Chapter 60

Sziasztok Tündérek!


Úúúristen, elértük a hatvanadik fejezetet?! o.O
El sem hiszem. :D
Komolyan mikor elkezdtem... hát én, nem tudom... :D Semmit sem reméltem. Hetek múltán mikor megjött az első komment...:D
A régi szép idők.
És nektek köszönhetem, hogy megszületett ő is, mint Hatvanadik, szóval kíváncsian várom a véleményeket! :)


Csók néktek, és szép napot!

Know the other person

/Ismerni a másikat/

Borzalmas álmok gyötörtek, amik túlságosan is valósnak hatottak. Percekig abban a hitben voltam, hogy fent vagyok, és hogy valóban megélem azokat a borzalmakat.

Aztán félálomban egy meleg tenyér simult az arcomra, és pedig reflexből odakaptam, és megszorítottam. Az adott bizonyosságot arról, hogy az előbbiek csak az esztelen tudatom alattomos húzásai, gondolatai voltak, a kialvatlanságtól, stressztől, és feszültségtől. Tudtam, hogy csak álmodtam, féltem visszaaludni, de képtelen voltam fent maradni. Nem engedtem el a kezet, és azt fogva hagytam, hogy magába szippantson az örvény.

Kifeszítve feküdtem egy fadarabon, talán ágy volt, és körülöttem férfiak nevettek, és kiszolgáltatott testem néztük, csillogó szemekkel. Rettegtem, mégis tartottam magam, és álltam a pillantásokat.

Aztán belépett egy nő, gyönyörű arccal, hosszú göndör hajzuhataggal, és minden józanságomat elveszítve remegett meg a testem a félelemtől.

Megpofozott, aztán sorsomra hagyott, hagyta, hogy a férfiak azt tegyenek velem amit akarnak.

Amit akarnak, és nem csak kínoztak.

Sikolyaim elnyelték a falak, ők voltak az egyetlen tanúi a fájdalmamnak, meg aláztatásomnak.

Annak, hogy megfogadtam, nem halok meg addig, míg meg nem bűnhődnek egytől egyig mindannyian.

Hirtelen riadtam fel, felpattant szemekkel néztem körbe, aztán visszahanyatlottam, és felsóhajtottam.

Csak álom volt.

-          Jól vagy? – ült le az ágyam mellé az álombeli lány.

Gyors mozdulattal felugrottam, és a falhoz futottam. Remegő testtel néztem körbe kijárat után kutatva.

Úgy éreztem képes arra, amire tegnap Damon. Ha olyan gyors, semmi esélyem, főleg hogy az ajtó, éppen a háta mögött volt.

-          Mi a baj? – nézett rám aggódó tekintettel.

-          Veled álmodtam. Megkínoztál. Férfiak közé vetettél, akik szintén. Te megvertél.

-          Álmodtad? – mosolygott bágyadtan. – Nem én voltam az Katie, de ez egy hosszú történet. Ha ettél, belekezdek – pacskolta meg maga mellett az ágyat.

Akaratlanul is az ajtó felé rebbent a tekintetem, aztán kiengedtem a benntartott levegőt. Betegesen félek.

Lassan visszaaraszoltam az ágyhoz, és betakaróztam.

-          Elena Gilbert – nyújtotta felém mosolyogva a kezét.

-          Katie. Katie Lonsey.

-          Tudom – kacagott fel, és valahogy megnyugtatott a nevetése. – Na lejössz enni, vagy itt akarsz?

-          Hol vagyok?

-          Mystic Fallsban.

-          Nem hallottam még róla.

-          Kis város – vont vállat.

-          Ki ez a Damon?

-          Bántott – ráncolta össze a szemöldökét, és láttam, hogy ökölbe szorul a keze.

-          Nem, nem, dehogy – ráztam meg a fejem, aztán hirtelen eszembe jutottak a képek. – Fényképek?

-          Te láttad őket?

-          Különben honnan tudnám? Igen, mikor először magamhoz tértem.

-          Az érdekel ki volt rajta?

-          Igen, és hogy én hogyan kerültem oda. Én nem ismerem, és nem vagyok olyan lány. Komolyan.

-          Tudom – nevetett fel. – A férfi Tyler volt, ő is lent van. És, nos az is bele tartozik a történetbe, hogy hogyan kerültél oda. Reggeli? – nyújtotta a kezét miközben ő már fel is állt.

