Chapter 22

Sziasztok!
Hoztam a frisset, remélem majd tetszik.:) Most nincs is más, a szükséges képeket az alján megtaláljátok.
Jó szórakozást; csók

We aren’t going to change who we are.

Elértük az a feszültségfokot, amikor két lehetőség volt, hogy hogyan fog végződni a néma párbajunk. Vagy fellép valami enyhítő körülmény, és túlélem épségben, vagy komoly sérülésekkel leszek csak képes leszállni a repülőről. De kitartottam.

Hirtelen Damon kifújta a levegőt, és megforgatta a szemeit.

-          Figyelj! Van egy alkum.

-          Alku? – néztem rá kétkedő tekintettel.

-          Igen, az. Ha kiválogatod a ruhákat, átöltözöl, és csinálsz magadból egy nőt, – itt elfintorodtam, és elnéztem a válla fölött – akkor hajlandó vagyok elmondani egy pár dolgot, amit tudok.

-          Amit kérdezek, különben nincs alku – vetettem közbe. Nem bíztam benne. Semmi garanciám nem volt arra, hogy azt fogja mondani, ami számomra érdekkel bír, hanem csak elfecsegi az időt, és az esélyem, hogy megtudjak valamit, így a kérdés-válasz megoldás tűnt a legjobbnak.

Egy nagy sóhaj után bólintott, mire én is a ruhák fele fordultam, és elkezdtem átválogatni őket. Sok gyönyörű ruha volt, mind nyári, lenge, de én nem vagyok a ruhás típus, így a nagyon kirívóakat a baloldalra soroltam, míg a tetszetősebbeket a jobb oldalra. Az első öt ruha után kiböktem a kérdést.

-          Mi kell még rajtam kívül az átok megtöréséhez? Hallottam, hogy kövekről beszéltetek – mondtam, majd félredobtam egy kék selyemruhát.

-          Igen, jól hallottad. Nálunk van az ő kövük, náluk meg a mienk. Sajnos mind a két kőre szükség van az egyik félnek, az átok megtöréséhez. Az övék a Holdkő, mint ismeretes, a mienk pedig a Almandin.

-          Almandin?

-          Igen. Ez egy gránát, drágakő.

-          Ühüm – fintorogva félretoltam a ruhák nagyját.

-          Szerintem az a zöld egész jó.

Kiemeltem, és magamhoz mértem.

-          Mint egy tehén – állapítottam meg, és a baloldalra került. – Mit tudsz rólam?

-          A legjobb barátnőd az a minden lében kanál Hayli, és csak te vagy az átok hordozója, ami végülis nekünk átok.

-          Ja, „végülis”, ahogy mondtad, csak én halok meg, vagy választhatok a két legrosszabb között – fintorogtam rá, és kézbe vettem egy narancssárga ruhát, amivel bevonultam az öltöző részbe. Ki gondolta volna, hogy az első osztályon ilyen is van?!

-          Apád volt az, akit elkaptak, de akkor még nem voltak tisztában vele, hogy hogyan is működik ez az egész dolog, így sajnos, ő ezt nem élte túl.

-          Kösz. Ezt észrevettem. Hogy lehet valamit így elcseszni? – épp vettem le a nadrágom, amikor megéreztem, hogy rezeg benne a telefonom.

Csak egy emlékeztető volt.

<< Hugi szülinap>>

Hogy mi? Hugi? Nekem van húgom?

 Gyorsan belelapoztam a névjegyzékbe, és ott volt. Anya. Mért nem emlékszem rá? Vagy a húgomra? Csak apára, és tőle is csak annyit, hogy meghalt. Hogy halott.

-          Damon Salvatore! Mi az isten volt a Cullen házban? – húztam el a függönyt, hogy kinézzek rá.

-          Miről beszélsz?

-          Ó, tudod te azt. Bárcsak én is tudnám. Van egy húgom, tudtad? Mert én nem. Valamiért kiesett. Sejtésed sincs mi?

-          Francba… - szitkozódott, majd elfordult és belevert az egyik székbe.

-          Mi folyik itt? – léptem ki immár az új ruhában.

Legszebb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer egy ilyen pasi, mint ő, így fog rám nézni, hogy ilyen szemekkel fog végigmérni. A jéghideg szempár mintha felforrósodott volna, amivel elérte azt is, hogy fülig piruljak. Elismerően csettintett egyet a nyelvével, majd  a ruhákra nézett.

