Chapter 69

Sziasztok!

Újra, itt remélem most postolja majd, ha nem, akkor ha a szavazás úgy zárul le, hogy legyen folytatása, és hála istennek, meg leginkább nektek :), úgy néz ki, hogy folytatni fogom, akkor új oldalt kell nyitnom.

Na de ez még a jövő, addig van még minimum öt fejezet, lehet, hogy több, ahogyan jön.
Köszönöm, ha olvasol! :)

Csókollak titeket!

The true dreamworld

/Az igaz álomvilág/

Megmondtam Jonasnak, hogy megfogja keserülni azt, ha nem hagy békén, tudtam, hogy bármilyen varázslatot is bocsátott rám, hogy ne tudjam elárulni ki a titkos zaklatóm, Damon rá fog jönni.

Tudtam, hogy a pofon bebiztosított, habár azon kívül túl sok értelme nem volt.

Miután megvallotta szerelmét, egy percig megrökönyödve néztem őt, majd pofonra lendítettem a kezem, ami hatalmasat csattant az arcán.

Kezét egyből a vöröslő felületre tapasztotta, és visszafordulva, értetlenül meredt rám.

-          Ezt most miért kaptam?

Mosolyogva lazítottam a tartásomon.

-          Hogy tudd, nem hiszek neked. Nem tudom miféle játékot űzöl, de nem megyek bele. Nem érdekelnek a meséid, a hazugságaid, hogy fajok csodálják a tettem, mert nem veszem be.

-          Nem értesz.

-          Megadtam az esélyt, meghallgattalak. Bárki is utazik veled a kocsiban, vagy ha egyedül jössz, az sem érdekel, de észre fogják venni a vörös foltot az arcodon, én pedig nem fogom tagadni, hogy én tettem. Rájönnek, hogy te akarsz az életemre törni. Nem tudom, hogy miért jöttél hozzánk, és hazudtad, hogy segíteni akarsz, és most mégis miért zaklatsz. Te jelenleg az utolsó vagy, aki meg akar ölni, úgyhogy állj be a sorba.

Szólásra nyitotta a száját, de nem érdekelt, fogtam magam, és hátat fordítva elindultam valamerre.

-          Be fogom bizonyítani – kiáltotta utánam.

Érzelemmentesen megráztam a fejem, és tovább gyalogoltam. Nem tudtam, hogy most sírnom kéne, vagy nevetnem, ordibálnom, vagy halkan suttognom, feladni, vagy harcolni.

Annyi minden kavargott bennem, hogy képtelen voltam választani, így csak szótlanul gyalogoltam, nem gondolkodtam, csak bambultam, és néztem, miközben az illatos virágok talaját tapostam.

Egyik pillanatról a másikra lett úrrá rajtam valamiféle nehéz fáradtság, még arra sem volt időm, hogy leüljek, egyetlen másodperc alatt összeesve aludtam el.

Ezek az utolsó percek jártak a fejemben, ahogy láttam az Elena – Damon – Jonas triót, és tudtam, hogy érzik mi folyik itt, tudtam, hogy most rólam van szó.

Elena némiképp furcsa volt, észrevettem, ahogy percekig csak engem bámult, én pedig már kezdtem kényelmetlenül érezni magam. Próbáltam úgy tenni, mint, aki nem tudja, nem látja, de egy halk köszönöm-öt leheltem Stefan felé, amikor megszólította a lányt.

És abban a percben az is eszembe jutott, hogy egy esküvőt emlegettek. Miattam pedig ez nem valósulhatott meg, és ki tudja, hogy túléljük- e ezt a hajszát. Mindenképp rendbe kell hoznom, amit akaratlanul is, de szétbarmoltam.

Emmett egy szempillantás alatt tűnt el mellőlem, egyenesen a hármashoz futva.

Mi folyik itt?

Egy szót sem értettem abból, amit ott beszéltek, de három ember arcán a harag jeleit láttam, egyikükén pedig egy mámorosan elégedett vigyort.

