Chapter 61

Sziasztok Kedves Olvasóim!


Tudom, tudom, nem mára ígértem, hanem csütörtökre, de volt időm, meg kedvem, és megírtam ezt a merőben más, mint a többi fejezetet.
Jáááááj, annyira nem tudom mennyire sikerült átadnom azt, amit akartam, azt az érzést, úgyhogy most tényleg nagyon, nagyon megköszönnöm, ha megírnátok, hogy mi jött le nektek belőle, hogy mennyire nem lett túl jó, vagy mennyire éppenséggel igen, mert uhh... :D Komolyan nem tudom.
Volt már ilyen rész, az tény, de így...
Kicsit lehet túl nyálas lett "az" a rész, sőt nem lehet, hanem biztos, de nézzétek el, hisz az én történetemben nem mindig, dominál a romantikus nyálasság. :)
Megpróbáltam azért emészthető csomagolásban elétek nyújtani, tényleg remélem, hogy sikerült. :)

Csókollak titeket, Kellemes Olvasást, no meg Jó éjszakát! :)

Love

/Szerelem/

+18

Percekig nem tudtam elszakadni az arcától, a szemétől.  A tekintete, mintha mondani akart volna valamit, amit képtelen vagyok megérteni. Mintha történetek százai lettek volna mögöttük, én pedig nem tanultam meg elolvasni.

Damon megelégelve a gyönyörködésem lassan felemelte a kezét, és két ujját végighúzta az arcomon.

Belemosolyogtam a gesztusba, és lehunytam a szemem.

Most már nem féltem. Tudtam, hogy meg fog védeni, és talán nem is csak az önzősége miatt, talán nem is csak érdekből.

Csukott szemmel átöleltem a nyakát, és visszahúztam magamra, hogy forró csókban olvadjunk össze.

Éreztem, hogy kezdem elveszíteni az önkontrollom, ezért hideg zuhanyként ért, amikor Damon elhúzta az arcát tőlem.

-          Így már nem megy – suttogta, és eltűnt felőlem.

-          Mi? – könyököltem fel, és még mindig nem tértem magamhoz.

Úgy éreztem, hogy mióta elhúzódott, felszökött a szemöldököm, és azóta nem akar visszaállni a helyére.

Damon a szoba túlsó felén állt, neki dőlve a falnak.

-          Ez így.

Végignéztem rajta, és megakadt a szemem a lágyéka táján.

-          Ó, azt hiszem, igenis menne.

-          Ne hülyülj már, pontosan tudod, hogy nem erre gondoltam.

Egy fél pillanat alatt előttem termett, olyan közelségben, hogy hátrahőköltem.

Visszanyeltem minden arra utaló jelet, hogy megijedtem, kezdve remegő kezemmel, és kolibri szárny gyorsasággal verdeső szívemmel.

-          Miről beszélsz? Azt nem mondhatod, hogy nem kívánsz.

-          Épp ezt mondtam az előbb. Hogy tudod nagyon jól, nem ez a gond.

-          A francba is Damon Salvatore, kinyögnéd mi a tököm bajod van neked a szexszel velem? – pattantam fel, és az ágy előtt állva néztem rá villámló tekintettel.

-          A francba is Katie Lonsey, megértenéd már végre, hogy mi a fenét magyarázok én neked? – állt fel ő is.

-          Ha elkezdenéd a magyarázkodást, talán közelebb kerülnénk ahhoz az átkozott megértéshez – sziszegtem a felé, és előrébb léptem.

-          Te csak ne adj tanácsokat a magyarázáshoz szerintem – vágta hozzám a szavakat, mire ökölbe szorult a kezem.

-          Na ebből elég! Mi a fene bajod van?

-          Túl tiszta vagy! Túlságosan is jó. Képtelen vagyok megrontani – lépett közelebb önkéntelenül.

-          Hogy mi van? Bolond vagy? Mit hordasz itt össze? – tettem előrébb a lábam.

-          Szeretlek a picsába is, szeretlek Katie – fogta két kezével közre az arcom.