-          Adsz ruhát? – pislogtam rá.

Percek alatt magamra kaptam a frissen szerzett ruhákat, majd Elena mögött maradva lesétáltunk az emeletről egy hatalmas hallba. Ment a TV, de senki nem nézte, mindenki csak szótlanul állt, és bámult maga elé.

Egy férfi volt, aki semmi perc alatt felkapta a fejét Elena érkeztére, és egyből elé suhant.

Belém fagyott a levegő, és hátrahőköltem.

Ő is?

-          Reggelizni jöttünk – mondta Elena a férfinak, aki aztán egyből a háta mögé lesett megpillantva engem.

Széles vigyor ült ki az arcára, és óvatosan meghajolt. Kezébe vette az enyémet, és apró csókot lehelt rá.

-          Stefan Salvatore.

Meglepődöttségemben még félni sem tudtam, egyszerűen csak elmotyogtam egy Katie-t, és lesütöttem a szemem.

Valaki felhorkant előttem, én pedig egyből kikukucskáltam, és ha tippelnem kell, sem vesztettem volna.

Damon lassan indult meg felénk, majd Elena előtt pár lépésnyire megállt, és rám emelte azokat a kék szemeket, amik az első pillanatban elvarázsoltak.

Percekig álltunk így, míg a Gilbert lány megunta, és kihúzta magát.

-          Igen, Damon?

-          Semmi – vigyorgott, és arrébb állt.

-          Gyerekes vagy – fortyogott a lány, és ellépdelt mellette egy új szoba irányába.

Ahogy elmentem Damon mellett, belekapott a karomba, a fülemhez hajolt, és halkan belesuttogott.

-          Később meglátogatlak – száját suhantamban még végighúzta az arcomon, helyén pedig felperzselődött a bőröm.

Hatalmas reggelivel vártak, nekem viszont még mindig csak ugrált a nyomrom, és Damon szavain rágódtam, hogy vajon most félnem kell, és el sem hagyva Elena társaságát totyogjak utána, vagy bízzak a férfiban, és nyugodtan mászkálhassak itt, amíg haza nem visznek.

Stefan aranyos volt, mindenben a rendelkezésemre állt, úgy éreztem, talán ő is kiállna a másik ellen.

A másik… Hisz akkor ők testvérek.

-          Damon az idősebb – mondta egy pohárból szürcsölve valamit, mintha olvasna a gondolataimban.

Felpillantottam rá, és lenyeltem  a számban lévő falatot. Eltoltam magam elöl a tányért, és összekulcsolt kezekkel, kemény tekintettel meredtem rá.

-          Mi vagy te?

-          Ezt hogy érted? – vonta fel a szemöldökét Stefan.

-          Te is úgy játszod az eszed, mint a bátyád? Ez most családi? Hány apától vagytok ilyen hülyék?

-          Vegyél vissza – lépett be a konyhába Damon.

-          Akkor válaszokat akarok. Kezdhetnétek, mondjuk ennek a kérdésnek a megválaszolásával, aztán azzal, hogy mikor visztek haza.

-          Vámpír. Vámpírok vagyunk – sóhajtott Damon, és belekortyolt Stefan poharába, hogy aztán lerogyhasson a velem szemben lévő székre.

Felnevettem, erőltetett hisztérikus nevetéssel, aztán újra az arcukat néztem.

-          Oké, most komolyan. Azt hittem tudunk normálisan beszélni, de akár a rendőrséget is hívhatom. Szóval? Hagyjuk egymás röhögtetését, oké? Ilyet én is tudok mondani.

-          Miért, milyen válaszra számítottál?

-          Nem tudom. Érthetőre. Elfogadhatóra.

-          Radioaktív pókok? Génmanipuláció? – sorolta unott fejjel Damon, egy naranccsal babrálva.

-          Elfogadhatóra? A szuper-sebességre? – lépett be egy szőke, szép arcú lány. – Ja, Caroline – mosolyodott el, majd ő is leült.

-          Most komolyan? Vámpírok? – vontam fel hitetlenkedve a szemöldököm. – Az kizárt – ráztam meg a fejem, és két tenyerembe temettem a kezem az asztalra könyökölve.

Egy pohár csúszott két kitámasztott kezem alá. Fekete bögre volt, benne valami meleg folyadékkal, és hamarosan megcsapott a vas jellegzetes szaga.

Felpillantottam Stefanra, majd újra a bögrére.

