Chapter 18

Sziasztok kedves olvasóim!:) Meghoztam ezt a tüneményt. Nem mondhatok rá mást, hisz mégiscsak a gyerekem.:D Mint mindig az elütésekért most is bocsánatért esedezem:) Nem tudom mikor jön a part 2, de biztosan megérkezik majd. Köszönöm a jövőben érkező kedves szavakat, ezek mindig segítenek, és úgy sokkal jobb írni. Így tudom, hogy lesz aki várja majd, és olvassa. De ha nem akkor is írom, hisz magamnak kezdtem bele, nem igaz?:) Na jó, túl sokat beszélek. Csók minden kis olvasónak. :)

This is just the first act. – I. rész

 

If I asked you to do something, would you trust me?

-          Na, jó, most kezdődik. Nincs több beszélgetésre időnk. Mindenki tudja mi lesz a dolga, ugye? Alice itt marad a nappaliban, akit Jasper fedez. Damon, Stefan, Emmett és én kimegyünk, vagyis Damon után megyünk, ott verjük vissza őket. A lányok, Bonnie, Elena, Caroline, és Rosalie Edward szobája előtt lesztek. Az egész ház védelme a tietek, de legfőképp a szobáé. Edward tudod a dolgod - nézett Carlisle a nagy magyarázás közepette a fiára, aki csak bólintott egyet, majd rám emelete aranysárga szemeit.

Felkacagtam, mire nagy csönd támadt. Jasper tekintetével találkozott a sajátom, felvonta a szemöldökét.

-          Emmett veletek megy. Az erő veletek van, érted? – röhögtem el magam újfent, mint egy idióta.

-          Felviszem – mondta Edward, aztán elemelkedtem a kanapétól, lebegtem.

-          De mókás. Lebegek – mosolyogtam és kinyújtottam oldalra a kezem.

-          Damon közelsége hat rád így, vagy csak szimplán hülye vagy?

Felpillantottam az arcára, láttam, hogy mosolyog.  Vigyorogva belemélyesztettem a fogam a számba, addig nyomtam, míg kiserkent egy csepp vér. Kinyitottam a szám.

Lefagyott a vigyor az arcáról.

Felnevettem.

-          Ne szórakozz! Ez nem vicces! – dobott le újra. Hát neki sem a gyengédség a legjellemzőbb vonása.

Bezárta az ajtót, és megindult felém az ágya felé. Megszívtam egy kicsit a szám, hogy kijöjjön a vér.

-          Fejezd be! – suhant elém, pár centire lefékezve az arcomtól.

Sokáig nézett a szemembe, tudtam, hogy ő bírná tovább, de nem adtam fel. Végül végigmért a szemével, és a szekrénye felé fordult. Kivett belőle két törülközőt, egy inget, meg egy farmert.

-          Menj fürödni, aztán ezeket vedd fel – dobta nekem őket. Edward illatuk volt.

Szó nélkül megindultam a mutatott irányba, és miután ledobáltam a ruháim beálltam a meleg zuhany alá.

 Úristen. Mi folyik körülöttem? Ha mi Edward szobájába mentünk, akkor azt kell védeni. Akkor engem kell védeni.  Honnan ismer itt mindenki mindenkit. Honnan ismer mindenki engem?  Ahá, meg van a hiányzó részlet. Hol van Bella?

Most nem úgy hatott rám a zuhany, ahogy kéne vagy, ahogy a nagy könyvekben, filmekben meg van írva. Semmi izmok ellazulása, nyugodtság, sem fél órás zuhany. Kiléptem, megtöröltem a hajam, megtörülköztem felkaptam a cuccokat, amiket Edward adott. Szó szerint felkaptam, nem nagyon kellett velük szórakoznom. Az inget ki sem gomboltam, belebújtam egy mozdulattal, ugyanígy a farmert, ami le is csúszott rólam azzal a lendülettel. Turbánnal a fejemen, két kézzel a nadrágot szorongatva léptem ki a fürdőből, bemasírozva a szobába. Utam közben három csodálkozó szempárral találkoztam. Mikor beértem Edward nekem háttal volt, az ablakon bámult ki, de amint megtorpantam az ajtóban már fordult is meg, hogy végigmérjen.