Áramütésként suhant át rajtam valami, amibe beleremegtem. Lehunyt szemem mögött egy könnycsepp gördült le.

-          Én is szeretlek Ian, Damon, akárki is vagy. Szeretlek.

Leeresztette a kezét, én pedig belekulcsoltam a sajátom. Félve tekintettem fel rá, tekintetünk egy ből találkozott. Csak nézett és nem szólt egy szót sem, szemében még láttam az idegesség tüzét.

Felsóhajtottam, és elhúzódtam.

Hátrébb léptem, és a falnak dőltem. Lehajtott fejjel idéztem fel az emlékeim hadát, és még így sem volt tiszta minden.

Miért kell nekem meztelenül Damon előtt gondolkoznom? Egészen mást kéne, hogy csináljak, de képtelen vagyok.

Nem tudom, hogy mit gondol. Félek, hogy fél. Félek, hogy tudja, hogy most kimondta, valami megváltozik.

Rettegek, hogy visszavonná a szavait, hogy nem is gondolta komolyan.

Lehajtott fejjel állok, és rettegek, hogy elveszítem. Önző vagyok, és zavarodott, hisz most vallott szerelmet, mégis ezen gondolkozom.

Lehunytam a szemem, majd újra kinyitottam, még mindig a padlót bámultam.

Damon nem mozdult attól a helytől el, ahol állt, mégis mintha kilométerek választottak volna el minket egymástól.

-          És közben utállak – mondta halkan a hasamat bámulva.

-          Hogy mi? – néztem fel rá, de a tekintetét nem vette le a hasamról, úgy lépkedett felém.

-          Utállak, mert tudom, hogy mindent megbocsátok egy mosolyodért. Utállak, mert félek, hogy elveszítelek, és ehhez nincs jogod. Nincs jogod hozzá, hogy jobban érdekelj, hogy nagyobb hatalmad legyen magam felett, az érzelmeim felett, mint saját magamnak. Mert elhiszem a hamisat, ha mosolyogva mondod. Utállak, mert azt hittem nincs szerelem, hogy irányítani tudom az érzéseim, az életemet, és jöttél te. Utállak – súgta a nyakamra dőlve, két oldalamon falnak támasztott kézzel.

-          Seggfej vagy. Mindig is az voltál. Öntelt, azt hitted te mindent tudsz, miközben nem. Hogy te mindent megoldasz, a világ érted él, hogy te vagy mindenki vágya, a világ közepe. Azt hitted, mert vámpír vagy, mindent megtehetsz. Hogy az emberek csak játékszerek, a te játékszereid, talán azt hitted te vagy Isten. De nem vagy Damon, csak egy beképzelt, nagyképű bunkó seggfej. Azt hittem hidegen hagysz, hogy megöllek, amint alkalmam lesz rá. Hogy eltűnsz az életemből, és soha többé nem kell néznem azt a nagy arcod, azt a gyönyörű kék szemed, amivel minden nőt leveszel a lábadról.

Reméltem, hogy nem csavarsz az ujjad köré, hogy megállt tudok majd parancsolni, amikor úgy érzem túl közel kerültem hozzád. De hogyan amikor az életedet is kockára tennéd értem? Tudom, tudom, hogy csak azért teszed, mert a tied is az enyémtől függ, mégis hiszem, hogy nem csak ezért teszed. Hogyan lennélek képes utálni, ha mindig megnevettetsz? Ha sírnom kell, csak adod magad, és nekem máris mosoly bujkál a szám szegletében?

Mégis, azt hiszem épp ezért utállak. Mert függővé teszel, olyan vagy mint valami drog. Mint valami kedvenc nyalánkság, és túl önző vagyok ahhoz, hogy lemondjak rólad.

Túl finom a kedvenc csokim ahhoz, hogy ott hagyjam az asztalon, és ne egyem meg.

Csak ömlöttek belőlem a szavak, semmi gátlás nem szabott határt, és közel sem voltam biztos benne, hogy holnap nem fogom- e megbánni az egészet.

Féltem, és tudnia kellett. Önző vagyok, és tudnia kellett.