-          A többire most nem is lesz szükség, bepakoltatom egy bőröndbe valakivel, és a szállodában majd megtalálod – fordított hátat.

-          Hé, áll meg! – kaptam el a karját. – Ez így nem járja, Damon! Azonnal mond el, hogy mi volt!

-          Te csak ne mond meg, hogy mit csináljak, jó? – tépte ki magát, és elindult az ülése felé.

-          Nem futhatsz el, Damon. A repülő véges – kiáltottam utána.

Most olyan érzésem volt, mintha ő félne tőlem a faggatózásom miatt. Mintha most jönne rá, hogy nem vagyok olyan hülye, mint amilyennek engem hitt. Visszamentem a fülkébe, és összeszedtem a ruháimat. Pont akkor végeztem, amikor jött egy férfi, hogy összepakoljon mindent. Rámosolyogtam, és megkértem, hogy ezeket is tegye a többi közé. Visszaindultam, és leültem a helyemre, Damon nem volt mellettem. Elővettem a könyvet, és újabb helyen felütve olvasni kezdtem.

Eltűnt. Ma megint eltűnt. Ott bent semmit nem hallottam. Ahogy belép, mintha megszűnne létezni. És ma újra utána ment Kevin. Nekem nem akar megnyílni, nem tudom, hogyan nyerhetnénk meg ezt a csatát, teljesen reménytelennek tűnik, de Carl még kitart. Azt hiszem, beleszeretett Marybe. És ha ez igaz, és nem nyerünk, akkor ő abba belehal, és felkeresi Chary-t.

De térjünk vissza a problémához. Mivel nem hallottam semmit, elöntött az idegesség, és kockáztatva mindent utána mentem. Zárva volt az ajtó, de ez egy percre sem akadályozott meg. Könnyűszerrel bejutottam, ami arra enged következtetni, hogy állandó lakója nincs ennek a háznak, vagy lakásnak, vagy raktárnak, nem tudom, minek nevezzem. Kis szoba volt középen, abból pedig hat darab folyosó nyílt, de egyik sem vezetett sehova. Minden végigmentem, taszigáltam a falakat, de semmi. Mind zsákutca volt, mégis szentül meg voltam győződve róla, hogy Mary ide jött be, és nem máshova. Percekig csak álltam a kis szobában, míg végül feladtam, és visszatelepedtem az eredeti őrhelyemre, egy fára az épület előtt. Nem telt el sok idő, és Mary nevetve hagyta el az épületet. Egyedül.

Lova kocsival ment hazáig, majd bent a házban csak a szokásos dolgait csinálta, miközben egy rövid dallamot dúdolgatott.  Ahogy megállapodtam Carllal, ma egész este a szobájánál maradtam. Este, mikor lefeküdt egy furcsa mondatot ismételgetett. Valahogy így hangzott:

Laster zurea izan naiz nire maitea.

Nem hagyott nyugodni, hogy nem tudom a jelentését, így napokat töltöttem azzal, hogy kiderítsem, de semmi. Semmit sem találtam. Több száz nyelvet néztem át, de nem találtam ennek megfelelő jelentést, ilyen szavakat. Ezért írok ide is csak most, mert ez foglalt le. Mennem kell.

Újra bement. Ez kezd nagyon különös lenni. Carl rákérdezett nála, persze ködösítve, de mindent tagadott, nem járt ő sehol, de mindezt olyan hihetően, mintha tényleg nem emlékezne. Megszállta valami, vagy...

-          Kérem üljenek vissza az üléseikbe, a gép leszálláshoz készülődik. Kapcsolják be az öveiket, és a landolásig ne kapcsolják ki. Köszönjük.

A pilóta hangja visszahozott a valóságba. Összecsuktam a könyvet, miközben Damon lehuppant mellém.

-          Na figyelj! – fordult felém Damon, és belekezdett a mondókájába. – Ez neked most kemény lesz, és senki nem fog megvédeni, ha te magadat nem. Itt most komolyabb problémák is felléphetnek, mint a vámpírok, vagy vérfarkasok. A média kicsinál, ha nem tartod magad, és nem tartod magad ahhoz , amik ők diktálnak.  Most leszállunk, és te egész végig mellettem leszel, értetted? Majd én mondom, amit csinálnod kell, te pedig alkalmazkodsz, és vigyorogsz. Minden képen majd egy mosolygó nőt, ismétlem nőt, akarok látni. Tudod ki vagyok, tartsd magad ehhez.

