tudom, hogy bent vagy. Tudom, hogy jól vagy. Higgy magadban, elég erős vagy ahhoz, hogy urald a tested. Nem fogom megadni magam neki, te se tedd!

Sóhajtottam, és mélyről jövő halk zokogás tőrt fel belőlem. A felszínen nem látszott, Damon nem látta. Nem tudtam nem feladni.

-          Damon bent vagy? Katie ott van? – hallottam meg Elena hangját az ajtón keresztül.

-          Igen – kiáltott ki a férfi, le sem véve rólam a szemét.

-          Félek – suttogtam magamban, de meghallottam a hangom.

-          Tudom. De képes vagy rá!

-          Nem képes rá! Nem tudod megcsinálni, Katie! Enyém a tested, elnyomom a lelked, és neked most is csak a zokogásra futja. Szánalmas vagy. Tudod, mi lesz a vége? Elnyomlak annyira, hogy már ne is te legyél. Semmi hatalmad nem lesz, annyi sem, mint most.

-          Fogd be Katherine!

Rémülten hallgattam a hangokat, de legalább biztonságban voltam. Aztán már ez is eltűnt, és Kat hangja töltötte el a bensőm.

"Damon az enyém lesz. És itt előtted fogom térdre kényszeríteni, hisz sosem tudott nekem ellenállni. A tested is vonzó neki, nézd csak meg, hogyan lesz semmivé a szerelmed iránta."

"Én nem vagyok belé szerelmes."

"Tagadod? A nyilvánvalót? Mégiscsak ostobább vagy, mint amit hittem."

"Hagyd őt békén! Hagyj mindenkit békén! Elégedj meg az én szenvedésemmel!"

Gonosz kacagása megborzongatott.

-          Takarodj a testemből! – üvöltöttem a saját hangomon.

Hallottam a kimondott szavaimat, én mondtam ki őket. Kihúztam magam, és leráztam magamról Damon kezét.

-          Engedj! – suttogtam.

-          Hülyeséget fogsz csinálni.

-          Pontosan.

Másodpercekig csak némán néztük egymást, belül pedig éreztem, hogy megremegek Kat erős kitöréseitől.

-          Damon, nyisd ki! Katie-ben vámpír van. Egy gonosz vámpír, akinek szüksége van vérre, vigyázz vele. Ráadásul a kiválasztott testében van, nem jó párosítás. Baj lesz, nagyon nagy baj! Vigyázz vele!

-          Igaza van Damon. Én sze… mennem kell! – mondtam miközben az ablak felé rohantam, és kivetettem magam rajta.

/ Elena /

-          Ajaj… - néztem a törött ablakra. – Ötletek?

-          Én utána megyek – sétált el mellettem Tyler.

-          Mi van? Miért?

-          Jó ötlet – lépett be Stefan is. – Valakinek vigyáznia kell rá, és erre most a legalkalmasabb egy vérfarkas. Lehet, hogy hazamegy.

-          Úgy leszek a nyomában, hogy nem fogja látni, és mindenről tájékoztatlak titeket.

Én még mindig nem értettem egyet ezzel a tervvel, de láthatóan másoknak nem volt ennyire ellenükre, mert nem volt ellenkezés, megvétózás. Tyler ugyanúgy pillanatok alatt tűnt el a szemem elől, mint Katie.

-          És mi? Mi mit csinálunk? - néztem a többiekre.

Képtelenek voltunk normális ötlettel előállni, és Katie eltűnése sem tett jót az idegeinknek.

Nem tudtuk mi van vele, ötletünk sem volt Katherine mit tud tenni vele, de legalább Tyler vigyázott rá.

Mindannyian még mindig az idegen ház nappalijában ültünk, de nem jött telefon Tytól, nem tudtuk mit tegyünk. Több, mint hét órája csak néztünk némán magunk elé, bóbiskolva feküdtem Stefan ölében, amikor megszólalt a mobilja a fejem alatt.

-          Igen? Jó. Biztos? Igen, akkor tudom. Csináljuk.

Nem értettem semmit, de Caroline arca nyitott könyv volt számomra. Nem volt új fejlemény, de döntésre jutottunk.

Amint Stefan letette a telefont elénk, állt és ránk pillantott.

-          Haza megyünk.

-          Mi? Otthon van?

-          Nem, nincs. És előtte…

-          Miért megyünk haza, ha nincs otthon? Hol van?

-          Jól van?

Már én is megzavarodtam a kérdések tömegétől, mégis megértettem, hogy zúdítják. Felálltam, és elcsendesítettem őket, hogy Stefan folytathassa.

-          Az utazás előtt van még valami, amit meg kell tennünk – folytatta, és mélyen belenézett mindenki szemébe egy pár másodpercre a nyomatékosítás végett, és éreztem, hogy elérte  a célját.