-          Hmm… csinos. Bár én azt mondtam, hogy a melltartót is le kéne cserélni, vagy fel sem venni, de nem hagytak érvényesülni – sóhajtott.  – Nem baj, így sem érzem a szagod.

Elfintorodtam.

-          Kösz a szagos bókot.  Adnál valamit, amivel magamon tarthatom a nadrágot?

-          Minek? – vigyorogta, de már nyúlt is a szekrénybe.

Felém lépdelt, megállt előttem és átölelte a derekam, mire beszívtam a levegőt, és benntartottam. Rám igazította az övet, meghúzta, majd ráengedte az ingem. Az ingét.

-          Így jó? – nézett mélyen a szemembe, a kezeit még mindig a derekamon tartva.

Nem mertem nyelni, csak bámultam vissza rá, az szívverésem az egekbe szökött. Eltűrt a fülem mögé egy kósza tincset, amit sikerült úgy ügyeskednie, hogy közben a keze hozzáérjen a bőrömhöz. Oldalra néztem, hogy kövessem a keze vonalát, de nem láttam, így visszaemeltem a tekintetem.

-          Jó lesz, köszönöm.

Lesütöttem a szemem, és hátrébb léptem, mire az ő kezei is a teste mellé hullattak. Lassan megfordult és az ablakhoz sétál vissza.

 Szerintem, sőt meggyőződésem, hogy minden filmsztár, akik esetünkben véletlenül vámpírok is, azt hiszik, hogy bárkit megkaphatnak. Beleértve engem. Mert én csak egy lány vagyok, egy ember, és mért ne ájulnék el tőlük. Hisz egy ranggal mindenképp felettem vannak, legalábbis ezt hiszik. Szóval megkaphatnak? El kéne ájulnom tőlük, vagy mi? Mért szórakozik velem Edward is? Nem elég, hogy Damon meg akar ölni minden pillanatban, majd az azutániban megőrjít a flörtölő viselkedésével. Igen, megőrjít. Mert néha úgy érzem kedves, és félt. Bár lehet, hogy valójában csak a saját életét félti, és ez által engem is. Ráadásul senki nem róhatja fel nekem, amiért tetszenek. Oké, kimondtam tetszenek. Mert komolyan jól néznek ki. És szexik, és csábítanak. Mint, ahogy meg van írva: minden vonz bennük, mert ők vadászok; az illatuk, a bőrük, a külsejük. Én eddig mégis ellent tudtam állni. Talán mert valamennyire én is közéjük tartozom?

-          Bella? Bellával mi van? – kérdeztem, hogy megtörjem a csendet.

-          Bella a múlté – mosolygott hátra. – Bella vámpírként boldogan él valahol Európában.

-          Az hogy lehet? Hisz, tudod. Boldogan éltek, amíg meg nem…- mosolyogtam.

-          Igen. Valóban boldogan élünk, amíg meg nem, csak egymás nélkül. Nem így volt megírva.

Újra nevetnem kellett.

-          De így volt. Te is tudod. Na és, hol ismerted meg a Salvatore testvéreket? Damont?

Most ő nevette el magát.

-          Izgalmas story. Egy meleg bárban.

-          Hát figyelj, valahol neked is ismerkedned kell. És elhiszem, hogy napon csillogva biztosan buknak rád a buzik – röhögtem, mire egy párnát kaptam a fejemhez.

-          Ez fájt Katie, nem voltál igazságos. Damon azt mondta ott lesz biztonságos találkoznunk.

-          Neki biztos az volt. Ha te mellette vagy, neki nem eshet bántódása. Sem a fenekének. De félre ne érts, nincs bajom a melegekkel. Nekem is van egy ilyen haverom. Most már.

Alig bírtam levegőt venni, rég nevethettem, és most nagyon jól esett. Szegény. Felnéztem rá, láttam, hogy nem bántottam meg, velem nevetett, majd ő szólalt meg.