-          És vajon ők tudják, hogy ki vagy?

-          Felejtsd el! – mordult rám.

A gépen simán leszállt, és nekem semmi dolgom nem volt, mint magamhoz venni a táskát, amit hoztak nekem, és egy halvány sminket tenni magamra. Amíg készülődtem Damon már a lépcsőnél állt, és rám várt. Amint elkészültem éreztem, hogy a gyomrom újra kisebb a kelleténél, és remegek. Belepislogtam még egyszer a tükörbe, de mintha egy hullát láttam volna viszont. Fal fehér voltam, így a kis pirosító, amit feltettem halvány barack színben, most mintha világítana az arcomon.

Hogy élem ezt túl?

-          Nem lesz semmi baj. Csak mosolyogni kell – állt meg mellettem egy nő, aki szintén velünk utazott.

-          Hogy  nem lesz? Belegondolni sem akarok, hogy hányan várják a szívtiprót ott lent – horkantam fel, mire a nő csak elmosolyodott.

-          A mosoly mindent megold. Ha azt látják nem ítélnek el egyből. A későbbi rajtad múlik, meg ahogy látom, a lovagodon.

-          Nem a lovagom.

Erre nem válaszolt semmit, csak a vállamra tette a kezét.

-          Akarod, hogy előtted szálljak le?

-          Az jó lenne – néztem rá hálásan.

-          Örültem – mondta, és már el is tűnt a vakító fehérségben, ami kint várt minket.

-          Nézzék, ott jön Natalie Portman – halottam kintről a sikítást, amit később több 100 szólam követett.

 Enyhe szédülés fogott el. Szóval a nő, aki bátorított az Natalie volt, és akik egy perc múlva szétszednek, azok több százan vannak.

Ühüm, szép.

Lassan Damon felé lépdeltem, azzal a gondolattal, hogyha ezt túlélem valamit kérek ellenszolgáltatásként. Mért nem tudott Alice elvinni valahova? Vagy Emmett? Őt még meg is kedveltem.

Damon meglátott, és egy visszafogott mosoly kíséretében kitárta a karját, hogy odamenjek.

Mellé álltam,mire ő átkarolt, és máris egy fokkal jobban éreztem magam, legalább lesz, aki majd elkap. Kinyílt az ajtó, és az ajtónyitó férfi csak annyit mondott bájosan vigyorogva;

-          Most Önök jönnek.

Ekkor Damon leengedte a kezét, és az ujjainkat összefonva megfogta a kezem.

-          Akkor... hajrá – mosolygott rám, de amikor megláttam az első vakukat, ő már az összegyűltekre villantotta azt.

Előkaptam a legszebb fogsorom, és szerény mosolygásom felvéve néztem minden fele, de legfőképp előre, hogy nehogy leesek a lépcsőn.

Lefelé menet Damon felém hajolt, és súgni kezdett.

-          Jó vagy, ne hagyd abba, imádnak. Ezt bírd ki, és kérdezhetsz.

-          Mért beszélünk?

-          Mert nem parádézni jöttünk. Igazából, ami azt illeti de, azért jöttünk, de fent kell tartani a látszatot, hogy nem miattuk mosolygunk, hanem mert mi olyan boldogok vagyunk, és egy csodálatod utazást töltöttünk együtt – sziszegte, továbbra is szemkontaktust tartva a vakukkal.

Egy pillanatra megtorpantam.

-          Mi van? – nézett rám, miközben húzott tovább. – Ne állj meg, gyere közben mond el.

-          Azt mondtad olvastad a könyvet – kezdtem és ránéztem, mire aprót bólintott. – Szóval abban volt egy olyan rész, amikor Mary eltűnt, és este pedig egy mondatot ismételgetett. – Újra bólintott. – Tudom mit jelent az a mondat.

-          Nem, nem tudhatod. Én is mindenhol utána jártam, és semmilyen nyelvnek nem felel meg.

-          Mi van, ha nem úgy kell írni? Ő kiejtés szerint írta le, nem?

-          Oké, akkor szerinted mit jelent?

Belemosolyogtam egy fényképezőgépbe, majd Damon-re néztem.

-          Hamarosan a tied...- kezdtem, de elhallgattam.

-          Folytasd!

-          Majd. Most pedig áruld el szépen, hogy mi történt a Cullen házban, különben búcsút inthetsz az információnak.

Mindenki által ismert holdkő :)

Katie egyszerű narancssárga ruhája, amiben leszállt

Almandin (drágakő)