Végül a vigyor győzött, és lassan megindultak felénk mindannyian.

-          Jól vagy? – kérdezte Damon előttem megállva, mire aprót bólintottam.

-          Na, most, hogy mindenki a saját testében van, és hogy várunk, van valami normális tervünk is? – csapta össze a tenyerét Emmett, mire felkacagtam, és felé fordulva magyaráztam.

-          Rómába jöttünk, egy bizonyos Greg után kutatva. Bonnie, ha minden igaz, az úton latba vetette minden tudását, és meg van, hogy körülbelül hol kell keresnünk. Ha minden igaz – ismételtem újra, hogy nyomatékosítsam a bizonytalanságom.

-          Milyen Greg? – ugrott fel Emmett szemöldöke.

-          És Bonnie kivel is jön?

-          Alaric, és Tyler társaságát élvezhette, ha jól emlékszem – válaszolt a hátam mögül Elena.

/Jacob/

A kés eltűnt a torkomról, és én végre fellélegezhettem. Komolyan hittem, hogy ez a vég. Egyetlen szó, és bár valóban tudtam, hogy mégis mi körül kell forognia a szónak, nem hittem, hogy a Katie név lesz az, és hogy ez a lány, mint mindig, most is megmenti az életünket.

-          Utánam – mondta nyersen az idegen, és megindult a fal felé.

Valahol oldalt a sötétben benyomott egy gombot, mire a fal egy része megnyílt, és egy alagút tárult fel előttünk.

-          Ezt kereshettük volna – morgott mögöttem Derek.

Két alagutat is magunk mögött hagyva, egy tágas, földalatti házba érkeztünk, ami már közel sem volt annyira lepusztult, mint a felső, a publikumnak szánt szint.

-          Nektek Gregnél kellene lennetek, fiúk! – szólalt meg egy női hang mögülünk.

Egyszerre kaptuk hátra a fejünket, és megpillantottunk egy középkorú, barna bőrű nőt, aki a Bennett boszorkányra emlékeztetett.

-          A kijelölt úton jöttünk, a legendás úton – válaszolta Derek, mire csak bólintani tudtam.

A nő kellemes csilingelő hangon nevetett fel.

-          Szóval élnek még azok a legendák? Jaj, de régen is volt – mosolygott, majd leült egy hatalmas fotelba. – Nem foglaltok helyet? – mutatott előre.

-          Mennünk kell. Ha kell, akkor ahhoz a Greghez.

-          Innen egy tapodtat sem, míg el nem mondjátok mi járatban, és hogy miért kell nektek Greg.

-          De az…

-          Az idővel ne törődj! – válaszolta a nő, és oldalra mutatott.

Egy hatalmas homokóra volt az asztalon, amiből másodpercenkénti sebességgel peregtek a gyöngyszemek, egészen addig a pillanatig, amíg a nő rá nem bökött, mert az abban a percben úgy, ahogy volt befagyott, egy további szem sem esett le.

-          Hallgatlak titeket gyermekeim!

E/3

A fiúk mindent elmeséltek, azt hogy hogyan ismerték meg a lányt, hogy Derek miként keveredett a farkasok, és vámpírok harcának kellős közepébe.

-          Te meg akartad ölni Katie –t – mondta maga elé megrökönyödve Jacob.

-          Szerelmes voltam, azt hittem, ha Katherinnek segítek, akkor…

-          Akkor mi? Akkor volt értelme a sok áldozatnak?

Jacob gondolkodás nélkül köpte a szavakat, holott tudta ez a múlt. Értelmetlen vita volt, amit folytattak, mégis úgy harcoltak, mintha az életük múlna rajta.

-          Mindezek ellenére – állt fel hirtelen a nő – azt hiszem, én csak jó hírekkel szolgálhatok.

A két fiú egymásra meredt, észre sem véve a mögöttük éles karddal közeledő férfit.