Beleszagoltam és a szag csak erősödött. Vitamint szed? Vagy vasat? Vérszegény.

Óvatosat kortyoltam a pohárba, de a következő pillanatban felpattantam, és köhögve köpködtem a löttyöt a számból, csak ott ne érezzem.

-          Ez vér, baszki! – kiáltottam fel, amint szóhoz jutottam.

-          Erről magyaráztam – mosolygott visszafogottan Stefan, miközben Damon majd beleszakadt a röhögésbe a háta mögött. – Barom – dobtam neki egy konyharuhát, ezzel csak fokozva a röhögését.

-          Tessék – nyújtott felém Elena egy üvegpoharat narancslével.

Pillanatok alatt lehúztam az egészet, majd újat kértem, de ahányszor csak belegondoltam, hogy vért kortyoltam, elkapott a rosszullét, megborzongtam, és újabb fertőtlenítőt akartam inni.

-          Na, most már elhiszed?

-          Azt hiszem, hogy mind bolondok vagytok, hogy vámpíroknak hiszitek magatokat, csak azért mert vért isztok. Vagy annak képzelitek magatokat, és csak ezért isztok vért? Beteges.

-          Csak megverem még ma – állt fel Damon, hogy aztán egy szempillantás alatt előttem teremjen.

Kék szeme villogott majd eltorzult, vörös lett, az arca furcsán elcsúfult, és kimeresztette szemfogait.

Hogy megelőzzek egy hatalmas sikítást a szám elé kaptam a kezem, és akaratlanul beleharaptam.

Nem féltem, csak megijedtem. Hihetetlen volt, de elképzelni sem tudtam, hogy akkor ott Damon bántson.

Lassan elvettem az egyik kezem a szám elől, és végigsimítottam vele az arcán. A torzulás lassan eltűnt, szeme újra a régi lett, minden mintha meg sem történt volna.

Aztán elkapta a kezem, és az arca elé húzta, hogy jobban megnézhesse.

-          Vérzik – jelentette ki higgadtan, majd a szemembe nézett.

-          Biztosan mikor ráharaptam. Nem éreztem ennyire erősnek.

-          Persze, hogy nem, hisz annyi adrenalin van a véredben, ami egy mamutnak is elég lenne – morgott, majd végighúzta a nyelvét a seben.

Elkaptam a kezem, és láttam, ahogy a szemem előtt húzódik össze a seb, áll el a vérzés.

-          Nem lehet… - suttogtam, és lerogytam a székre.

-          Na, jól van? – hallottam meg egy új női hangot, de nem törődtem vele, csak néztem a kezem.

Feldolgozhatatlan.

-          Tuti, megjött a boszi is – Damon csípős hangjára felkaptam a fejem.

-          Boszi? – suttogtam megtörten, mire apró bólintást kaptam a barna bőrű lánytól. – Azt hiszem, ki kell mennem.

Szorosan tartva a kezem ballagtam ki a nappaliba, és telepedtem le a kanapéra, pontosan a tévé elé.

Talán ez majd eltereli a gondolataim.

-          Ian Somerhalder egy időre visszavonult, és mostanában nem fogjuk látni a Vámpírnaplók sztárját. Nina Dobrev, és Paul Wesley, a két másik főszereplő teljes mértékben meg vannak arról győződve, hogy ez csak egy kisebb kihagyás, és semmi féleképpen nem az általa formált Damon Salvatore végét jelenti. Bár azt nem tagadták, lehet, hogy késni fog a forgatás, így egy későbbi időpontban kezdik vetíteni a harmadik évadot.

-          Hogy mi? – sikkantottam fel érthetetlenül, és a képernyőre meredtem, ahol az iménti, még konyhában ülő három embert láttam, teljesen más nevekkel feliratozva. – Az általa formált… - gondolkoztam magamban.

-          Mi történt? – szaladt ki Stefan, mögötte a többi okos tojással.

-          Miért mutatkoztatok be az általatok sorozatokban játszott karakter nevével? Mi a büdös franc folyik itt? – álltam eléjük.

-          Azt hiszem meg kell ejtenünk azt a bizonyos beszélgetést most – sóhajtott fel Stefan, és leült mellém.

-          Mi egy sorozat szereplői vagyunk, de a saját életünket játsszuk. Az igazi nevünk az, ahogyan bemutatkoztunk, és mivel a saját életünket játsszuk, ott is így hívnak minket. Viszont a való életben nem tudhatják, hogy vámpírok vagyunk, így vannak álneveink. Azokat ők használják.