Eltolta magát a faltól, felemelte a nyakamról a fejét, és a szemembe nézett.

-          És én mindezek ellenére is szeretlek – suttogtam halkan.

Széles mosoly ült ki az arcára. Pont olyan, amilyenről az előbb regéltem neki.

-          Hogy mondtad? – nyúlt az állam alá.

-          Barom – bokszoltam bele a vállába.

Felnevetett és visszaszorított a falhoz.

Visszafogott, féltő csók volt, mint egy búcsúcsók, és én nem akartam. Nem akartam megijedni, nem akartam félni, mégis ezt idézte elő ez a csók.

Ellöktem magam a faltól, és elkezdtem tolni őt, amíg Damon háta nem érte el a szemben lévő falat.

Átfontam a nyakán a kezem, és nem érdekelt az óvatoskodás, nem érdekelt a féltő csók.

Erősen, követelőzően csókoltam meg, és vártam, hogy visszakapjam, azt akartam, hogy úgy csókoljon meg, hogy beleremegjen a lábam, és bár azt kívánnám abba haljak bele.

Megkaptam, és még többet. Kezét lassan csúsztatta a derekamra, szorosan magához húzva, szenvedélyesen csókolt.

Közelebb léptem, átszeltem azt a kis távolságot is, ami elválasztott minket, és az egész testem hozzá préseltem. Keze lejjebb csúszott, és belemarkolt a fenekembe, ezzel halk morgásra késztetve.

Hirtelen felugrottam az ölébe, és a dereka köré fontam a lábam. Erős karjaival gond nélkül megtartott, még mindig a falnak dőlve tartotta magunkat.

Képtelen voltam akár egy percre is elválni a szájától, vágytam a csókjára, szükségem volt rá.

Éreztem, hogy már nem bírja sokáig, engem is égetett a vágy tüze, mégis sem bírtam elválni tőle.

Végül elszakította a száját az enyémtől, és csókjai immár a nyakamat hintették be.

-          Kérlek – suttogta égető hangon.

Hátradöntöttem a fejem, és enyhén elhúztam a lábam róla, hogy pár pillanatra el tudjak válni a testétől.

Lejjebb csúsztam, és óvatosan engedtem vissza magam a lágyékára.

Felnyögtem, ahogy belém hatolt, de még mindig nem hajtottam vissza a fejem.

Lágyan belecsókolt a fülembe, engem pedig átjárt a forróság. Elhúzta tőlem a fejét, és felnézett az arcomra. Lehajoltam, és rámosolyogtam, miközben ő szorosan magához ölelt.

Fejemet a nyakára hajtottam, és forró, izgató csókokkal borítottam be, miközben ritmusos mozgásba kezdtem.

Éreztem minden mozdulatán, minden elfúlt sóhaján, minden megremegett lélegzetvételén, hogy mennyire kíván, és hogy már nem tudom sokáig húzni.

Egyik kezével továbbra is tartotta a testem, másik keze pedig felfedezőútra indult a testemen, lágyan ingerelve a mellem.

Egyre gyorsabb tempót diktáltam, de kezdtem fáradni, és ő ezt is látta.

Egy pillanat alatt megéreztem magam alatt az ágyat úgy, hogy egy pillanatra sem váltunk szét.

Folytatta az iramot, erősebb lökésekkel hajszolva a kielégülés felé.

Átadtam magam neki, élveztem minden mozdulatát, nem érdekelt semmi, hangosan nyögtem, és éreztem, hogy lassan minden egy ködfátylon keresztül jön át. A lihegés mintha már csak távoli hang lett volna, csak a gyönyör volt közeli, szinte perszelő.

Egy utolsó lökéssel juttatta el mindkettőnket a kéj mámorába.

Damon pihegve feküdt a mellkasomra, én pedig erőtlenül simítottam végig az arcán.

Felnézett rám, és egy apró csókot lehelt az ajkamra, majd visszahanyatlott, és hagyta, hogy kezemmel a hajába túrjak.

Percek alatt úrrá lett rajtam a fáradtság, és boldogan, szárnyaló lélekkel szenderedtem el.