Katie-ék társasága fáradt volt, és mindennek következményeként feszült is. Bonnie érkezése viszont mindenki arcába egy kis színt varázsolt, talán a remény színe volt.

Amint kiszállt, csodák csodájára senki nem rohanta le a kérdéseivel, mindenki a helyén várta, enyhe toporgás kíséretében, hogy mi történt az út során.

Lassan sétált, elmélkedett, amikor a helyére érkezett sem szólalt meg, tudta, várta a kérdések hadát, és csodálkozva konstatálta, hogy percekig egyetlen ember sem szólat meg, csak vizslatták őt a szemeikkel, mintha azt várták volna, a homlokán megjelenik a válasz.

Ötük figyelme kalandozott csak el néha, néha, de mindenkié csak egy, és ugyanazon irányba. Katie Jonas méregette kellemetlen tekintettel, a férfi viszonozta a pillantást érzelmi különbséggel, az ő szemében a vágy, a vonzalom, és győzelem mámora csillogott. Katie-re Damon tekintete tapadt, aki le sem vette a lányról a szemét, Damont Elena pillantása emésztette fel, Stefan pedig a Katie - Jonas páros között jártatta tekintetét.

Mindegyikük azt hitte az igazat ismeri. Mindegyikük tudott valamit, amit igaznak vélt hinni. Mindegyikük tévedett.

-          Na? – bukott ki Elenából pár pillanattal később.

-          Meg van a ház. Nem tudom ott van- e Greg, de az erő arra a pontra mutatott, alig hat órányira innen.

-          Hát még?

-          Mit akarsz még tudni?

-          Beszéltél az ősökkel? Segítenek?

-          Ha eljön az ideje, úgyis megtudjuk, esélyünk pedig mindig volt a túlélésre, gondolom most is meg van – vont vállat nyugodtan.

-          Gondolom – kezdett bele Damon – ha a vesztünkbe rohannánk sem mondanád meg, ugyebár, mert az emberiség léte is a tét. És persze pár vámpír, - akik már amúgy is hallottak -, ide vagy oda, már nem számít, igaz, Miss Bennett?

-          Nem vitatkozom Damon, igazad van. Itt fontosabb dolgok forognak kockán, és már ismersz, tudod, hogy nem azt nézem neked mi a jó.

-          Na igen, azt már tapasztaltam. Pompás… Akkor, legyek én az első?

-          Miben? – fordult felé Elena értetlenül.

-          Ó, kedves, tudod. Ez egy halállista. Sokáig te vezetted, de egy Bennett barátnővel az élen hamar lecsúsztál az utolsó helyre, nem úgy, mint a drágalátos barátod. Ő még az élen lovagol – gúnyolódott csípősen a férfi, majd határozott elánnal megindult a taxija felé.

-          Most hova mész? – kiáltott utána Katie.

-          Tovább, hogy ne dögöljek meg három órán belül – morogta vissza hátra sem fordulva Damon.

-          A hisztiddel nem mész semmire! – válaszolta vissza a lány, mire Damon megtorpant, és lassan visszafordult.

Egy szempillantás alatt Katie előtt termett, milliméterektől az arcától.

-          A hisztimmel? – kérdezett vissza, uralkodva arcvonásain.

-          Igen, azzal Damon. Nem kell sajnáltatnod magad, ha már úgyis a halállistáról beszéltél, azt hiszem még te is hátrébb vagy rangsorolva, mint jómagam. Szóval jó lenne, ha összekapnád magad, és férfiként viselkednél, mert nem arra van szükségem, hogy még téged is istápoljalak.

-          Hm… beszél az ember.

-          Vámpírként is jobb voltam nálad – vágott vissza csípősen Katie, szavai hallatán Elenában bennrekedt a levegő.

Egy pillanatra megfagyott minden, mozdulatlanul álltak az emberek, mintha csak viaszból lennének, majd hirtelen Damon szeme megváltozott.

-          Igen? Hát így állunk… Ha ennek vége, én esküszöm, hogy megmutatom neked mennyire vagyok jó vámpír.