-          És én ezt már mind tudtam egyszer? Miért felejtettem el? – esett előre a vállam.

-          Ez kiderül a következő részből – simogatta meg a hátam Elena. – Azt hiszem le kéne fürödnöd.

-          Én is – nyeltem egyet, és felálltam.

Elena kerített nekem új ruhákat, kevésbé véreseket, mint ami most volt rajtam, és törülközőt, majd megmutatta merre is kell keresnem a fürdőt. Úgy éreztem magam, mint, aki ott sincs. Csak próbáltam feldolgozni mindent, próbáltam elhinni azt, amit mondtak.

Semmi okuk nem volt hazudni, de ezt honnan tudhatnám? Honnan tudhatnám, hogy nem csak valami hülye játék? Hogy valaki előugrik egy szekrény mögül, hogy: Ez itt a kész átverés!

Kábultan vetkőztem le, miközben a vámpír szót rágtam át magamban, újra és újra ízlelgetve magamban.

Lehetetlen.

A forró víz egyből megindult, kellemesen felhevítve a bőröm. Üveges szemmel meredtem a zuhanykabin párás üvegére, észre sem vettem, hogy a víz forrósága már lassan égeti a testem.

Egy koppanást hallottam a hátam mögül, mire felrebbentem, és hátraperdültem. A leesett szappan habozva adta meg magát a víznek. Megkönnyebbülten hajoltam le érte, hogy visszategyem a helyére.

Lejjebb csavartam a meleg vizet, és visszafordultam, hogy tovább élvezzem a permetet, amikor egy testbe ütközött az arcom.

Hangos sikoly hagyta el a szám, de egy kéz megakadályozta, hogy még több szakadjon fel.

-          Mondtam, hogy meglátogatlak, nem? – vigyorgott.

-          Meztelen vagyok – suttogtam, és ránéztem az arcára.

-          Tudom, gyönyörű vagy – simított végig a hátamon, amibe újfent beleremegett a testem.

-          Menj ki – leheltem halkan, szinte majdnem elalélva. Tudtam ha nem küldöm ki hülyeséget csinálok.

-          Hogy mit mondtál? – kérdezte mosolyogva, majd lágyan belecsókolt a nyakamba.

Érzéki sóhaj hagyta el a szám, és bágyadtan dőltem a mellkasának.

-          Hogy… hogy… - motyogtam, de elvonta a figyelmem a kalandozó ajka, amivel lassan szántotta végig az arcom, fájdalmas időhúzással megkörnyékezve a szám.

-          Igen?

Óvatosan súrolta csak az enyémet, én mégis úgy kaptam utána, mintha muszáj volna.

Szorosan a testéhez tapadtam, bebocsátást engedtem kutató nyelvének, kalandozó kezének, megadva minden gyönyörű sóhajt, amit kipréselt belőlem érzéki érintéseivel.

A víz mintha már egy tőlünk kívülálló érintés lett volna, a meleg vizet majdnem elzártam, így a hűs víz adta meg a kellemes felüdülést felhevült testemnek.

-          Na? – suttogta a számba izzó hangon, majd a következő pillanatban megéreztem az ujját. Belebizseregtem az érintésbe

-          Ne, kérlek, ne csináld…

-          Tudom, hogy akarod, hogy elég őrült vagy hozzá. És hidd el, ma éjjel nem fogok megálljt parancsolni magamnak.

Még halványan érzékeltem, ahogy kiszakadok a vízcsobogás alól, aztán már csak a puha ágy érzése adta tudtomra rég nem a fürdőben vagyunk.

A szája mindvégig az enyémre tapadt, szinte biztos voltam benne, hogy a fulladás okozza ma a vesztem, és abban is, hogyha eljön az a pillanat, nem én fogom elhúzni az ajkam.

Átöleltem a hátát, a dereka köré fontam a lábam, soha nem akartam elengedni, érezni akartam.

Lefelé barangoló kezemmel hamar meggyőződtem róla, hogy rajta sincs ruha, ami csak fokozta vágyaim.

Halkan felmordult, letépte magáról a kezem, és a fejem fölé szorította.

-          Megőrjítesz!

Elmosolyodtam, és felemeltem a fejem, hogy halvány csókot adjak a szájára.

-          Reméltem is, Damon Salvatore.