-          És te honnan ismered Damont?

-          Én is onnan – feleltem vállvonogatva.

-          Hülye.

-          Á, nekünk csak egy egyszerű, izgalommentes történetünk van. Először egy forgatáson, aztán majd’ minden nap meg akart ölni. Tudod, csak a szokásos.

-          Kezdődik – szólt be egy női hang, aztán még egy zár kattant.

-          Esme is megérkezett Atlantába.

-          Hogy hova? Minek? – néztem Edwardra, de ő csak kifelé nézett.

Mellé léptem és kibámultam. Lent minden sötét volt, kivéve két árnyat. Őket tisztán ki lehetett venni, fáklyával a kezükben álltak.

-          Mi történik? – kérdeztem lélegzetvisszafojtva.

-          Nézd!

Néztem. Amint fénylő pontokat láttam meg a sötétben hatalmas reflektorok kapcsolódtak fel, elvakítva az ellenséget. A vámpírok sötét napszemüveget viseltek. Többen voltak, mint hittem. Emlékszem, hogy Jasper említett egy számot valahogy hetven körül, de most többnek tűntek. Különbözőek voltak. És a Twilight-os farkasok is az életemre akarnak törni? A fénytől megtorpantak egy pár pillanatra, és ez elegendő volt arra, hogy mi odaugorjunk és letámadjuk őket. Sosem láttam ilyen sebesen mozogni vámpírt. A farkasok mögé mentek, hátulról roppantották össze őket, azok meg nyüszítve próbáltak hátrakapni a fejükkel, mindhiába.
Mi viszont túl kevesen voltunk lent. Sőt úgy alapjában nem voltunk még a hetven közelében sem. Ennyien, mind nem élhetik túl. Nem élhetjük túl. A farkasok kezdtek észhez térni, és egymás segítségére sietni, így máris hátrányban voltunk.

-          Edward ez így nem jó.

-          Tudom – ráncolta a szemöldökét. Látszott rajta, hogy ideges.  - Alice készülj!

-          Damon vigyázz! – üvöltöttem, mikor megláttam, hogy hátulról hárman akartak neki menni, mindegyik szájában növénnyel. Verbéna. Verbéna van náluk.  Azzal engem is megölhetnek.

A vámpír hátrakapta a fejét, és gyors mozdulattal előkapott a zsebéből egy palackot, aminek a tartalmát a farkasokra locsolta. Azok visszavonulót fújtak, felvonyítottak a hold felé, prüszkölve dobálták magukat, fejüket állandóan a földbe dörzsölve. A kiabálásomra több farkas is fölfigyelt, rám néztek. Egy, aki elöl állt, rám emelte tekintetét, majd balra bökött a fejével. Hátul a fák között mozgolódás támadt. Még több farkas jelent meg, mind egy irányba mozdulva. Az ablak felé.

-          Hoppá – szívtam be a számat zavaromban.

-          Igen, hoppá – mért végig Edward összeszűkült szemekkel. - Ide akarnak feljutni. Mindenen áttaposnak, ha lent Alice, és Jasper nem állítja meg őket – mondta, majd az ajtó felé fordult, és megállt egy pillanatra. Talán gondolkozott. – Lányok készüljetek. Ez nem lesz egyszerű menet. Caroline tudod a dolgod? Hármat.

-          Igen. Meg lesz. Hé, Edward!

-          Igen?

-          Sok szerencsét!

-          Kösz – mosolygott a férfi az ajtóra.

Elmosolyodtam.

-          Mi van köztetek Carolinenal?

-          Semmi – motyogta. – Semmi.

Lent üvegcsörömpölés hallatszódott. Újra az ajtó felé kaptam a tekintetem. Nem engedhetem, hogy valakinek miattam essen baja. Két durranás hallatszott, majd a lángszóró sistergő hangja, végül mindezt elnyomta a fájdalomtól éles farkasüvöltés. Megmarkoltam egy kezet, és szorosan tartottam. Remegtem a félelemtől. Nem csak ők fognak meghalni, hanem én is.