-          Alig várom Damon Salvatore, csak meg is éljem, hogy az legyen belőled.

Bonnie tátott szájjal nézte végig az izzó jelentet, majd Elena felé fordult, és halkan suttogott:

-          Ezek most együtt vannak?

-          Szerinted? – tátogta vissza Elena, majd a páros felé mutatott.

-          Csókolóznak – mondta némán Bonnie, és elmosolyodott.

Sohasem hitte volna, hogy valaki fejjel a nyakán távozik majd el Damon mellől, egy ilyen szóváltás után.

Bonnie nem tudott megbízni Damonben, és most sem érzett másképp. Félve pillantott Katie felé, remélve, hogy nem esik Damon csapdájába, és hogy ez a nagy szerelem valóban az, és nem csak egy trükk a túlélésre.

-          Indulnunk kéne nem? – szólalt meg a boszorkány, mire mindenki egy emberként lehelt életet végtagjaiba, és indultak meg a taxisaik felé.

Egyedül Damon volt, aki elengedte Katie kezét, és a Bonnie felé vetette magát, még a kocsi előtt elkapva a karját. Halkan sugdolóztak, a Bennett bosziban pedig épp elég indulat fortyogott ahhoz, hogy Damon minden egyes szavára nemet intsen, ám végül egy szó, és ő igenlően bólintott.

Damon, és Katie némán ültek a kocsiban, de Damonben munkálkodott a féltékenység, a tudatlanság, és épp ezért a félelem is.

-          Jonas van az álmaidban?

A lány szólásra nyitotta a száját, majd némán becsukta. Nagy levegőt vett, bólintani próbált, de valami nem engedte, egy láthatatlan erő visszatartotta.

-          Értem – mosolygott Damon, és közelebb húzta magához a lányt. – Gyere, aludjunk.

-          Nem – ellenkezett halkan Katie.

-          Semmi bajod nem fog esni, vigyázok rád.

-          Ugye, tudod, hogy ezt nem hiszem el?

-          Sejtettem – húzta el a száját a férfi. – Pedig most igazat mondok, szóval jobban tennéd, ha aludnál.

-          Ajánlom, hogy ne essen bajom – motyogta Katie, majd mintha csak valami varázslat lett volna a dologban, a következő percben már halkan szuszogva szenderedett is.

-          Ott leszek – suttogta halkan Damon magában, majd hátradőlve a megbeszélt találkozóra koncentrált.

Bonnie türelmetlenül várta már a vámpírt a feketeségben, a gondolatok világában, az álmok világában. Pillantása az órájára suhant, de elkenődve látta, az idő itt nem úgy telik, mit a való világban. Percek, vagy talán órák múltán végre megjelent előtte az idősebbik Salvatore.

-          Oké Damon, nincs sok időnk. Az álomban találod magad, de ne feledd, ott nem te irányítasz. Az sem biztos, hogy be tudlak juttatni. Nem szívd ki az összes vérét, Katie és Loren esetéből okulva, jobb ha nem teszünk meggondolatlanságot.

-          Ne is emlékeztess – morogta vissza Damon.

-          Itt van a fiola, egyszerűen csak dobd rá, értetted? Akkor, hajrá! – mosolygott a lány, majd idegen szavakat mormolva eltűnt Damon mellől, aki pár másodperccel később szintén egy másik világban találta magát.

Egy virágos, illatos világban. Az igazság világában.

/Katie/

Nem tudom miért akarta Damon annyira, hogy újra aludjak, de biztosan volt egy terve, nem? Lennie kellett egy tervnek, vagy valaminek.

Lassan indultam meg a pad fele, tudtam, hogy másodpercek kérdése, és már nem leszek egyedül ott. Nem tudom, miért kell nekem a bajban is bajt találnom. Hogy miért nem elég annak a nagyhatalmúnak, aki irányítja a dolgokat, hogy csak egy nagy problémám van, ami jelenleg az egész emberiség pusztulását okozhatja, miért kell nekem közben még egy seggfej, aki meg akar ölni, még mielőtt egy baba tenné meg.