Immár az egész szoba csendben ült, nem volt feszengés, suttogás, csak kíváncsiságtól, és félelemtől visszafogott lélegzetvétel.

-          Fel kell támasztanunk Klaust.

-          Ne már! Még csak egy napja sincs, hogy megöltem!

Ez Damonre vall. Nem adta fel, harcol.

Megkönnyebbülve dőltem hátra, pedig még csak most következett a java.

/ Katie /

Nem tudtam, hogy mit akarok. Hogy hol vagyok, hogy hova megyek. Katherine rájött, hogy hogyan tudja eltitkolni a gondolatait, így csak vitt előre a lábam, beszélt helyettem a szám, és öltem meg embert puszta kézzel, akaratomtól függetlenül.

Teljesen a hatalma alatt voltam.

Néha hozzám szólt, ócsárolt, tudtam, hogy valamire készül.

Sejtettem, hogy majd ki akar törni, hogy valamilyen úton el akarja hagyni a testem, de szerintem ő sem tudja, hogy hogyan csak azt, hogy honnan tudhatja meg.

Néhányszor erőt merítettem Damon szavaiból, és át tudtam venni a vezetést néhány testrészem felett, de mindez csupán percekig tartott. Kat erős volt, vámpír, és több száz éves tapasztalattal rendelkezett.

Napok teltek el futással, táplálkozással, ami egyet jelent az emberöléssel, és számomra ismeretlen vámpírok felkeresésével.

Hallottam a szavaikat, de nem értettem.

Néztem őket, de nem láttam.

Nem tudom, hogyan csinálja ezt ez a Pierce, de egyre jobban gyengülök, félek, hogy vége.

Éjjel keltünk útnak miden nap, és hajnalig futottunk át az államokon, egyiket elhagyva a másik után. Nap közben jól voltam, egyedül voltunk, de délutánonként, mintha egy árny bukkant volna fel, és szegődött volna a nyomunkba. Nem láttam, csak éreztem, de napról napra közelebbről. Megnyugtatott a jelenléte, meg féltem is az ismeretlensége miatt. Kat nem vett észre semmit, teljesen lekötötte a terve kivitelezése, így nyugodtan hallgattam abban a hitben, hogy nem rossz ember.

Egy hét után elértünk egy sötét faházhoz. Semmi nem volt körülötte, olyan volt, mint egy rég elhagyott kis családi ház, egy kis horror film jelleggel megspékelve. Burjánzó növényzett, korhadozó fák, omló vakolat, kidőlt korlát.  

"Itt is vagyunk Katie. Itt fogsz te meghalni, én pedig visszatérni a testembe."

"Miről beszélsz?"

Nem válaszolt csak felnevetett, de mögötte megmozdult a bokor. Kat nem riadt meg,hanem nyugodtan kihúzta magát, és cinkos hanglejtéssel szólalt meg.

-          Szervusz Tyler. Örülök, hogy megjöttél.

Ty? – kaptam fel magam.

-          Minden összejött. És oly egyszerű volt. Már csak egy bosszú, és mehet is a játék – fordult meg lassan.

-          Bosszú? – nézett rám Tyler.

-          Az – mosolyogtam, mosolygott Kat.

Lassan mozogtunk Tyler felé. Minden erőmet latba vetve, próbáltam megfékezni a további lépéseket, de minduntalan a már jól ismert sötétségbe lökött vissza.

Felsikoltottam, mikor Kat torkon ragadta Tylert, és a falnak nyomta.

"Ne csináld! Ne bántsd! Csak ölj meg engem, őt hagyd!"

"Ó, nem bántom. Csak figyelj!"

Gyors mozdulattal a férfi szájára vetette magát, hosszú csókban forrtak össze.

Kapkodtam a fejem Katherine gyors változásain, és Tyler magával vívó, gyötrődő arckifejézésén.

De az én voltam, és nem Kat.

Lehunytam a szemem, nem is akartam érezni Tyler csókjait, nem akartam érezni az érintéseit, nem akartam hallani a sóhajait.

Kinyílt a régi ház ajtaja, és egy fiatal, csinos lány lépett ki rajta, fényképezőgéppel, és kamerával a kezében.

Mi folyik itt?

Tyler ruhái gyorsan tűntek el róla, miközben ő egyetlen percre sem vált el a szájtól.

Katherine szájától.

A számtól.

Felsikoltottam mikor megéreztem a belém hatoló férfiasságot, de csak én hallottam. Az nem én voltam.

Kat arcán gyönyörű, mámoros mosoly ült, aki élvezettel vonaglott az immár meztelen Tyler alatt.