Na, és az, hogy közben azzal tömi a fejem, hogy szerelmes belém, és hogy népek dicsőítenek, csak a hab a tortán.

Kényelmes lassúsággal, és messziről reumának betudható hajlongással ereszkedtem le a padra, és a távolt kémleltem, mintha csak egy szerelmes regény hőse lettem volna, akinek az életéről film készül.

Ülök, a hajamat a szél lebbenti meg, a tavaszi virágos réten madarak csicseregnek, és a távolban kéken magasodnak a hegyek, alattuk a zöld legelővel.

Hangos nevetésben törtem ki, annyira abszurd volt a kép, és a helyzetem.

Valami árnyékot vetett a hátamra, majd megnyikordult mellettem a pad széle.

-          Szia Katie!

-          Szia!

-          Miért vagy itt? – kérdezte halkan.

Tekintetem elvettem a távolról, és a fejemet felé fordítottam. Ő pontosan ugyanúgy nézett maga elé. ugyanúgy a semmit nézte maga előtt, mint én pár perce. A Nap a szemembe tűzött, így hunyorogva néztem az arcát. Rezzenéstelen volt, már az árulkodó pofon foltja is halványodott.

-          Sajnálom az ütést – mondtam, miközben visszafordultam előre.

-          Megérdemeltem.

-          Kétségtelen – vontam vállat, és elmosolyodtam hallva felhorkanását.

-          Tudhattam volna, hogy valami hasonló választ kapok.

-          Vitatkozzak veled? Dehogy. Igazad van, valóban megérdemelt pofon volt, ami elcsattant.

-          Csattanhatott volna más is – célozgatott kicsit sem burkoltan, és éreztem, hogy az arcomat nézi.

-          Olyan felvezetéssel? Esélytelen – döntöttem magam a pad háttámlájának.

-          Tiszta lap?

-          Szintén esélytelen – nevettem fel, és ránéztem. – Mit akarsz tőlem Jonas?

-          Tudom, hogy nem hiszed egyetlen szavamat sem, – kezdte, és bár nem várt választ, Katie némán bólintott – de tudnod kell, hogy most, ez a hely ahol vagyunk, az igazság völgye.

-          Igen, én meg a csillám pónik királynője vagyok – fakadt ki a lány. – Jaj, kérlek hagyjuk a kisded meséket, azt mond, mit akarsz!

Komolyan kezdtem elveszíteni a türelmemet. Hiába vagyok higgadt az elején, hiába próbálok minden erőmmel uralkodni magamon, ha egyszerűen nem képes megmondani, hogy mit akar tőlem.

Már hozzászoktam a nem túl kedves szavakhoz, nem fáj. Csak akkor ne hazudozzon.

-          Istenem Katie, mégis hogyan bizonyíthatnám be az igazam? Szeretlek – rázta meg lemondóan a fejét.

Épp megszólaltam volna, amikor lépések zaja ütötte meg a fülem. Hátraperdültem és megláttam azt az embert, akire legkevésbé számítottam.

-          Mit keresel itt?

-          Kiderítettem az igazságot, és továbbra is azon vagyok, hogy megtudjam az igazságot.

-          De ne bántsd! – néztem rá komolyan, de ő tudomást sem véve akadékoskodásomról indult meg lendületesen a farkas felé, aki lassú hátráló mozdulatokkal indult meg.

-          Hé, haver, nem kell a baj, ugye?

-          Haver? Komolyan? Haver – vonta össze hitetlenkedve a szemöldökét Damon, és éreztem a benne lévő kimondatlan feszültséget.

-          Damon! – kiáltottam rá, de nem figyelt, keze már megállítatlanul lendült, és a következő pillanatban valami Jonas felé lendült, majd füstölve szállt fel körülötte.

U.i.: Hibákért elnézést!